Máskor rózsát kaptam ajándékba s a meghatódottságtól magamhoz öleltem. A mellkasom, a kezem összeszúrták a tüskék. Megsebesültem.
Az életben folyton megsebződöm. Belevág, beleéget, beleszúr, belemar valami a testembe és a lelkembe. De miért csodálkozom? Megsebezve jöttem erre a földi világra is, születéstől fogva megsebzett vagyok. Az első testi sebet én is – mint minden ember – születésemkor kaptam. Elvágták a köldökzsinóromat, új táplálkozási formát kellett keressek magamnak. Hitem szerint Isten is így szakított ki önnön magából, Lelkéből adott lelket nekem, s azóta próbálom egyéni úton formálni a lelkemnek nevezett láthatatlan, de mégis létező valóságot.
Megtörtént diákkoromban, hogy belesültem a leckébe, az osztálytársak kinevettek. Megsebződött a lelkem. Megtörtént, hogy csúnyának, büdösnek, mocskosnak, lustának, tehetségtelennek, hazugnak és hűtlennek neveztek. Megsebezték a lelkem. Eddig minden esetben meggyógyultam. Az égett bőröm varrá változott és lepergett rólam, míg alatta új bőr keletkezett, a tüskék szúrása után kibuggyant ugyan néhány csepp vérem, de hamar újra seb nélküli lettem.
A lelkemen ejtett sebeket hittel, megbocsátással, elengedéssel begyógyítottam. Idő kellett hozzá, hogy beismerjem együttérzésem akkor jut tovább a felszínességen, amikor saját tapasztalatom emlékeztet mások érzésére.
Napjainkban rendkívüli időket élünk, mindenki sebzett. Testünket a vírus, lelkünket a félelem és a bizalmatlanság sebzi meg.
Újra meg kell gyógyulnunk. A legsarkalatosabb jézusi tanítással biztatlak a gyógyulásra: szeresd felebarátodat, mint önmagadat (Márk evangéliuma 12, 31).
Szeresd önmagadat, hogy másokat is tudjál szeretni. Ismerd meg önmagadat, hiányosságaidat és erényeidet, szeresd azt, aki vagy, nem csak azt, aki szeretnél lenni.
Te is, én is, megsebzett emberek vagyunk, de mi vagyunk azok is, akik sebet ejtettünk saját magunkon és másokon is, és megsebeztük a földet, a levegőt, a vizet. Pedig ezáltal önmagunknak is és másoknak is fájdalmat okoztunk. Sebezhető és sebeket ejtő önmagunkat kell nagyon szeressük, hogy újra meggyógyulhassunk.
Legkisebbik fiam hajmeresztő biciklis trükköket szeret bemutatni. Egyik sebe be sem gyógyul, már egy új éktelenkedik rajta. Egyszer a sebe annyira elgennyesedett, hogy az orvos sebfőző víz használatát írta elő. Mint ahogy a forró ecet feloldja a vízkövet, mint ahogy a klór feloldja a vörösbor foltot a fehér abroszon, úgy mosta le a gennyes váladékot a sebfőző víz kisfiam lábáról. Rövid idő elteltével var keletkezett, majd lepergett. Sebfőző vizünk legyen ebben a nehéz időszakban az Isten által nekünk adott három lelki ajándék: a hit, a remény és a szeretet.
De ne jövő időben képzeljük el a gyógyulást, hanem itt és most, ne egy fantáziavilágban, hanem abban az otthonban, ahová most be vagyunk zárva, és azokkal a családtagokkal, akikkel együtt osztozunk a szűkebb-tágabb otthonunkon. Szeressük önmagunk sebezhetőségét, mert az önismeret együttérzésre indít.
Éljük meg hitünket a mindennapokban, hogy gyermekeink mindenek előtt rajtunk keresztül ízleljék meg a hitben élés gazdagságát. A soha meg nem szégyenülő reménység erejével gyógyítsuk be a félelem marta sebeket ma otthon.
Kiemelt kép: Shutterstock
