Néhány napja egy kisebb barlangot szerettünk volna meglátogatni. Alighogy megvásároltuk a belépőjegyet, egy pici lány pattant elénk, és mosolyogva mondta, hogy ő lesz az idegenvezetőnk a barlangi túra során. Először azt hittem, csak játszik, körülnéztem, kivel lehet, de olyan magabiztosan kezdte mesélni a barlang történetét, hogy szó nélkül követtük őt.
A kérdésektől sem ijedt meg. A túra végén megtudtuk, Mirabela a neve, és egy önkéntes csapat tagja, akiknek az a céljuk, hogy a környék látnivalóit megismertessék a turistákkal. Kiderült, nagyobb társaitól tanulta meg, mit kell tennie, mondania, és szinte minden nap „dolgozik” néhány órát, mert szereti és mert jó a társaság. Büszkeséggel a hangjában mesélt minderről. Negyedik osztályt végzett, és sajnálja nagyon, hogy el kellett válnia a tancitól.
Az egyik szálláshelyünkön egy középiskolás fiú főzte reggel a kávét, szolgálta fel a reggelit. Felhívta a figyelmünket a finom, helyi sajtokra, lekvárokra. Szóba elegyedtünk, és kiderült, azért is szeret a hegyen lenni, mert a fővárosban nem eszik ennyi finomságot, ráadásul itt a levegő is jobb, a hőség is elviselhetőbb.
Egyik nap két másik társával – talán unokatestvérek lehettek – a szobákat takarították, készítették elő a vendégeknek. Porszívóztak, ágyneműt cseréltek, ráérősen. Közben zenét hallgattak, az iskoláról beszélgettek, a nagyobbik tanácsokat adott a középsőnek az új iskolával kapcsolatosan, a kicsi pedig inkább csak figyelte a nagyobbakat. Néha ő is beleszólt, nem hurrogták le, türelmesen elmagyarázták neki, amit nem értett.
Hogy miért mesélem el mindezt? Mert mindhárom esetben azt láttam, hogy a gyermekek a világ legtermészetesebb módján veszik ki részüket a munkából. Nem megfeszített munkát végeznek, inkább lazán, komótosan, de örömmel és öntudatosan végzik a rájuk szabott teendőket.
A nyarat így töltő gyermekek jutalma nem csak a zsebpénz, fontos életkészségek birtokába jutnak észrevétlenül. Azon túlmenően, hogy konkrétan megtanulnak egy-egy munkafolyamatot, egyáltalán nem mellékesen megtanulnak kapcsolódni másokhoz, fejlődnek szociális készségeik, megtanulnak lényegre törően kommunikálni, együttműködni másokkal egy cél érdekében.
Megtanulják értékelni a munkát, megtanulják tisztelni mások munkáját. Tanulnak időmenedzsmentet, problémamegoldást, munkamorált. Csupa olyan készséget, amelynek kiemelkedő fontosságot tulajdonít a 21. század. S miközben beletesznek valamit a közösbe, megerősödik bennük a kompetencia-érzés, a saját fontosságuk, hasznosságuk érzése.
Jó érzés volt látni ezeket a gyermekeket. Napok múltán is eszembe jutnak, és egyre jobban tisztelem azokat a felnőtteket, akik lehetővé teszik, hogy ők kibontakozhassanak, megtanulják jól végezni a munkát, néha hibázzanak, majd megtanulják kijavítani a hibákat. És a munka végeztével várják őket palacsintával, fagyival vagy főtt kukoricával. Esetenként elismerő szavakkal, vállveregetéssel, öleléssel.
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.korábban írtuk
Járjunk minél többet a természetbe: a léleknek is jót tesz – (VIDEÓPREMIER)
