A szenvedély íze (La passion de Dodin Bouffant) című francia film az utóbbi évek egyik „legfinomabb”, legérzékibb alkotása, amely a gasztronómia világát nem csak ízeken és illatokon keresztül mutatja meg, hanem mély emberi tapasztalatokon át is. Trần Anh Hùng rendezése lassú, szemlélődő, visszafogottan drámai filmnyelven mesél az életről, a szerelemről, az elköteleződésről és a női szabadságról (is). A Marcel Rouff svájci író 1924-es regénye alapján készült alkotást sokan gasztropornóként írták le. Részben tényleg az, a szó legszebb értelmében, a főzést, az ételeket szinte szakrális magasságba emeli, olyan idilli gyönyört látunk benne.
Nem egy főzős romkom
A történet a 19. század végi Franciaországban játszódik, ahol Eugénie (Juliette Binoche), a tehetséges szakácsnő két évtizede él és dolgozik Dodin Bouffan, a neves gourmet oldalán. Közös életük minden napja egyfajta alkotói együttlét, olyan párkapcsolat, amely a kölcsönös tiszteleten, a közös szenvedélyen (a főzésen) és egy mély, de nem demonstratív szereteten alapul. A férfi évek óta próbálja feleségül venni Eugénie-t, de a nő határozottan – bár sosem ellenségesen – nemet mond.
A film gasztronómiai jelenetei nem csupán „díszletek”, nem csak kontextust adnak, hanem egyenrangú elbeszélőelemek. Eugénie és Dodin együtt készítik el egy bonyolult menüsort, de a főzés többről szól, mint azt a divatos gasztronómiai tematikájú romantikus komédiákban megszokhattuk. Az ételek elkészítésének folyamata itt egy olyan ritmikus és érzéki képsor, amelyben
A kamera nem kívülállóként szemléli az eseményeket, hanem együtt lélegzik a szereplőkkel – így válik a főzés a film nyelvévé. Filmesztétikai szempontból kiemelendő Jonathan Ricquebourg operatőri munkája, amely természetes fényekkel, puha tónusokkal festi meg a konyhát és az étkezőteret. A hosszú beállítások és a statikus kameramunka szinte színházi jelenléttel ruházzák fel a filmet.
Érett szerelem
A főszereplők már nem fiatalok. Eugénie és Dodin szerelme nem a szenvedély villanásai mentén épül, hanem a közös idő, az ismétlés, az intimitás és a figyelem által. Ez a fajta kapcsolat gyakran láthatatlan marad a vásznon – főleg női szempontból –, itt azonban a történet egyik központi eleme.
A női test ábrázolása is mentes minden idealizálástól. Eugénie betegsége (erről nem is fontos, hogy egy ajánlóban többet eláruljak) nemcsak narratív fordulópont, hanem metafora: a női test törékenysége, a halandóság elfogadása, a méltóság megőrzésének kérdése.
Ezzel szemben a férfinak, aki addig „uralkodó” volt az ízek világában, meg kell tanulnia az elengedést.
A szenvedély íze olyan filmtörténeti hagyományhoz kapcsolódik, amelyben a női karakter nem a férfi történetének kiszolgálója, hanem autonóm, komplex, fejlődő személyiség. Eugénie szabadságát nem trauma vagy lázadás, hanem öntudat és tapintat formálja. Választása – hogy nem megy férjhez – nem társadalomellenes gesztus, hanem mély belső meggyőződés. A két színész játéka briliáns, szavak sem kellenek, tekintetek, mozdulatok árulkodnak a kapcsolatukról.
Nem csak a gasztronómia szerelmeseinek kötelező néznivaló (akik egyébként belül kicsit szenvedni is fognak, mert minden, amit látunk a filmben, tökéletes, a konyha, a csillogó rézedények, a tökéletesen átsült húsok, a tökéletesre besűrített mártások, a fogasok, amelyeket lehet, hogy még a legjobb fine dining éttermekben sem kóstolhatunk meg), bárki könnyűszerrel elmerül az ételek, ízek és érzelmek eme idilli világába.
Enni pedig nem lehet annyit és olyat enni a film megnézése előtt, hogy a jelentek közben ne fusson össze a nyál a szánkban…
korábban írtuk
Az etikus pornó fogyasztása elősegítheti a szexuális kommunikációt
Ha a pornót csak szexuális tapasztalattal rendelkező felnőttek néznék, akik tudatában vannak annak, hogy ez egy imitáció, aminek a célja a néző izgalmának fokozása, akkor kellemes, szórakoztató, szexi és izgalmas kísérlete lehetne ez az együttlétnek.
