Bálint Eszter

Mindennapi mérgeink: magunkban is kárt teszünk a felelőtlen takarítással

A legtöbbünk nem tudna válaszolni egy olyan egyszerű kérdésre, hogy hányféle mosó- és tisztítószert használ napi, heti vagy havi rendszerességgel, és a karácsonyi nagytakarításkor előkerülő vegyszerekről még nem is beszéltünk. Arról, hogy milyen hatással vannak egészségünkre ezek a napi, heti, havi rutinok, dr. Mara Gyöngyvér biológussal, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának egyetemi docensével beszélgettünk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. decemberi lapszámában jelent meg.)

Tóth Tünde: Rugalmasnak kell lenni

Jólesik az elismerés, visszaigazol, ugyanakkor arra ösztönzi az embert, hogy tovább feszegesse a határait – vallja Tóth Tünde, a nagyváradi Szigligeti Színház színművésze és rendezője, akivel szakmáról, családról, a következő színészgenerációról beszélgettünk nem sokkal azután, hogy Gianina Cărbunariu A tigris című drámájának eredeti, filozofikus és játékos feldolgozásáért járó különdíjjal térhettek haza a Magyar Színházak XXXIII. Kisvárdai Fesztiváljáról. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. szeptemberi lap

Újratervezés: önként vagy külső kényszerből?

Újratervezés – halljuk gyakran az autóban a navigációs alkalmazástól, és az esetek nagy többségében követjük az utasításokat, főként ha számunkra idegen terepen haladunk. A mindennapokban azonban számos olyan helyzettel szembesülünk, amikor nem megy ilyen könnyen az „irányváltás”. Van, aki nehezen bírja rá magát, hogy egészségesebb életmódot folytasson, elkezdjen sportolni, más inkább kiállja a kígyózó sorokat, mintsem online intézze ügyeit, és még mindig szép számban akadnak olyanok, akik kizárólag kész

Holló Cs. Kinga: „Bizonytalan helyzetben remek képek születhetnek”

Született képzőművész – ha nem az lenne, utazó bloggerkedne, de az írás és fotózás mellett mindenképp időt szakítana a festésre is. A nagyváradi Holló Cs. Kingával kávéztunk és beszélgettünk alkotásról, tehetségről, a megkerülhetetlen koronavírus-járványról, no meg egy rejtelmes lókutyáról, aki most épp szabadságol, de azt ígérte, visszatér. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. márciusi lapszámában jelent meg.)

Visszahozza az árát a minőségi termék, és zöldebb is

Túl szegények vagyunk ahhoz, hogy olcsó termékeket vásároljunk – mondogatták eleink, és talán soha nem volt olyan igaz a mondás, mint ma. Elég csak arra gondolni, hogy a fast fashion termékei néhány használat után a kukában végzik (legtöbb még portörlőnek sem jó), az olcsó elektronikai cikkek rövid ideig működnek, javításuk drága, így szintén a szeméttelepeket gyarapítják. Nemcsak mi járunk pórul, ha a jobb minőségű, tartósabb, ám drágább ruhadarab, kütyü helyett az olcsót választjuk, hanem a környezetet

Légtisztítás: szobanövényektől a legmodernebb készülékekig

Bizonyára önök is észrevették, hogy az elmúlt egy–másfél évben a korábbinál lényegesen több szó esik a légtisztításról. Ennek egyik oka, hogy évről évre nő a különböző allergiákban szenvedők aránya, másrészt az, hogy a piacot ellepték a légtisztító készülékek. Igazán zöld megoldás is van az egészségünkre veszélyes gázok megszűrésére. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. februári lapszámában jelent meg.)

Home office: hol itt fáj, hol ott fáj – Tippek, tanácsok megelőzésre

Korábban Erdélyben ritka volt, mint a fehér holló az otthonról dolgozók aránya, ha a hazavitt pár órás munkákat nem számoljuk, akkor igen kevesen voltak bizonyára olvasóink között is, akik számára a mindennapi rutint a felkelés, reggeli, kávé után a laptop felnyitása vagy a számítógép bekapcsolása jelentette, és az otthoni négy fal között zajlott a kenyérkeresés. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. januári lapszámában jelent meg.)

Váradi lány, aki bejárja a kerek világot

Világjárónak születik valaki, vagy azzá válik? Amikor már kipipálta a fél világot, mi marad még a bakancslistáján? Miként lehet kilogisztikázni kisgyerek mellett is az utazást? Hogyan marad valaki nagyváradi lokálpatrióta akkor is, ha már sok éve Svédországban él? – Beszélgetés Balogh Erikával, aki már a sötét 80-as években arról álmodozott, hogy világutazó lesz.

Cini stílusa – Disszonancia, de nem túl kontrasztosan

A nagyváradi kulturális események feltűnő résztvevője a mindenki által Ciniként ismert Dobos Erzsébet képzőművész, aki vörös göndör haja mellett hétköznapinak semmiképp sem mondható, extravagáns öltözetével is magára vonzza a tekintetet. Arra kértük, mutassa meg kedvenc darabjait.

Helyezd magad egészségbe! – Gyógytorna kisokos

Születési rendellenességek, baleset utáni rehabilitáció, időskori kopások – nagyjából ezek a problémák jutnak eszébe az embernek, ha gyógytornászra gondol. A valóság viszont ennél sokkal összetettebb. Kinek javallott a gyógytorna?

Balogh Brigitta filozófus: Nem minden béke, ami annak látszik

A békére mondunk igent a Nőileg magazin októberi lapszámában. A béke filozófiai értelmezéseiről, a külső és belső békéről Balogh Brigitta filozófust, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Semmelweis Egyetem docensét kérdeztük.

Lakásbiztosítási kisokos – Milyen opcióink vannak?

Lakásbiztosítás. A szó hallatán sokunknak lángokban álló vagy árvizek által megrongált házak ugranak be elsőre. Pedig nemcsak a legnagyobb károk esetében kaphatunk kártérítést, hanem bebiztosíthatjuk otthonunkat rablás és vandalizmus ellen, biztosítást köthetünk értéktárgyainkra, elektronikus készülékeinkre, és még azt is a biztosító állhatja, ha eláztattuk az alsó szomszédot, vagy a háztetőnkről ráesik egy cserép valakinek az autójára. Az opciókról Lőrincz Lehellel, a Transilvania Bróker ügyvezetőjével

Kis Balázs sürgősségi asszisztens – Szövetségben az élettel a halál ellen

A következő lépés az evolúcióban a segítségnyújtás, a homo sapiensnek egyszer le kell hajolnia, hogy felemelje a rászorulót – vallja a Nagyváradon sürgősségi asszisztensként dolgozó Kis Balázs, akinek szabadidejében is az kattog a fejében, hogyan segíthetne környezetén. Az amúgy marosvásárhelyi származású egészségügyi szakemberrel a sürgősségi osztály mindennapjairól, a kiégés kockázatáról, kislányáról, és a világjárványról beszélgettünk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júniusi lapszámában jelent meg.)

Tech-cucc: Bevásárolni is okosan

Ki ne járt volna már úgy, hogy a hipermarketben derült ki: otthon maradt a heti nagyvásárlási lista? Ilyenkor az ember improvizál, próbálja felidézni, hogy mi volt rajta, esetleg hány tétel, hátha úgy könnyebb visszaidézni, hogy mi került fel a gondosan előkészített lajstromra. A siker változó, ám az ritka, hogy végül minden bekerüljön a kosárba, amit terveztünk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2020. júniusi számában jelent meg.)

Gyermeknevelés másként. Mi fán terem a pozitív fegyelmezés?

Nem fenyíti, de nem is jutalmazza a gyereket az a szülő, aki a pozitív fegyelmezés technikáját alkalmazza, hanem saját jó példájával próbál nevelni. A nálunk még viszonylag új fogalomról Bruncsák Annával, a technikát tájainkon meghonosító nagyváradi Maternet egyesület alapítójával beszélgettünk, aki maga is háromgyermekes édesanya.

Nem „feminista fakszni” a nemek közötti esélyegyenlőség – Még legalább 60 év, hogy behozzuk a lemaradást

Nemcsak a családban, hanem a munkaerőpiacon is mélyítette a nők és férfiak közötti egyenlőtlenséget a koronavírus-világjárvány: továbbra is sokan úgy gondolják, a nőnek otthon és a gyerek mellett a helye, ezután következik csak a szakmai önmegvalósítás – az, ahol esélyeik súlyosan megnyírbálódtak az elmúlt időszakban. Sok nő dolgozik ugyanis olyan területen, ahol a pandémia megfékezése miatt bevezetett óvintézkedésekkel leállt a tevékenység, így kényszerszabadságra kerültek, azaz csökkent a jövedelmük. <

Fényűzés a Kolozsváry-házban

Bizonyára sokaknak nem kell bemutatni a nagyváradi Bémer (ma Ferdinánd) teret, ha még nem is volt alkalmatok felkeresni a Körös-parti várost, fényképekről, kultúrtörténeti cikkekből, könyvekből léphet elő a Kárpát-medence egyik emblematikus helyszíne. (Cikkünk a 2020-as Nőileg februári számában jelent meg.)

Hosszú hétvégék karnyújtásnyira: síelés, lazítás, túrázás extrákkal

Február van – sokan lesik, hová mehetnének még síelni, sokaknak viszont már elegük van a télből, a hidegből, és inkább egy kis melegre vágynának. Hétvégékre ajánlunk most tippeket, amelyek nekünk beváltak – a síelés vagy wellness mellé egy kis turistáskodás is társul. Akik pedig azt várják, hogy végre eljöjjön az igazi tavasz, és a hosszú téli bekuckózás után végre túrázhassanak egy jót, nekik szintén ajánlunk célpontot. (Cikkünk a 2020-as Nőileg magazin februári számában jelent meg.)

Gondoskodás testnek, léleknek: krémlevesek

Talán nem is gondolnánk, hogy egy tányér forró leves mi mindenre képes. Ezt most már a tudomány is megerősíti: a leves nemcsak összetevői által javít a közérzetünkön, hanem azáltal is, hogy miközben elfogyasztjuk, azt éljük meg, hogy gondoskodnak rólunk.

Csehország: várak, sörök és jó emberek

Ha azt mondom, hogy Csehország és utazás, elsőre általában a finom sör és a csodálatos főváros, Prága ugrik be a legtöbb embernek. Tavaly nyáron mi a vidéket, a kisvárosokat céloztuk meg.