Kérhetném-e, hogy a katétert csak érzéstelenítés után helyezzék fel? – indítottam már a műtőbe lépés előtt külön(ös) kéréssel. Soha nem volt olyanom, s bevallom, a fájdalomtól félek. Lehetett.
A fiatal aneszteziológus annyira megnyugtató volt, hogy remegni is elfelejtettem. Pedig soha korábban nem volt semmilyen műtétem. Ő szólt arról is, hogy ha jobbra kinézek a függöny mögül, már ott a gyermekem.
Rázkódott a zokogástól a hasam, miközben varrtak össze. Nem a fájdalomtól, - hiszen akkor még semmit nem éreztem - hanem a pillanat súlyától:
megérkezett a lányom, durcásan és mázasan, tőlem egy méterre nyekereg.
⁎ ⁎ ⁎
Ha „császáros” vagy, mintegy tizenkét órán át nem mozdulhatsz az ágyból. Más keresi ki a bőröndödből a bugyidat, más veszi elő a papucsod, a fogkefédet, minimum egy napig teljes mértékben kiszolgáltatott vagy. (Nekem sikerült ezt kettőre növelni.)
De a székelyudvarhelyi kórházi dolgozók bebizonyították: ezt is lehet szépen, a kiszolgáltatottságot mélyen átérezve, emberségesen.
⁎ ⁎ ⁎
Vidám rókás textilpapucsot halász elő az ápoló a táskámból, amikor próbálnak talpra állítani. Nincsen másik, amiért nem kár, ha egy tócsányi vér rázuttyan? – terjed ki még erre is a figyelme. Volt, persze, csak elő kellett bányászni. Olajozottan, vérprofin végezte mindenki a dolgát, noha többen szorultunk egy időben mindenféle injekciókra, mérésre, lemosásra, kötözésre, teljes ellátásra, aktív felügyeletre.
Imádom a munkám – mondja egyik nap az újszülött osztály über-kedves takarítónője. Semmiért nem cserélnék ezzel – folytatja, és nem kell bizonygatnia, süt belőle a hivatásszeretet. De minden egyes belépőnek van egy kedves szava hozzád, noha nagyon sokszor, sokunkhoz kell minden egyes nappal és éjszaka benézni, köztük olyanokhoz is, mint jómagam, aki már egy hosszasabb vénakereséstől is elérzékenyül…
⁎ ⁎ ⁎
Örömteli találkozást kívánok! – ezzel kísért be egy nővér a műtőbe. A medikalizált körülményeket ez az egyetlen mondat is feledtette,
s a félelmetes, rideg kórházat baba- és mamabarát hellyé varázsolta számomra egy hétre.
A véletlen szerencse pedig, hogy a lányommal két napig külön kórteremben ismerkedhettünk egymással és az új élethelyzettel, messzemenően a legnagyobb ajándéka volt közös életünk első idejének. Pedig nem vagyok senki „fontosnak" se lánya, se felesége, mindezért a figyelemért öt lej „kenőpénzt” sem adtam soha senkinek… De az is megeshet, hogy a korábbi szobatársakat menekítették nyugodtabb kórterembe mellőlem... Ha pedig a kényes beteg távoztakor gondolatban pezsgőt bontottak a dolgozók, még inkább tisztelet érte:
esetleges ellenérzését a „hisztis" anyukával senki sem éreztette.
⁎ ⁎ ⁎
A hazaindulás izgalmával várjuk a liftet, középkorú asszisztensnő búcsúzik derűsen az előtérben: „két év múlva várjuk vissza szeretettel!” „Ne kacagtasson, kérem!” – mondom neki az újdonsült édesanyák kimerültségével – „a nevetéstől nagyon fáj a sebem, s ahogy most érzem magam, két év múlva hetven leszek…”
Köszönöm ezt a traumatikus, mindent átbolygató, de összességében végtelenül pozitív kórházi hetet, lám, így is lehet! Kívánom, hogy gyermeke világra jöttekor minden nőnek hasonlóan készséges segítők jussanak, s hogy a nehéz napok megpróbáltatásait ennyi emberségesség enyhítse.
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
A jó szülés alapja: bizalom, önbizalom és küzdési képesség
„Sztárszülésznő”, de ő maga tiltakozna leginkább e címke ellen. A székelyföldi származású Nyulas Jolán a budapesti Szent Imre Kórház vezető szülésznője. Több ezer újszülöttet segített a világra az elmúlt harminc évben, hivatása valami egészen mély empátiát és kedvességet varázsolt az arcára, hangjába és az egész lényébe. Aki ezután szül, annak minden szava bátorítás lehet, aki pedig már túl van rajta, annak nem kell magyarázni, mennyit számít egy szülés háborítatlansága, emberségessége. (Cikkünk a Nőileg
