„Semmink sincs, csak a történetünk, és ez a legtöbb, amivel bírhatunk, erre kell vigyáznunk, és ezt kell gazdagítanunk valahogy.” (Visky András: Kitelepítés)
No, de a gordiuszi csomót is „kioldozták”, igaz, hogy az Nagy Sándor volt, s nagyság(rend) kérdésében hol vagyunk mi attól, de ez is megoldódott. Nem ostoba tanács, hogy
új helyzetben ne elzárkózz, hanem építs kapcsolati hálót, a világ tele van nagylelkű emberekkel. Is.
Az új lakás pont jó nekünk, igaz, most már átigazolunk a budai oldalra, más hangulat, egyesek szerint másfajta népek lakják, mint a belvárost. Kiderül! De, amikor bútorozott lakásból nem- vagy félig bútorozottba készül át valaki, hirtelen be kell szerezni néhány dolgot, ami nélkül nehéz lenne: például ágyat.
Budapesten szinte pillanatok alatt szinte bármihez hozzá lehet jutni. Minden kerületnek van legalább két-három ZERO WASTE-es (nulla hulladék) csoportja. Ez konkrétan azt jelenti, hogy ingyen elvihető az oldalra feltett termék. Hogy miket fel nem tesznek, és mikért nem nyüzsögnek, állnak sorba emberek?! Jöjjön először egy kis szemelgetés. A tagság feltétele a szabályzat elolvasása és betartása.
Nem lehet csak úgy betoppanni egy ilyen „szent” helyre, az online kacatolás panteonjába: gyorstalpaló használati kurzusért cserébe enged be az adminisztrátor.
Nem is elvetendő a csoportszabályzat. Véd és oltalmaz, hiszen átadásnak KIZÁRÓLAG jelzett kerületi címet lehet megadni; csoportba feltett tárgyakat tilos pénzért árusítani, az itt kapott tárgyakat tilos áruba bocsátani, mindkét tevékenységért azonnali kizárás jár. Micsoda büntetés! Pontos leírást kér a felkínált tárgyak esetében, hashtagelni is lehet. A felajánló kiválaszthatja a számára legszimpatikusabb sorban állót, és annak adhatja. A posztoló teljes szabadságot élvez. Ez de jól hangzik!
„Az udvariasság alap! A kommentednek legyen értelme, az "érdekelne" vagy a "jó lenne nekem" és társai nem értelmezhetőek. Írd le, ha szeretnéd kérni, vagy kérdezz, ha valami nem világos. Ne zaklasd a felajánlót privát üzenettel, egészen addig, amíg nem kéri.” Szigorú és világos! Hasznos lehetne egyéb élethelyzetekben is.
Nézzük akkor, mi minden:
teljes hálószoba, nappali, konyha, ezen belül egyes bútorok, fiókok teljes tartalma vihető egyszerre vagy darabban is.
Előnyben részesítik azt, aki egyben szabadítja meg a posztolót a fölöslegessé vált tárgyaktól. Gardróbszelektálás, alig lejárt szavatosságú kozmetikai szerek, körömlakkok, babaruhák, hifitorony, leszakadt dobú mosógép, egy szalmakalap, három plüss, egy kis Buddha-szobor, bontott csomagú glettelő habarcs, szépséghibás táska - csak a cipzár rossz. Kedden délután ajánlják a szombaton sült, 3 kilós kenyeret, biztosítékok, hajvasaló, árnyékoló, lila orchideás budi tető, 3 db. úszópelenka, Ghánában vásárolt, félig tele tégelyes sheavaj, a gyümölcsöt csak félig kicentrifugáló gyümölcscentrifuga, de azért még jó! Korondi kancsó (!), lejárt Oral B szájvíz, traumafeldolgozáshoz pulzáló zuhanyfej. Szociológiai tanulmányt lehetne írni erről, mint társadalmi jelenségről:
amit a kuka pillanatok alatt elnyelne, inkább hosszas egyeztetéssel, nagylelkűen odaadom a számomra legszimpatikusabb sóvárgónak.
Az ajándékozás különös pszichológiája.
Tudott tény, hogy nagyobb tárgyaktól csak évente egyszer, a kijelölt lomtalanító hétvégén lehet megszabadulni. Az is külön attrakció, ahogy megjelennek a „gyűjtők”, - a kuka-maffia - közelharcot vívnak egymással, kiülnek egy székre, mintegy hont foglalnak és lefoglalnak, azazhogy furgonokba dobálnak mindent, s egy ideig valószínűleg csencselnek belőle. Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy nekünk is van ilyen székünk és botmixerünk. A kapu előtt volt, harcmentesen behozhattuk.
Szóval, az ágy.
Látom egy háromszáz fős, belső levelezős csoportban, ahol megbízható és bájos a zsibvásár, hogy valaki megőrzésre ajánl egy ágyat.
Hopp, gondolom, jobb ez innen, mint a zero waste-es csoportokból, ahol, ha nem csapsz le azonnal, elviszik a felajánlott tárgyakat. Egész nap nem lehet virtuálisan ácsingózni, egyébként is, akinek autója van, azé a konc.
Miért ne lennék én Ágy-őr? Bér-ágy-vigyázó? Érdekes szerep. Több apró e-mailváltás után kezdett kirajzolódni a szállítás mikéntje is. Amikor megnyugodtam, hogy van hol, miben, felvetődött a
„na, de kinek is az ágyában?”
Bele sem gondoltam eddig, kezdett izgalmassá válni a történet. A megőrzés-kérő aranyos nő, ennyi derült ki. Már javában zajlottak a belső tárgyalások, amikor a neve feltűnt egy mesekönyv illusztrátoraként. És touché! Nem csak illusztrátor, hanem egy csodaszép és elhíresült mesekönyv írója is. Csoda-e, ha úgy kezdtem nézni a bérleményre, mintha azok a ”növényi nyomatok, a finom vonalakkal rajzolt figurák és az apró, színes jelenetek sora tapinthatók lennének, (...) a tájban élő láthatatlan lények egy kék lankán, a naplemente egy naplemente színű földhullámon,” sejlene fel. „A földről szóló gondolatok a kép alsó szintjén helyezkednek el, sötét színű sávokban”. A mese utolsó mondata külön, egy sárga lankán olvasható: „Egy kis remény ébredt benne” - áll a recenzióban. Hát ilyen álmokat kaptam megőrzésre, az ággyal együtt.
Azt hiszem, voltaképpen igazán jól indul ez az új lakás fejezet.
A mesekönyvet megrendeltem. Csudaszép!
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Hol terem a mosoly?
Reggel van. Az idegen függöny virágmintáját kezdem szokni, már nem az otthoni hálószobám sarkaiban keresem az ébredést. Bekapcsolom a bevált gyerek-ébresztőt, a magyar népmesét, ki tudja hány századikszor, aztán kisuhanok. Az egy szál fekete tusvonallal módszeresen a napi mosolyt is felkontúrozom az arcomra. Nem mesterkélt, nem kényszeres, belülről fakadó. A mozdulat csupán emlékeztet, hogy ne feledjem el: minden rendben van.
