Mint legutóbb: szombat volt, a gyermekeknek „levegős” program kellett. Igényel némi szervezést és elkőkészületet egy-egy kirándulás, de a befektetett energia sokszorosan megtérül, hosszú hetekig töltekezünk belőle. Hazafelé indultunk, három, mozgástól és élményektől fáradt, piros pozsgás arcú gyermekkel, szólt a mesecédé a kocsiban, hátul szunyókáltak végre békésen. Mi, felnőttek szótlan gyönyörködtünk a dimbes-dombos hegyvidék pazar látványában, az élettel teli tavaszi színekben, kis időre minden gondunk eltörpült, mint a hátunk mögött hagyott óriási kilátó, ahol fentről, kissé emelkedetten láthattunk rá az életterünkre. Nem volt tökéletes a nap, megvoltak a szokásos dacharcok és bosszúságok, de az a fél óra teljesnek tűnt. Boldogok voltunk.
Éves tematikánk, a kiégésmegelőzés kapcsán ezúttal a gyermekek kiégését jártuk körül gyermekpszichiáterrel.
Katasztrofálisan fáradtak és megterheltek ugyanis a mai gyermekek. A gyerekünk nem egy „tökéletes projekt” – emlékeztet a marosvásárhelyi szakember.
„A gyermekáldást fogadni kell, amikor érkezik” – vallja Kertész Ibolya és Hunor, e havi lapszámunkból talán az ő életszemléletük maradt meg leginkább bennem. Fiatalok voltak, amikor családot alapítottak, nem volt még sem autó, sem lakás, mégis bíztak, mertek, ma már öt apróságot nevelnek. És ahogy lenni szokott, a gyermek áldást hozott, szép lassan minden szükséges feltétel kialakult, meglett.
De olyan témákról is olvashattok, amelyekről nem gyakran esik szó, pedig beszélnünk kell róluk: a premenopauzáról, a menopauzáról és a kimondhatatlan nevű endometriózisról is.
Tudok-e hálát érezni a nehézségekért is? Látom-e, hogy sokaknak sokkal nehezebb? Vagy „a szomszéd fűje zöldebb” a szemléletem lényege? Májusi lapszámunk olvasása ezeket a kérdéseket vetette fel bennem.
Kívánom, hogy Te is találj magadnak töprengésre érdemes felvetéseket a májusi Nőilegben, és azt is, hogy valamiben hinni tudj. Mert a megingathatatlan hit tényleg hegyeket mozgathat el.
