Szüleink, nagyszüleink is bizonyára olvadoztak, amikor kisgyermekük arcán felderült az első mosoly, amikor megtette első lépéseit, amikor nyakig sárosan érkezett haza, amikor először ugrott fejest a vízbe. Viszont velük ellentétben nekünk karnyújtásnyira van a legmodernebb okostelefon, amellyel dokumentálhatjuk a nap 24 órájában gyermekeink életét. Aztán meg ezek a fotók, videók két kattintásnyira vannak attól, hogy az közösségi oldalon másokat is mosolyra fakasszanak, lájkolós, szívecskézős reakcióra sarkalljanak. Kilenc éve, amikor a nagyobbik lányom született, akkor tanultam meg a share gombnak a jelentését, és azóta használom is rendesen. Annak ellenére, hogy elolvastam nagyon sok tanulmányt, hogy miért nem kellene ezt tennem, elég nehéz ellenállni. Mert a gyermek ügyes, a fotó kiváló, a megosztás semmibe sem kerül.
Mivel az interneten semmi sem teljesen privát, és semmi sem állandó. Használhatunk adatvédelmi beállításokat (kötelező!), azonban mindig vannak új és új trükkök ezek kivédésére – például képernyőképek, képernyőmentések. És még akkor is, ha valamit leveszünk, vagy csak pár óráig tartunk fent a közösségi oldalon, nem jelenti azt, hogy teljesen eltűnik majd.
A sharenting, vagyis a gyereknevelés, gyermekekkel kapcsolatos tartalommegosztás a közösségi médiában a digitális kor szüleinek általánossá váló szokása. Ez egy ernyőfogalom, amely az angol megosztás (sharing) és gyermeknevelés (parenting) kifejezésekből született, és a social mediában való szülői és gyermeki reprezentációkat fedi le. A szülők nagyon sokféle, olykor túl részletes információkat, fényképeket, videókat osztanak meg a közösségi média különböző felületein (a terhességtől kezdve a ballagásig), amelyek online adatokként kezelhetőek, és egyrészt sérthetik a gyermekek magánéletét, másrészt a túlposztolás (oversharing) veszélyessé válhat a gyermek testi és lelki egészsége szempontjából.Egy brit tanulmány eredményei azt mutatják, hogy
De mi is a probléma azzal, hogy az aranyos ötévesünkről megosztunk egy képet? Igen, mindenik ötéves imádnivaló. Viszont ne feledjük el, hogy ezek a képek, adatok nem (csak) a mi arcunkról, a mi személyiségünkről árulkodnak, hanem ezek a gyermekhez tartoznak. Ha mi felnőttként úgy döntünk, hogy közzéteszünk magunkról valamit, rendben, azonban egészen más a helyzet, ha egyáltalán nincs beleszólása valakinek ebbe, vagy nem tudja átlátni a helyzetet kora és tapasztalatlansága miatt.
De tényleg semmit? Nos, ez is egy (jó!) megoldás, de lehet kevésbé drasztikus módszerhez is folyamodni. Sok híresség által is alkalmazott gyakorlat, hogy gyermekeiket kevésbé mutogatják, és kevés információt adnak ki róluk, így kevésbé beazonosítható a település, iskola, osztály, hobby tevékenységek, barátok stb.
Ugyanakkor, ha már nagyobba(cská)k, meg lehet velük beszélni, hogy milyen képet/szöveget mutatnék meg róla, és beleegyezik-e? Vagy szeretne-e rajta változtatni, esetleg más fotót választani? Ha azonban ez még nem járható út, akkor tegyünk fel magunknak öt kérdést. Ha lesz öt megfelelő válaszunk, akkor (és csakis akkor!) nyomjuk meg a share (megosztás) gombot!
- Van egy jó (tényleg jó!) okom, amiért szeretném ezt a fotót, ezt a mondatot megosztani? Ha a válaszod: nem, nincs, ne oszd meg!
- Örülnél, ha ezt valaki rólad megosztaná? Ha valaki fotót posztolna arról, hogy hány éves vagy, hogyan énekelsz, biciklizel, vagy milyen ügyesen WC-zel? Ha a válaszod: nem, ne oszd meg!
- Biztosan nem fog emiatt szégyenkezni ma-holnap a gyermeked? Ha a válasz: de fog, ne oszd meg!
- Bárki, de tényleg bárki láthatja ezt az egész világon, ma-holnap? Ha a válasz: igen, ne oszd meg!
- Szeretnéd, ha ez a fotó örökre a gyermeked digitális lábnyomának része lenne? Ha a válasz: nem, ne oszd meg!
Valahogyan állandóan meg szeretnéd mutatni, hogy milyen ügyes, okos, bátor, vagány a fiad, lányod? Nem vagy egyedül! Valószínű, hogy minden szülő, aki napi szinten használja a közösségi médiát gyakran esik kísértésbe, és nehéz annyira tudatosnak lenni, hogy soha semmit ne osszunk meg. Ugyanis a közösségi oldalakon való jelenlét mint tudjuk függőséget okozhat: minden egyes like, szívecskézés, komment dopamint termel és boldogságérzést kelt. Mint minden függőség esetén, nagyon nehéz lehet kitörni a szokások fogságából. Azonban
Mert a miénk így telt el, de még a Z generációhoz tartozók nagy részének is.
Még teljes mértékben nekem sem sikerült leszoknom a sharentingről, viszont már sokkal ritkábban posztolok, és igyekszem olyan képeket, videókat megosztani, ahol nem látszik a gyermekeim arca: hátulról, oldalról fotózom, napszemüvegben, kalapban, sísisakban, úszószemüvegben… De tudom, még sokat kell fejlődnöm ezen a téren. A gyermekeink ugyanis egy folyamatosan fejlődő, változó digitális világban nőnek fel, ahol az online következmények nem teljesen beláthatóak rövid távon, így a szülőknek is állandóan fejleszteniük kell a digitális kompetenciáikat. Arra tanítjuk a legfiatalabb Z-seket meg az Alfa generáció tagjait, hogy kétszer is gondolják meg, mielőtt bármiről posztolnának. Akkor mutassunk számukra jó példát!
korábban írtuk
Elidegenített szülők, elidegenült gyermekek – A gyermekbántalmazás egyik fajtájának is tekinthetjük
Bár a szakszerű megnevezése újszerűen csenghet, maga a jelenség fájóan gyakori: a szülői elidegenítés az, amikor válás után az egyik szülő a másik ellen uszítja a gyermeket.
