ARCHÍV Tetoválás: a lélek rajza

Egyre többen viselnek manapság díszítést a testükön, és egyre több nő vállalja be, hogy magára varrat valamit. Ezek a tetoválások leggyakrabban emléket, üzenetet őriznek. Van, aki művészetként tekint rájuk, másokból ellenérzést váltanak ki. A tetoválás kiemelhet a többiek közül, de meg is bélyegezheti viselőjét. (Cikkünk a 2018-as Nőileg magazin júniusi számában jelent meg.)

Az emberiség évezredek óta tetovál, a testdíszítés mindig jelen volt a különféle közösségekben, társadalmakban, de folyamatosan és kultúránként változott. Ma már nem a törzsi hovatartozást mutatja, mint a kezdetekkor, sokkal inkább az önkifejezés eszközévé vált.

Így vagyok az, aki

Kovács Héda szenvedélyesen szereti a tetoválások világát. Szakdolgozatát is ebből írta. 12 éves kora óta tudta, hogy lesznek tetoválásai, de addig várt vele, míg úgy érezte, már kialakult személyisége és a karrierje.

„Bármennyire is elfogadott a tetoválás, még mindig vannak olyan munkahelyek, ahol nem szívesen látják az ember bőrén.

Az első tetoválásom a tarkóm alatt található kámea volt; ezek alakos díszű, domborúan vésett ékkövek, amiket már a rómaiak is hordtak, de nagyon népszerűek voltak a viktoriánus korban, amely a kedvenc időszakom az angol történelemben.” A budapesti lánynak erős kötődése van Erdélyhez családja révén, és erős kötődése van Báthory Erzsébet magyar grófnőhöz is, hiszen, amellett, hogy leszármazottja, fiatal kora óta kutatja az életét. Így nem meglepő, hogy második, félkaros tetoválását is a grófnő ihlette. Hédához kiválóan passzolnak a tetoválásai, hitelesen viseli őket. „A tetoválásokkal együtt vagyok az, aki.”

A magyarországi tetoválók nagy elismerést vívtak ki maguknak az elmúlt 15 évben. Sokan közülük olyan népszerűek nemzetközi szinten is, hogy a vendégek hajlandók repülőre ülni, hogy begyűjtsenek egy új mintát tőlük. Ráadásul az sem ritka, hogy hónapokat vagy akár egy teljes évet kell várni egy művészre, mert olyan hosszú a várólista nála. Az erdélyi társadalom nem ennyire nyitott, nálunk még mindig rossz szemmel nézik azt, aki magára varrat valamit.

Ezt tapasztalja Cseke Zalányi Hilda is, aki hobbitetováló. Marosvásárhelyen a művészeti középiskolában tanult, majd a temesvári művészeti egyetemen végzett grafika szakon. Mindig szeretett rajzolni. Már az egyetem idején foglalkoztatta a gondolat, hogy tetováljon, mert úgy gondolta, ebben a tevékenységben továbbviheti azt a tudást, kreativitást, amit eddig tanult.

Az első lépést ez irányban csak egyetemi évei után tette meg, amikor Szegeden irodában dolgozott, és szüksége volt valami kreatív munkára. „Felkerestem egy tetoválószalont, bekopogtam, és elmondtam, hogy meg szeretnék tanulni tetoválni. Nagyon belevaló srácok voltak, rögtön igent mondtak. Délutánonként jártam hozzájuk. Ellestem a mesterséget.” Műbőrön szeretett volna gyakorolni, de mivel nem talált, egy narancs lett az első kliense. Végül egyik munkatársa, aki már tele volt tetoválással, bevállalta, hogy rá varrjon először. „Egy szöveget kellett felírnom a kezére, egy gondolatot. Elsőre éppen megfelelő volt.”

Hét éve kezdődött ez a szerelem, ami azóta is tart,

és éppen emiatt nem szeretne fő tevékenységként tetoválni, hogy ne múljon el a varázsa.

Párban, mindörökké

Treasure in Wonderland – ez volt az első felirattetoválása Máthé Kincsőnek, akit a Kultúrcsepp műsorvezetőjeként az Erdélyi Magyar Televízióból ismerhetnek az olvasók. Kincső számára a tetoválás életre szóló felvállalást jelent, a konkrét megjelenítését annak, amiben hisz, amit gondol és ahogyan érez. Éppen ezért mindhárom tetoválása személyes, és olyan mögöttes tartalmat képvisel, amit mindörökké szeretne magán viselni, szem előtt tartani.

A Treasure in Wonderland feliratot például azért választotta, hogy emlékeztesse önmagára, illetve arra, hogy merre szeretne tartani a saját csodavilágában.

Párjával, Levivel páros tetkót is készíttettek. „Neki is van három pontja, és nekem is. Ez a folytatásról szól, a hármas pont titokzatos következetességéről.”

A tetoválóművész tapasztalata szerint sokan készítenek közös tetoválást, például jegygyűrű helyett, mások barátnőjükkel, édesanyjukkal keresik fel őt, és kérnek egyforma tetoválást. Hilda művészlélekként jobban szereti, ha kreatívkodhat, vagyis ha ő rajzolhatja meg a mintákat. Mostanában szívesen dolgozik a water color techikával, ami olyan, mintha a festék spriccelve lenne a forma vagy alakzat alá. Időigényes munka, de megéri vele bíbelődni. Sima fekete festékkel is szeret dolgozni, kedvenc munkái közé tartozik egy oldalrészt és szinte egész hátat beborító sas, ami a sógorának készült. Ő Hilda kedvenc kliense is, számtalan tetoválást készített már neki, például egy szamurájt is a lábszárára.

Legújabb munkája most a legkedvesebb számára: férjének készítette, maori technikával. Párjának eddig nem volt tetoválása, ám a nászút után, amit Afrikában töltöttek, úgy érezte, hogy szeretne egy emléket onnan, így egy ott vásárolt kabalafigura mintájából inspirálva festette fel rá az arcképet.

Szimbolikus jelentések

Günther Ottó csíkszeredai rádiós első tetoválása szintén egy maori minta alapján készült, amely tele van szimbólumokkal. „Ez akkortájt készült, amikor a tetoválók nem herótot kaptak a maori mintától, hanem kihívást láttak benne” kezdi történetét Ottó.

Választása nem volt tudatos, egyszerűen tetszetősnek, egzotikusnak, misztikusnak ítélte meg a mintákat.

Első ránézésre egy gyíkot (gekkót) lehet látni, amelynek a farkához kapcsolódik egy nap. A gekkó szimbolizálja az egészséget és kommunikációt, a lábait horgok alkotják, a jólét és a gazdagság szimbólumai. A gekkó feje magában foglalja a madarat (a szabadságot, a magasabb szemszögből nézve a világot) és a kalapácsos cápa motívumot, amely a kitartás és az elszántság jelképe. A hátán van egy triskelion, ismertebb nevén egy háromláb. Jelentésük: születés, halál, újjászületés. Benne egy teknős (utazó), gekkó (természetfeletti hatalom) és egy Manaia (maori mitológiai lény, őrangyal). Van egy mantra a bal karján, a jobb alkarján egy Philip Milic által tervezett, kissé átalakított minta. Nem feltétlenül mutogatja őket, de mindegyiket szereti, védelmet tulajdonít nekik. A tetoválásokkal nem állt le, tervei bőven vannak még.

A marosvásárhelyi Lili is tele van ötlettel. Szerinte a tetoválással nem lehet leállni. Harmadik lánygyermekként a nővérein látott először tetoválást, így nem volt kérdés számára, hogy neki is lesz.

„Ez is egy művészet, csak a testen.”

Már a középiskolában felkerült rá az első minta, egy hibiszkuszvirág, a lábszárán pedig egy kínai sárkány található. Ez utóbbi a feng shui szerint férfit jelent, így amellett, hogy tetszett neki a minta, úgy érzi, biztonságot ad számára. A hibiszkuszvirág a kedvence, amit néhány hónappal ezelőtt frissített fel és bővítette, így egy egész virágköltemény van már a hátán.

A többi pedig következik. Könnyen beszél, hisz mint mondja, neki egyáltalán nem fáj a művelet, az eltávolításukban pedig nem hisz. Azért választotta a meglévő mintákat, hogy egy egész életen át rajta legyen.

Eltakarni a régit

Eltakarni egy régi tetoválást sokan szeretnének, de nehéz feladat. Hilda szerint ilyen esetben a kiegészítés sem mindig jó megoldás, illetve a takarásnál mindenképpen sötétebb színt kell választani. Volt azonban sikerélménye is már. „Egy ismerősöm egy pókot szeretett volna eltakarni. Ő is művészetibe járt, magának megrajzolta a népies motívumokból álló új képet, és azzal nagyon szépen sikerült eltakarni a régi tetoválást.” Olyan is előfordult azonban, hogy lebeszélt már valakit a tetoválásról, hiszen azt látta rajta, hogy bizonytalan.

A bizonytalankodás vezet el oda, hogy minden második tetovált személy meg szeretne szabadulni a rávarrt mintától, mert már nem tetszik neki, nem őt képviseli.

Ez azonban nem egyszerű: sok esetben nem lehet nyomtalanul eltüntetni. Ma már lézeres tetováláseltávolítást alkalmaznak, az eljárás lebontja a bőrbe juttatott tintát, ami a bőr természetes pigmentjeihez hasonlóan idővel felszívódik. A beavatkozás azonban nem kellemes, és többszöri ismétlést igényel.

Persze sokan azért határozott elképzeléssel rendelkeznek. Eszter például tudatosan választott nagy felületű mintákat, de nem szembetűnő helyre varratta fel őket, hiszen magának készíttette.

„Nem az volt a fő indok, hogy a külvilágnak, környezetemnek mutassam. Akik tudják, hogy van, azok elfogadtak így, ha szeretném, megmutatom, ha nem, akkor egy egyszerű ruhaneművel takarni tudom.”

Az első tetoválása 18 éves korában került rá, mára már összesen négy van. Az első egy tiszavirág, a második egy idézet, a harmadik egy indiai elefánt és az utolsó egy kutya képe. „Minden tetoválásomnak saját története van. A tiszavirág alig pár órát él, ezért esett a választásom erre a rovarra, hogy még jobban tudjam értékelni azt, amit kapok az élettől, és tudjak örülni az élet apró dolgainak. Az idézetnek, amit magamra varrattam, eszmei értéke van.

Az elefánt számomra az az állat, amelyik a legnagyobb tiszteletet váltotta ki belőlem. Azonkívül, hogy szerencsét hoz, nagyon okos, és a memóriája is verhetetlen. Az utolsó tetoválásom a saját kutyám arcképe, aki már nincs velünk, és így valamilyen formában velem maradt örökre.”

Divatból nem érdemes

Emlékek – ezek a tetoválások fő témái.

Emlékek és üzenetek, amelyek fontosak számunkra. „Emiatt érdemes tetoválni, divatból nem”

– teszi hozzá határozottan Hilda, aki továbbra is a kreativitását, a művészi énjét szeretné kiélni ebben a tevékenységben, valami maradandót alkotni. „Minden tetoválás után úgy érzem, valamivel közelebb kerültem ahhoz az emberhez, akit tetováltam, hiszen adtam neki valamit magamból. Az én alkotásom van az ő testén, de egy olyan alkotás, amit ő választott, ami számára nagyon fontos volt, amiben benne van a lelke. Ez egy mély kötelék.”

Kiemelt kép: Shutterstock