Ott van a Menők Bandája, így nevezik magukat, Gergő meg a fiúk közül páran, akik csúfolkodnak, verekednek velem. Azt mondják rám, hogy béna vagyok, meg buzi. Sokszor elakasztanak a lépcsőn lefelé, s ezen röhögnek, hogy a piszkafa lábamon menni sem tudok. Mindig nekem kell bekötnöm a cipőjüket, ha kioldódik, különben megvernek.
Azt mondja apu, több pénzt nem ad tollra, védjem meg magam, üssek vissza, ne hagyjam magam, milyen nyámnyila férfi lesz belőlem! Egyszer visszalöktem egyikőjüket, pedig nem szeretek durváskodni, s pont akkor jött be a tanár, s én kaptam a büntető guggolást, s ezt is végigröhögték, mert sírtam közben. A tanár azt mondta, ne járjon a szám, mert ő látta, hogy én löktem. Aztán le kellett üljek s olvassam a leckét hangosan. Úgy féltem, nem is láttam rendesen a szavakat a könnyeimtől, s nem ment. Persze, röhögött rajtam az egész osztály, a tanár bácsi ekkor azt mondta, menjek vissza II.-ba, s tanuljak meg rendesen olvasni.
– Bukott szamár! – suttogta oda nekem Gergő.
Csak nem tudom... Gondoltam, hogy szóljak az oszinak, de ő egyszer azt mondta, hogy minden hülyeségért ne árulkodjunk, mert ő nem tanító néni. Inkább hallgatok, még a végén azért is kapnék, ha elárulom. Tegnap hazafelé sétálva azon gondolkodtam, amit a vallástanár néni mondott, hogy milyen jó a mennyországban. Ott béke van, szeretet, nem bánt senki senkit. Én már úgy elfáradtam, én itt már nem akarok lenni, inkább ott, a mennyországban, nyugodtan.
Ma volt bent egy néni, valami szihológus, s beszélgettünk körbeülve az osztályban. Megkérdezte, ki hogy érzi magát az osztályban, mire lenne szüksége, hogy jobban érezze magát. Én csak annyit mondtam, hogy rosszul, s hogy nem tudom. Érdekes volt, mert azt mondta, hogy bevezettek egy új törvényt vagy mit, ami szerint, ha valaki csúfolódik vagy verekedik a másikkal, akkor levonják a magaviseletét. S elmagyarázta, hogy mi az árulkodás, s mi nem. S
Erre Gergőék elcsendesedtek kicsit. Én ennek örvendtem, de még nem hiszem, hogy valakik ezt betartanák. Sokat mondanak ezek a felnőttek, s keveset tartanak be. Pedig ha bevezetnék, s én nem kéne annyit féljek Gergőéktől, talán nem fájna annyit a hasam sem.
korábban írtuk
Fekete István: Beszélgessünk gyermekeinkkel az influenszerekről is
Az influenszerek világa és a mindennapjaink már elválaszthatatlanok, különösen a fiatal generáció életében. Mi is érezzük, használjuk, de talán az a baj, hogy nem igazán tudjuk szülőként uralni: ez a közösségi média.
