Ebben a rövid regényben nagyon sűrűn előfordult velem, hogy így éreztem. Érzékeltem a talpam alatt a tengerparti homokot, éreztem a hőséget, amely nyáron még a víz mellett is elviselhetetlenné válik, azt az irritáltságot, amit a zsúfolt tengerparton érzünk, amikor valaki az auránkba nyomakodik, de legfőképpen azt a rengeteg feszültséget, ami a könyv szinte minden lapjáról árad, időnként enyhébben, máskor pattanásig feszülve. Nagyon érdekes tűkön ülve olvasni valami nagyon mély és felkavaró témáról, és kíváncsian várni, vajon hová vezet a történet, miben csúcsosodik ki, és bekövetkezik-e az enyhülés.
A könyv főhőse Leda, aki egyedül utazik nyaralni a Jón-tenger partjára. Egyetemi tanár, munkáját is magával viszi a partra, és miközben élvezi a szabadságát, felfigyel egy népes és zajos nápolyi családra. Feltűnik neki a fiatal anya és kislánya, akik rendkívüli harmóniában játszanak egymással, és figyelni kezdi őket. Nap nap után látja a kedves, türelmes és „tökéletes” anyát, aki egyszersmind gyönyörű nő is, és önkéntelenül felkavarja benne a saját anyai érzéseit, elgondolkodtatja, és számvetésre készteti. Kegyetlenül őszinte gondolatokkal találkozunk a könyv lapjain, sokak számára ismerős helyzetekkel, érzésekkel, mások számára elképzelhetetlen reakciókkal, az anya-gyermek kapcsolat mélységeivel és magasságaival egyaránt.
Leda lányai már felnőttek, és kirepültek otthonról, de ő felidézi azt az időszakot, amikor még kicsik voltak, és azt is, mennyire nehéz volt megélnie az anyaságát. Egy időre el is hagyta a családját, amivel szembenéznie nem könnyű feladat, viszont erős önismereti utazás. Talán ez a motívum a leghangsúlyosabb a regényben, az utazás a lélek mélységes bugyraiba, amiből vagy megerősödve térünk vissza, vagy elveszünk.
Cikkünk a Nőileg magazin 2022. júliusi lapszámában jelent meg.
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
Ez a könyv kendőzetlenül megmutatja, milyen is lehet az öregség – Charlotte Wood: Hétvége
