Könyökölök a könyvem fölött, és továbbra is morcos vagyok. Próbálom megérteni, hogy mi a bajom. Most épp azért haragszom, amiért nem tudom jelenbe hozni magam.
Itt az ősz, elkerülhetetlenül. Na és? Mindig is rajongtam ezért az évszakért. Amikor a nyári pezsgést felváltja egy szelídebb és bensőségesebb időszak. Szerettem a termésgyűjtést és a lombhullatók közti, avarba süppedős barangolást, a színes kardigánokat. Még a kozmetikusom szerint is én egy ősz típus vagyok, és azonosultam is ezzel testben-lélekben egyaránt. Most meg, ha magam sziluettjét rajzolom ki gondolatban, egy kiskosztümös, merev hivatalnokot látok, kontyba fogott hajjal és határidőnaplóval a hóna alatt. Ettől nevethetnékem támad, és el is hessegetem: el innen, de gyorsan! Nem, semmiképp nem lehet az ősz a gond. Ha arra gondolok, hogy
S csak amikor augusztusra fordult a naptár, kaptam fel a fejem: üsse kavics, ide fürdőruhát!
Ahogy múlik az idő, egyre nehezebben alkalmazkodom a változásokhoz. Bele-bele kényelmesedem a magam által felhúzott, olykor igencsak rugalmatlan keretek közé. Néhány éve még habzsoltam a nyarakat. Minden pillanatát ki akartam használni. Ébren vártam a hajnalt, hogy le ne késsem a tengerparti napkeltét. Magával ragadott a nyáréjszakai pezsgés. Most épp fényévekre járok az akkori önmagamtól. Belealszom a hullócsillag-lesbe még mielőtt feljönnének a csillagok. A könyvem csak akkor csukom össze, amikor már másodjára kapom meg, hogy antiszoc vagyok. Hja, és fejembe száll egyetlen prosecco. Ha épp nem olvasok, a maradék szabadságom napjait tervezem, az ablak- és hűtőpucolást, gardróbürítést, a gyerekszobák rendbe tételét. És itt talál fejen egy szálloda felől érkező röplabda. Ébresztő – koppan a fejemen kétszer – kopp, kopp ez nem te vagy!
Hazaérünk. Hosszú, ágyban lustálkodós, ölelkezős, csiklandozós reggelünk van. Még egy hét a naptári nyárból. Máris kérdezik a gyerekek, hogy na, és ezután mi lesz a program? Ti mit szeretnétek? – kérdezem. Vége-hossza nincs a felsorolásaiknak. És igen, lángost sütünk, görkorizni tanulunk, kavicsot festünk, biciklivel látogatjuk meg nagymamát, fára mászunk. Két apró és egy nagy kézpár ablakot is pucol. Nem zavar a tele mosogatókagyló látványa. A házimunka nem áll meg, csak épp a legproblémásabb területen, belülről kezdtük a tisztogatást. Közben gyermekeimtől tanulom a lélek-pilatest.
korábban írtuk
Anya, apa, mikor jösztök haza? – Öt történet a millióból
A Mentsétek Meg a Gyermekeket Alapítvány 2022-ben közzétett felmérése azt mutatja, csaknem egymillió gyermek úgy nő fel Romániában, hogy a szülei távol tőle, egy másik országban vállalnak munkát, és évente csak pár hetet töltenek együtt.
