K. Malvinka

Te szentséges heverés, úri henyélés, vad semmittevés, csupa ködös emlékeim vannak rólad!

Ha már a tulipánok, nárciszok elhervadnak az ünnepi lelkület oltárain, mi van az ünnep után? Ha történetesen szabadnappal folytatódik? Nyaralós és hétvégi pihenős kultúránk van, de mit kezdünk magunkkal, ha szabad pihenni, csak úgy?

Bippelj meg, s jövök – Sok vidám helyzetet szül a reflexszerű anyanyelvhasználat idekinn

Egy sárgult újságcikk fénymásolatával kezdődött minden. Feladatként kaptam édesapámtól: terjeszd, add oda másoknak is. Az írásban a magyar nyelv szépségét és szerkezetbéli pompáját taglalták a világ nem magyar nyelvészei.

Ha itt vagyok, az után sóvárgok, ha ott vagyok, a szülőföld hívása szorít, sajogva

A hazakészülés megváltoztatja a dolgok hőfokát. Több ez, mint egy utazást megelőző természetes izgalom. Édes, lázas állapot, számolni a napokat az indulásig, hogy itthonról, hosszú idő után végre megérkezhess haza.

A szépség vigasztaló erővel bír, istáp lehet az elkeseredésben

„Jövök Budapestre koncertezni, mit vigyek?" – hangzott a rokoni üzenet. „Töpörtyűt! Abból a híresen finom marosvásárhelyiből" – vágtam rá. A többi vágyam a hangszerek mellé nehezen férne be.

A jelenlét egyszerűsége: „Köszönöm nektek, hegyek és erdők, sziklák és lombok, fák, füvek”

Sok szép erdős rész van Budapesten is, meg kell hagyni. Persze nem olyan távolságban, mint otthon, ahol sejtelmes hívogatással susog az erdő jó kőhajításnyira, már-már tarkónkba, és majdhogynem papucsban, két fogás megfőzése között is találkozhat vele az ember, ha csöndre vágyik, vagy a tornyosuló feszültséget igyekszik „erdő-gyógyszerrel” oldani. Az otthoni természettel való szimbiózis, szoros összeforrottság érzésből való kikerülés miatt a beton-dzsungel mögött kikandikáló természet hívása szinte állan

A házikenyértől a citromos, kakukkfüves, kézműves ciabattáig

Azt mondják a táj, az éghajlat, amiben élünk, meghatározza a természetünket, az élethez való viszonyunkat: más a mediterrán ember, más a hegyek közt élő. Egyik lazább, másik zordonabb. Más a városi, más a vidéki, más, aki fák közt ébred, más, aki számára épületek, tűzfalak és villamos zakatolás jelentik az otthonosságot. Egy költözés küszöbátlépés, külső és belső térben is. Bizonyos dolgokra fel lehet készülni előzetesen, de elképzelhetetlenül több váratlan mozzanat vár az emberre, mint amennyire számíto

Hogy a sarkon jobbra fordulunk vagy balra – néha mindent megváltoztat

Budapest kohó, mint a fővárosok általában. A sokféleséget és sokszínűséget olvasztótégelyként gyűjti be, hogy egy sajátos, különös masszává rotyogtassa, amit végül tipikus, összetéveszthetetlen budapesti atmoszféraként ismerünk. Egyszerűen megunhatatlan a dolgok hömpölygő megújulása, annak ellenére, hogy néha el lehet tőle fáradni. Soha semmi nem ugyanolyan, vagy csak nagyon ritkán, hiszen ugyanazokon a helyeken, ugyanazokat az arcokat látni még egyszer szinte kizárt.

Miért ne lennék ágy-őr?

Budapesten is előfordul, hogy költözni kell. Az okokat ne firtassuk. Az is megtörténhet, hogy a két hónappal korábban lefoglalt, az előző lakó után saját kezűleg lomtalanított, kitakarított, félig-meddig bebútorozott lakás kulcsát költözés előtt csak úgy visszakérik. Megtörténhet, minthogy meg is történt. Mert megtehető. És hiába nyílik meg hirtelen a föld az ember alatt, mert két hét alatt új lakást kell találni, bármennyire is lehetetlennek látszik, ráadásul a low budget ilyenkor nem segíti elő a helyz

Hol terem a mosoly?

Reggel van. Az idegen függöny virágmintáját kezdem szokni, már nem az otthoni hálószobám sarkaiban keresem az ébredést. Bekapcsolom a bevált gyerek-ébresztőt, a magyar népmesét, ki tudja hány századikszor, aztán kisuhanok. Az egy szál fekete tusvonallal módszeresen a napi mosolyt is felkontúrozom az arcomra. Nem mesterkélt, nem kényszeres, belülről fakadó. A mozdulat csupán emlékeztet, hogy ne feledjem el: minden rendben van.

Vajon a városi madár érzi, hogy több dolga van, mint az erdei rokonának?

Áhítat. Talán ez az egyik alapérzés, amellyel az erdélyi emberek zöme a fővárosra gondol. Hogy ezt génjeinkben elődeinktől kaptuk-e vagy egy legtöbbünkben önkéntelenül megszülető evidencia, hát vitatható. Duna-part, Lánchíd, Budai Vár, Halászbástya, Mátyás-templom, Gellért-hegy, Andrássy út, Hősök tere, Parlament: ez alap. Ezt azért látni kell, gyerekeinknek is, mert „magyarnak lenni büszke gyönyörűség”. Itt főként. Otthon pláné. Mindenhol is.

A kékvirágos nemezkalaptól a budapesti Operaházig

Olyan az élet, mint a láncöltéses varrás: egyik öltésből szépen indul a következő. A szabályos öltéshez persze figyelni kell. Egy döntés, egy találkozás, egy gondolat elindít, belesodor egy újba, egy emberi szó, egy tiszta tekintet nyomán falak omlanak, és – az egyébként – csikorogva nyíló ajtók könnyedén tárulhatnak ki. Budapesti szisszenések székely szemmel és lélekkel.

Simon Péter

Templomba készültem, de nem volt víz. Csak a csapban. Ugye otthon, „ahajt”, ha egyéb nem, a szomszéd ad egy vödörrel a kútból. Három vendéggel ébredtem az új lakásban, ami még nem az otthonom, sem külsőre, sem belsőre, de alakul… Budapesti szisszenések székely szemmel és lélekkel.

Statisztából főszereplő: egres

Sokáig nem értékeltem az egrest. Az epret lestük folyton, szemenként szedtük, ahogy érett. Majd a ribizlit, de a málnát vártuk a legeslegjobban, mert abból kevés volt. Az egres mindig csak statiszta volt a konyhában.

Toszkána feltölt, pozitív életérzést ad, elvarázsol

Van már bakancslistád? Tudod, azon dolgok sora, amelyet az ember meg akar még tenni hátralevő élete során, mielőtt „feldobná a bakancsot”. Ha nincs, épp ideje elkezdeni írni egyet. Ha nem másért, hát azért, hogy felírhasd rá Toszkánát.