Mesterségem címere Takács Éva, jeltolmács: Nekem ez az anyanyelvem

Egyszerre két nyelven kommunikál: beszél hozzám magyarul, és közben jelel. Beszélnek a kezei akaratlanul is, hiszen ebbe nőtt bele. Szülei siketnémák, így már gyermekként elsajátította a jelnyelvet, hogy kommunikálni tudjanak. Aztán felnőttként úgy hozta a sors, hogy jelnyelvi tolmács lett, és nem túlzás azt mondani, hogy mintegy háromszáz siketnek teszi könnyebbé a mindennapjait azzal, hogy ahol és amikor tud, segít nekik kapcsolatot teremteni a beszélőkkel.

Évek óta hallok róla, de személyesen még nem találkoztunk. Elfoglalt, október óta pedig még inkább, hisz a Román Közszolgálati Televízió marosvásárhelyi szerkesztőségének híradóját tolmácsolja a siketeknek minden hétköznap. Bár megszerveztük, a koronavírus-járvány keresztbe tett a személyes találkozónak, így csak az online térben tudunk beszélgetni.

– Ha most két siket találkozna, hogyan köszönnének egymásnak?

– Mintha integetnének. Azt jelenti: Szia! Helló! Illetve van az a gesztus, amikor megemeljük a kalapunkat. Az inkább egy illedelmesebb, hivatalosabb Jó napot kívánok! köszönés.

– Meséljen, hogyan tanulta meg a jelnyelvet? Hogyan lett tolmács?

A szüleim siketek, siketnémák. Ők jelnyelvet használtak otthon, úgy kommunikáltak egymással és én ebbe nőttem bele. Mondhatni a jelnyelv az anyanyelvem.  Sokan megkérdezték már, hogy milyen volt megtanulni jelelni. De ez a kérdés számomra olyan, mintha öntől megkérdeznék, hogy milyen volt megtanulni beszélni. Számomra ez volt a normális. Nagymamám volt az, aki figyelt arra, hogy halló, beszélő közösségben is legyek 3 éves koromig, hogy tudjak fejlődni a beszélt nyelvben is, míg óvodába kerültem.

– Nehezebb volt így megtanulni beszélni?

– Nem emlékszem erre. Mivel folyamatosan voltam halló közösségben is, a kettő párhuzamosan alakult, fejlődött. 

– Az, hogy valaki jelelni tud, még nem elég ahhoz, hogy jeltolmáccsá váljon. Ahhoz mi szükséges?

– Édesapám a vásárhelyi siketek fiókhivatalánál dolgozott 40 évig. Amikor a ’90-es évek derekán engem egy helyi nagyvállalattól elbocsátottak, alkalom adódott, hogy az egyesülethez kerüljek, ahol beletanultam ebbe.

Természetesen a jeltolmácsoláshoz diploma is kell, de el kell mondanom, hogy a jelnyelvi tolmácsok képzésével Románia nagyon rosszul áll. Könnyen meg lehet szerezni a papírt.

Három hónapos jelnyelvi képzés után meg lehet kapni, ám ez nem jelenti azt, hogy majd helyt is tud állni a személy a tolmácsolásban. És ennek sajnos maga a siket issza meg a levét, amikor szüksége lenne egy tolmácsra, és nem értik meg egymást.

– Mit jelent, ha valaki hivatalos tolmács?

– Azt jelenti, hogy bármilyen hivatalos szervnél, mondjuk törvényszéken, rendőrségen, bíróságon stb. segíthetem a siket személyt a kommunikációban. 

– Nem egyszerű a jelnyelv. Országok, különböző nyelvi kultúrák között is van különbség.

– Igen, bár létezik a GESTUNO, egy egységes nemzetközi jelnyelv. Már van Kanadában egy olyan tévéadó is, a H3, ahol ezen a nemzetközi jelnyelven sugároznak. Ezt azonban nem mindenki ismeri. Külön meg kell tanulni, és olyan körökben kell mozogni, ahol ezt használják: konferenciákon, politikában.

Takács Éva édesapjával

Az Európai Parlamentben is van négy siket, aki ezt a jelnyelvet használja. Én itt, Marosvásárhelyen a 300 siket személlyel a vásárhelyi magyar vagy román jelnyelvet használom.

Közülük alig néhányan értik a nemzetközi jelnyelvet, de egymással tudnak kommunikálni, mert nagyon minimális az eltérés a két jelnyelv között. Viszont a vásárhelyi és a bukaresti román jelnyelv között sokkal nagyobb az eltérés.

Biztosan látta ön is, amikor a koronavírus járvány beköszöntével egyre-másra jelentettek be szigorításokat a tévében, és akkor megjelent a képernyőn egy jelnyelvi tolmács. Őt a vásárhelyi siketek közül alig értette valaki.  

– Október óta ön is tolmácsolja a híreket a Román Közszolgálati televízió (TVR) marosvásárhelyi híradójában.

– Igen, és a hírek tolmácsolása sokkal nehezebb, mint a hétköznapi beszédé, mert nagyon tömör, gyors, sok a szakszó, az információ, bonyolultak a mondatszerkezetek. A fő mondanivalót próbálom átadni a siketeknek. Például az autópiac változásáról szóló hír esetében én csak annyit mondok el a nem halló tévénézőnek, hogy az elmúlt évben kevesebb autót adtak el, idén pedig többet. Szóval felfelé ível az autópiac. Vagy, hogy a vendéglátóiparnak 50 százalékkal visszaesett a forgalma. A koronavírus járványhelyzet miatt kialakult szabályozásoknál is nagyon oda kell figyeljünk, hogy mindent pontosan megértsenek.

Legyek olyan egyszerű, hogy minél több ember értsen meg engem.
Hirdetés

– Vannak már visszajelzések?

– Igen. Hargita, Kovászna és Szeben megyékben élő siketek elmondják édesapámnak, mert ő tartja velük a kapcsolatot, hogy milyen jó, hogy van tolmács, mert így jobban megértik a történéseket.

– Nehéz a kommunikáció a siket közösséggel?

– Egy tolmácsnak az a feladata, hogy átformálja az információt. A siket ember nem úgy gondolkodik, mint mi.

A jelnyelvben mások a nyelvtani szabályok, nincsnek például kötőszavak, a mondatok felépítése is más. Számukra már a mondat legelején el kell mondani a fontos információt.

Mondok egy példát. Ha holnap 10 órára kell menjen a törvényszékre, akkor egyszer azt mondom, hogy: törvényszék. Ezzel felkeltem az érdeklődését, majd utána mondom a részleteket, hogy holnap reggel, 10 óra. Találkozunk. 

– Merik-e tolmács segítségét kérni a siketek?

– Igen. De nagyon fontos, hogy elnyerjük a bizalmukat. Vannak nagyon nehéz esetek, a családon belüli erőszaktól a válásig, gyereknevelés stb. Szóval nagyon intim problémákat is meg kell tudjon velünk osztani. Kell a bizalom, és hinnie kell abban, hogy nem adja tovább a tolmács senkinek a bizalmas információkat. Ha elmegyek vele az orvoshoz, akkor én azt, hogy ott mi hangzott el, sem a férjének, sem az édesanyjának, senkinek nem fogom elmondani. 

A másik fontos dolog, hogy amikor ott vagyunk velük, akkor nagyon hűségesen tolmácsoljunk. Amit mondott az orvos, azt maximálisan adjuk át. Bár a konzultáció során sokszor úgy tűnik, megértik a lényeget, én távozás után még egyszer elmagyarázom nekik, hogy mit kell tenniük, mit mondott az orvos, hányszor kell bevenni a gyógyszert naponta, mikor kell visszamenni, hova kell még elmenni stb. És mindezt szájbarágósan, mint például: „Ezt beveszed reggel, evés előtt, ezt utána. Ezt ketté töröd, csak a felét veszed be.” Ennyire aprólékosan és egyszerűen, a lényegre fókuszálva kell nekik elmagyarázni mindent. Minden siketnek az értelmi szintje is más és más. Van, akinek rajzolni kell, mert úgy érti meg a legjobban. 

– Mi volt a legnehezebb kihívás, amivel szembesült?

– Volt egy nagyon kellemetlen helyzet, amikor emberölési kísérlet miatt hallgatták ki az egyik siket férfit, aki élettársi viszonyban volt azzal a nővel, akit bántalmazott. Az előzetes letartóztatás alatt, amikor kihallgatták, vallomást kellett tennie, nekem pedig tolmácsolnom. Hajszálpontosan mindent kikérdeztek tőle. Hogy dühös volt vagy mérges vagy csak paprikás volt a kedve, esetleg fejét vesztette? Mi volt? Mert arra voltak kíváncsiak a rendőrségen, hogy miért ragadott kést a siket férfi. Én ezeket az árnyalatnyi különbségeket jelelésből nem tudtam megérteni. Valósággal féltem, mert nagyon sok minden rajtam múlott. Minden szavát, minden gesztusát nagyon hűen kellett visszaadnom, lefordítanom beszélt nyelvre. Ott bajban voltam. Mert bár értettem a siketet, nem volt biztos, hogy megtaláltam a legmegfelelőbb szót arra, amit ő lejelelt nekem. És ezt jeleztem is azok irányába, akik kihallgatták.

– Önnek mi a könnyebb, beszélt nyelvet lejelelni, vagy a jelelést beszélt nyelvre fordítani?

– Nekem könnyebb lejelelni a beszélt nyelvet, mit fordítva. Jelről beszéltre azért nehezebb, mert a siket úgy ahogy, jelbe csomagolva elmondja a mondandóját, de nekem mondatba kell szépen fogalmazni úgy, hogy egy halló ember azt értse meg belőle, amit a siket mondani akart. Sokuknak nem tiszták a jelei, vagy kevés szókincse van, kevés jelet használ.

Egy dolog megtanulni jelelni, s kicsit dumcsizni valakivel, a tolmácsolás azonban már egy másik szint. 

– Én úgy látom, hogy Ön ezt szívvel-lélekkel csinálja.

– Megvan a nehézsége, de szeretem. Ebbe nőttem bele, ahogy már mondtam, ez az életem része. De hadd mondjak el még valamit így a végére, amit sokan nem is tudatosítottak még talán. Hogy a siketség az egyetlen olyan sérültség, ami fizikailag nem látszik. Ha két gyerek játszik egy homokozóban, nem tudjuk, nem látjuk rajtuk, hogy melyik a siket.

Amint kommunikációt kezdeményeznek vele, kiderül, mennyire mély szakadékot tud ez vágni két ember közé. Helen Keller amerikai író, aktivista mondta, aki siket és vak is volt egyszerre, hogy

a nemlátás távol tart a tárgyaktól, a nem hallás pedig távol tart az emberektől.

Abban a pillanatban, amikor kommunikációs problémáim lesznek, nem értem meg azt, aki hozzám beszél, és engem sem értenek meg, nem születik meg a kapcsolat két ember között. 

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: