Megtelek élettel, tenni akarással, túlcsordulok. Arra gondolok, mennyi örömöt tartogathat még ez a naptári év? A nők hónapjának tekintem a teljes márciust, s legbelül tudom, ha akarjuk, miénk az egész év. A szorgos-dolgos tavasz, a maga színes tennivalóival, virágültetéssel. Látom a leporolt, kiskosaras biciklit. A maghintést és a gondosan megpakolt piknik kosarat. Aztán a zamatos nyár színpompás, lenge ruháit, az önfeledt vakációzókkal megtelt üdülőhelyeket. Számban érzem a nyár dinnye-édes ízeit. Aztán a méltóságteljes ősz bőséges terméseit. Lombhullatók rozsda kabátját. Hallom az iskolacsengőt. Majd az elcsendesülő természetet. Alkalmat a befelé fordulásra. Gyertyalángot és meleg pokrócot. Téli játékoktól kipirosodott gyermekarcokat.
Papírt és ceruzát ragadok, s elkezdem írni mindazt, amit akarok az életemtől. Áradni akarok. Engedni, hogy átjárjon a művészet. Végigsírni egy dalt, libabőrözni egy vers hallatán, rácsodálkozni egy festményre. Úgy szeretni, hogy az fájjon. Hinni és tűzön-vízen véghez vinni. Kimondani, hogy igen, megcsináltam! Szép ruhákban járni. Tiszta szívből nevetni. Megtalálni a lelkemnek kedves embereket, és soha többé nem engedni el. Kimondani az igazat. Válaszokat találni. Önfeledten játszani. Kommunikálni nyíltan. Áttáncolni éjszakákat a férfival, akit szeretek. Nem harcolni, tudni, hogy az férfi-, és nem női minőség.
Értéket átadni. Adni. Elolvasni a könyvet, ami nekem szól. Imádkozni. Nem eltakarni a ráncokat. Napokig töprengeni egy gondolaton, ami megérintett. Megsimogatni a ráncos kezeket. Élvezni a finom falatokat. Ellátogatni a helyre, ami vonz. Ébren várni a hajnalt. Nevetni a saját hibáimon. Nem bocsátkozni méltatlan vitákba. Átélni.
Vajon, nem ennyi az élet?
korábban írtuk
Demeter Melinda: Pofonok tüzében cseperedtél azzá a csodálatos nővé, aki ma vagy
Drága Barátnőm! Ugye érzed, hogy ma neked bomlanak a virágok? Hidd el, hogy ma neked fütyüli rekedtre magát a rigó! Hallod? Kedvenc dalodat susogja a szellő. Tudom, nehéz elhinned, de tedd meg most az egyszer a kedvemért!
