Valóban: a keret adott. De miért van még mindig olyan kevés nő, aki közéleti szerepet vállal? Noha ott van a női kvóta, ami segítené, de ezek a fránya nők mégsem jönnek tömegesen. Nehéz Katát táncba vinni, ha ő sem akarja... Mondják.
Mondjuk, könnyebb lenne,
1. ha lenne (mediatizált) pozitív minta
Megvalósításokról, hiteles, karakteres nőkről, akik valós élethelyzetekben sokak számára inspiratív történeteket mesélnének el. Nemcsak a kudarcokról, bábként használt nőkről, hanem erdélyi magyar Jacinda Ardernekről.
2. ha a női pályák kevésbé lennének alultervezve
Kutatások állítják azt, hogy a nők eleve úgy választanak szakmát, munkahelyet, foglalkozási ágazatot, hogy mindig belekalkulálják a (majdani) gyermekvállalást és háztartási feladatokat, és emiatt nem képességeikhez, belső indíttatásaikhoz, hanem majdani feladataikhoz igazítják a szakmai pályájukat.
3. ha a karrier nem lenne szitokszó...
Ha a férfi munkája iránt elhivatott, felelősséget vállal, ambiciózus, akkor ügyes, gerinces ember, gondoskodik a családjáról. Ha egy nő teszi ezt: ő már karrierista, önző, túlságosan törekvő, könyöklő, másokon átgyalogoló, családját elhanyagoló...
4. ha a gondoskodáson is lehetne osztozni
Noha a legnagyobb érték a gyermek, mégis a társadalom nem tesz meg mindent, hogy a gyermekvállalás ne jelentsen még véletlenül se akadályt és nehézséget a nők számára akkor, ha közéleti pályát latolgatnának.
Ha segítségükre lenne a gondoskodást átvállaló intézmények, nagyszülői pótlék, dadus-támogatás, rendezvényeken gyermekmegőrző szolgáltatás, gyermekvállalással járó adókedvezmény,
rugalmas munkaidő, részmunkaidő. No meg főként a családon belüli egalitáriánusabb háztartási és gondoskodási feladatok (újra)elosztása.
5. ha kizárólag a rátermettség és a szakmaiság lenne a mérce
Míg a férfiak üzleti, politikai, közéleti, vezetői bármilyen jelölése mellett a szülőség előnyként jelenik meg („komoly üzletember, három gyermeket nevel”; „felelős választópolgár, két kisgyermek édesapja”; „pedagógus, feleségével három kislányt nevelnek”), addig a nő számára az anyaság kényelmetlen járulék.
A szakmai tudást vagy annak hiányát kellene számon kérni, no meg a terveket, de nem a gyermekek számát meg az anyai lelkiismeret-furdalást. Az úgyis van.
6. ha a rejtett előítélet is minimalizálódna
A diszkrimináció nem mindig úgy néz ki, hogy hideg fejjel, előre eltervelten ezek a „gonosz” férfiak kizárják a nőket. Nem. Viszont a nők egész egyszerűen az informális alkufolyamatokban részt sem vesznek, vagy csak nagyon ritkán. Évekig dolgoznak, szerveznek, besegítenek, hálózatokat működtetnek... Ezt észre kell venni, és néha itt engedni előre, nyerőbb pozíciókba, ne az ajtónál.
7. ha kevésbé lenne szigorúbb a közvélemény a nőkkel
A női szereplőket (polgármester, tanácsos, képviselő, miniszter) sokkal árgusabb szemekkel figyeli a közvélemény, mint a férfiakat, és a hiányosságokat, tapasztalatlanságot, megvalósítások elmaradását jobban számon kérik, mint a férfiakon.
Az esélyegyenlőtlenség, a nők alacsonyabb jövedelme, a nők negatív munkaerő-piaci helyzete, a háztartáson belüli nagyon egyenlőtlen feladatmegosztások – ezek mind-mind olyan témák, amelyeket a társadalom általában nem ítél meg túl érzékenyen. A nők jó része sem. Mert ezek nálunk még sokadrangú problémák, nem autópálya, nem béremelés, nem.
Pedig ki más tudná a hétköznapi, legégetőbb problémákat napirendre tűzni és hitelesen képviselni minden helyi és megyei önkormányzatban, mint a (kis)gyermeket nevelő és szülői értekezletekre járó anyák,
az oktatási vagy egészségügyi rendszert átlátó szakember hölgyek, vagy a civil szektorban évtizedek óta aktív nők?
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
