Minden kezdet… tudom, tudom. Úgy remélem, hogy idővel rutinosabban megy majd, és felenged a görcs. Nem is tudtuk, hogy mennyire egyszerű az életünk két napközis gyerekkel. Persze, egy kis idő kell, és berendezkedünk erre is.
Már a második héten megkérdezi, hogy meddig kell iskolába járni? Olyan nehéz az iskola, mondja, meg, hogy azért nem egészen így képzelte el.
Minden délután velem tart a napközibe, amikor az öccséért megyek. Elnézem, ahogy felszabadultan játszik az udvaron, majd rohan megölelni az óvó nénijét. Olyan kicsi még, éppen csak hatéves.
Úgy szeretnék támogató szülője lenni. Eléggé odaforduló, túl a „mi volt ma a suliban?” típusú holtvágányon.
Az jut eszembe, amikor négy év gyermeknevelési szabadság után visszatértem a munka mezejére. A kezdeti adrenalinlöket után félelmetessé vált a felismerés, hogy ezután tényleg így lesz?! Épp, mint a bölcsődébe beszokó kisgyermek, aki nem első nap sír, hanem majd csak néhány nap elteltével, amikor megérzi, hogy véget értek az anyán csüggő, gondtalan napok. Tudtam, hogy egy lehetőségem van.
Ezt a gondolatot kell újra és újra előcsalogatnom. Nem ösztönözhetem szavakkal az élet szeretetére, ha én azt nem úgy élem, ha nem vagyok önazonos. Erre most ő tanít meg újra. Az időzítés, így őszi kiégésem idején egyenesen döbbenet.
Magammal kezdem. Először megkeresem az okát a fásultságomnak, aztán eldöntöm, hogy nem engedek többé teret neki, hanem lázasan kutatom az örömöt a mindennapi teendőimben. Meglepődőm, így tekintve napjaimra, mennyi lehetőséget rejtenek. Aztán kiterjesztem egyéb dolgaimra is. Priorizálok.
Egyszerre ijesztő és káprázatos, hogy nőként, anyaként mennyire képesek vagyunk lényünkkel, hozzáállásunkkal formálni a közhangulatot. Ide a varázspálcám!
Legszebb iskolai emlékeim hívom segítségül. Mesélek diákcsínyekről, kalandokról, de kudarcokról is. Csillogó kicsi szemei tükrében életem egyik legvarázslatosabb időszakának látom magam is, s ami akkor nehéz volt, most újraélhetem.
A történetmesélés ragályos. Esténként már nem csak fél szavakkal válaszol, de megjelennek jó és kevésbé jó történet-szereplők, cselekmények és érzések is.
A nap legjobb része még mindig az, „amikor meglátlak a kapunál, anya, és te úgy megölelsz.” És ez így is van rendjén.
korábban írtuk
Fekete István: Online „könnyű” jelen lenni – A képernyőidő sötét oldala
Számtalan cikket olvastál arról, milyen káros hatással van a túlzott képernyőidő a gyerekekre. Rengeteg tanulmány született, „ki lehet olvasni” az internetet, hogy okuljon az ember belőle. De most nem a gyerekekről szeretnék írni, hanem a felnőttekről.
