A jégvirágok hömpölyögve kúsztak végig az ablaküvegeken, és behálózták nemcsak azokat, hanem a fémajtók, kerίtések, kapuk, garázsajtók dίszeivé is átalakultak, ίgy őrizve még a kialvóban levő szeretetünnep dίszeit. A hideg magányos, fagyos csend rátelepedett, s tompίtotta az előző hónap csillogását, már nem tükrözte vissza a girlandok fényjátékait. Az emberek tüzeket raktak, s felmelegedve elcsendesedtek, befele fordultak. Kérte a testük, s egy kicsit a lelkük is. A karácsony környéki nagy egymásra találások, a szeretet nevében tett megmozdulásaik okozta felbuzdulások lassan elhalványultak.
Új évet vagy újabb életet tervezni csak bent lehet igazán, egyedül. A nagy tumultusból kikászálódva, mert a decemberi érzések tüzét januárban az ajtóréseken besüvίtő jeges szelek átjárják, hozzák a Magányt, s a Hiány sokszίnű arcát.
Az utak elcsendesedtek, az autók kipufogói maguk mögé lökték a hátrahagyottak halk sóhajait, melyek elrejtőztek a házak falai közt. A hiányérzetek sóhajokkal táplálkoznak, s egész nagyra kinövik magukat.
A kis pénztárcákkal a bolti polcok előtt nézelődnek, ő is ott áll, s lopva nézi a többieket. A kendős nénit, aki minden finom alapanyagot megvett, amikor a haza látogató család roskadozó asztalára finomságait főzte. Most is azon töpreng vajon, az unokáknak tetszett-e az ajándék. Nem voltak túl lelkesek, pedig sokat gondolkodott, s spórolt miattuk. Aztán áttéved a tekintete a vállig érő, dús hajú lányra, aki szίnes sapka alá rejtette fürtjei nagyrészét. A csokoládés polc előtt álldogál. Révedezve nézi a felsorakozó dίszes dobozokat. Úgy fonja össze karjait saját dereka körül, mint aki nem akarja elereszteni görcsösen belemardosó fájdalmait, amit egy távolodó fiú maga után hagyott. Nézi a csokidobozokat, s elképzeli, melyiket enné most legszίvesebben a fiú, s melyiket venné meg most neki, ha hozzá sietne... Álldogál, s nem tud dönteni.
A boros polc előtt egy fiatalember téblábol gondterhelten.
Ma végre felmegy hozzá. Mit vigyen? Miként válasszon, hogy a kedvese arcára elismerő elégedettség üljön ki?
A magányuk segίtett rátalálni egymásra, nevettek, s valami összecsengett közben. A fehérboros üveg után nyúlt, de visszatette. A rozét túl könnyednek s fiatalosnak érezte, a zsenge kapcsolatok ízvilágát juttatta eszébe. De ez a nő megmozdίtott benne valamit. A száraz vörösboros üvegek közé nyúlt, mert azt akarta, hogy meleg kandalló hangulatú, pokróc alá bújós érzések varázsolódjanak majd köréjük. S mert mély tűzre vágyott a havas estéin, levett egy palack Syrah-t, s fizetni indult.
Elszégyellte magát, amiért ίgy megbámulta a többieket. A téli kabát és a puha sál túlságosan is ontani kezdték a meleget. Félig megrakott kosarával beállt a sorba, hogy fizessen. A boltból kiérve a jegesen csillanó úton még félrehúzódott egy kutyasétáltató elől. S mίg hazafelé tartott, azon elmélkedett, hogy akinek háziállata van, az soha nem magányos?
Puha hópihék érintették az arcát, s elsuhant mellette egy jeges, januári fuvallat…
Cikkünk a Nőileg magazin 2022. januári lapszámában jelent meg.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Lélekmorzsák – December: Az élet legnagyobb ajándéka
Közeledtek az ünnepek. Nemcsak a kirakatok polcai, a feldíszίtett város, a pilinkéző hó jelezte valami különleges jövetelét, hanem a hasán békésen elsimuló tenyere is védő mozdulattal sugallta: ez a várakozás időszaka, új jövevény ragyogja be hamarosan a mindennapjait.
