Nagy ajándék, amikor egy pappal tabuk nélkül beszélgethetünk. Sebestyén Ottó csíkzsögödi plébánossal, a Kalot felnőttképző Egyesület, valamint a Háló Kárpát-medencei katolikus közösségek egyesületének volt elnökével való beszélgetésünk – számtalan egyházi személlyel készített interjú után is – maradandó élmény. Úgy tudtunk előretekinteni a jövő egyházára, hogy szavain átsugárzott a nyitott gondolkodásmód, a fejlődést támogató szándék, ugyanakkor az atyai gondoskodás a rábízottakról. Ezzel búcsúzunk az Ol

Fidelis nővér, Farkas Gabriella évtizedek óta gyerekekkel foglalkozik. A Mallersdorfi Ferences Nővérek rendjéhez tartozó szerzetesnő legutóbbi szolgálati helyére, Nagyváradra két éve került, azelőtt pedig Déván, Székelyudvarhelyen és Csíkszépvízen gazdagították kölcsönösen egymás életét a legkisebbekkel. Jelenleg Németországban tartózkodik egy három hónapos szakmai tapasztalatcserén. Becenevét, a régen ráragadt Fifi nővért szintén a gyerekektől kapta, igaz, olykor még az elöljárói is szólították így.

Miért vált nehézzé a gyónás a 21. században? Miért gyónjak egy papnak, amikor ő is épp olyan bűnös, mint én? Mi köze a papnak az én magánügyeimhez? Miért nem elég Isten előtt megbánni a bűneimet? Megannyi kérdés, amely válasz után kiált, s amelyekre nem biztos, hogy van egzakt, mindenki számára elfogadható válasz. Mi mégis megpróbáltuk körüljárni Keresztes Zoltán gyergyószentmiklósi plébánossal, bibliodrámás és mentálhigiénés szakemberrel.

Hogy mennyire mély gödörben lehet az, aki egy függőség rabja, valószínűleg csak az érintettek és közeli hozzátartozóik érzik. Ezeknek, a látszólag néha kiút nélküli személyeknek nyújt kapaszkodót Kedves Rita segítőnővér, Gyergyószentmiklóson élő szociális munkás és addiktológiai konzultáns, akinek – talán nem túlzás ezt állítani – eredeti hivatása, a szerzetesség is visszaköszön ebbéli elhivatottságában.

Szerzetességre vállalkozni már önmagában nagy kaland, aki pedig emellett a gyermekorvosi hivatást is választja, az kétszeres kihívásnak áll elébe. Ha ezt még lehet fokozni, akkor Hadnagy Margó megtette. A székelyudvarhelyi származású, Marosvásárhelyen élő segítőnővér négy hónapot töltött az afrikai Csádban, tapasztalatairól mesélt nekünk.

20 éve látogatja a csíkszeredai kórház betegeit. És nemcsak látogatja őket, hanem meghallgatja, lelküket ápolja, és erőt önt beléjük nem mindennapi terheik viselésére. Nagy Zelma szociális testvér munkája kiegészíti az orvosokét és ápolókét, sőt, a két gyógyító tevékenység kéz a kézben jár.

Ha azt kérdezik, milyennek kell lennie a XXI. század egyházának, azt mondom: olyannak, amely mindenhol az ott élő emberekhez hasonul, az ők igényeire válaszol – tisztelettel és alázattal. Nagyon vonzó és hiteles lehet például egy székely falusi környezetben, ha egy szerzetesnő szövőszéken sző, üstben zakuszkát főz, gyógynövényeket szed, kapál, szénát gyűjt, és igen, akár mezőségit jár. Darvas Piroska, Csíkszentdomokoson szolgáló segítőnővér kezdetben ilyen tevékenységekkel „botránkoztatta” meg a falubeli

Ha azt kérik tőlünk, hogy lehunyt szemmel képzeljünk el egy szerzetesnőt, akkor sokak lelki szemei előtt kolostorok ódon falai között habitusban sétáló, rózsafüzért recitáló apácák testesülnek meg. Persze, ilyenek is vannak, és jó, hogy vannak. Dr. Gábor Csilla azonban teljesen más.