Puskai Melinda

Sosem tudhatod, ki lép be az ajtódon

Mindannyiunk életében vannak olyan időszakok, amikor a ruhatárunkat is kénytelenek vagyunk átértékelni, Mara Gyöngyvér egyetemi oktatónak most köszöntött be az életébe egy ilyen időszak, felismerte, hogy szüksége van a megújulásra. A korábban laza, sportosan elegáns ruhatárában mára a hivatalos és klasszikusan elegáns darabok dominálnak. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin márciusi számában jelent meg.)

Tervek az otthonról – megspórolhatsz időt, bosszúságot

Néhány éve ismertem meg egy workshop alkalmával a székelyudvarhelyi Ketesdi Enikőt, akivel, mint kiderült, számos közös érdeklődési pontunk van, többek között a lakberendezés és az újragondolt bútorok. Elmondása szerint hobbiból kezdett a lakberendezéssel foglalkozni, mert szereti az igényes, harmonikus környezetet és a kreatív megoldásokat. Hozzá kapcsolódik a nemrég indult Kreatív Interior - Lakberendezés Székelyföldön nevezetű csoport, erről beszélgettünk.

Divatos hóbort a fenntarthatóság? – Menő a DIY, és van is értelme

A környezetemben egyre gyakrabban hallok a fenntarthatóságról. Mivel sokféle témával hozható összefüggésbe, és mindig pozitív jelzőként szerepel, kezdett trendi lenni a használata. De tisztában vagyunk vele, hogy mit jelent valójában? Tényleg fontos, hogy foglalkozzunk vele? Személyes érdeklődéstől vezérelve utánajártam ennek a hangzatos és divatos kifejezésnek. Mitől lesz valami fenntartható? S ami még fontosabb, ha a fenntarthatóság egy nagy közös cél, ÉN egyénként mit tehetek az elérése érdekében?

Ki gondolkodjon a mi fejünkkel?

Volt már olyan élményetek, hogy kikevertettétek a festéket, a fal színe mégsem olyan lett, mint amilyennek elképzeltétek? És az ismerős, amikor a jól megtervezettnek gondolt konyháról használat közben derült ki, hogy semmi nincs a helyén? Mit tegyünk, kitől kérjünk segítséget, hogy mindezt megelőzzük.

Otthonos otthon – Hogy ne botoljunk meg az ágy lábában?

Lakásod be- vagy átrendezése előtt állsz, és tanácstalan vagy? Hiába néztél meg ezernyi képet a különböző képmegosztókról, és böngésztél át száz lakberendezési magazint, mégsem áll össze a kép, a nagy projekt, a saját lakásod mégsem az igazi? Összegyűjtöttünk néhány alapvető hibalehetőséget, amit nem árt elkerülni.

Merítsünk erőt és energiát a színekből

Néhány éve minden évnek megvan az irányadó színe, ami az adott évben meghatározó lesz a divatvilágban, a sminktrendekben és a lakberendezésben is. Minden évben tudomásul vesszük ezt az információt, de legtöbbször nem igazán tudunk vele mit kezdeni, hogyan építhetjük be a mindennapj

Amikor kell a változás

Mi, nők, nagyon szeretjük az újat, a változatosságot, a nem szokványos megoldásokat. De vannak dolgok, amiken nehéz változtatni, főleg úgy, hogy költséghatékonyak is legyünk. Ilyen például a lakás, az otthon, amiben élünk.

Kézműves csodavilág és békés harmónia Ceclanéknál

Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!

Melyek a te színeid? – Évszakelmélet az öltözködésben

Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.

Kovács Eszter: Legyen valami meglepő minden szettben

Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.

Az orda újjászületése

Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.