Ólmos eső csepereg, végérvényessé téve a tényt, hogy véget ért a nyár. Nem panaszkodhatunk, májustól szeptemberig tartott, volt részünk D-vitamint adó napsütésben bőven. Mégis, mint egy jó baráttól, aki hosszú útra megy, nehéz búcsút venni.
Pásztori István egy véletlen folytán került a magyarországi Konyhafőnök című műsorba, székely virtussal menetelt egyenesen a győzelem felé. És meg sem állt addig, amíg a műsor konyhapultján állva a magasba nem emelhette a trófeát.
A streaming platformok széles, változatos választéka ellenére is van, amikor egyszerűen nincs, amit nézzen (ajánljon) az ember. Nyáron a mozik is takaréklángra kapcsolnak, ez a legjobb időszak elővenni valami nem túl újat, mégis üdítően frisset.
Most először nem akartam térdre kényszeríteni a testem és kifacsarni a végletekig, hanem partnerként tekintve, figyeltem a szükségleteit. Végre megértettem, hogy a testem csupán tünethordozó, és a lelkem irányából kell megközelítenem.
Nálunk a családban mind a mai napig édesapám készíti a juhtúrós puliszkát, és szerintem nagyon sok családnál hasonló a helyzet. A legfinomabb tűrtpuliszka-recept generációkon át kísér minket.
Sokan kérdezik tőlem, hogy mi alapján döntöm el, mit főzök éppen. A válaszom évek óta ez: heti menüt tervezek. Ez minden hétvégén kb. tíz percet igényel, így azonban hét közben nem kell gondolkodnom azon, hogy mit főzzek, miből és mire van idő.
Érzelmi evő vagyok, falásrohamos, vagy nem tudom. Egyszerűen beteg. Nem tudom megtartani a súlyom, bármennyit diétázom, mert azzal oldom a szorongásom, hogy begyúrom az összes csokit, ami a kezem ügyébe kerül.
Képes vagyok megenni egy doboz sütemény felét, és visszacsomagolni úgy, hogy érintetlennek tűnjön. Persze később úgyis én eszem meg, nagy valószínűséggel. Késztetést érzek arra, hogy eltitkoljam, mikor, mit, mennyit eszem.
Az evés, azon túl, hogy zsigeri, ösztönös szükséglet, érzések és emlékek felidézésére képes, szebbé teszi vagy elrontja a napunkat, szociális, kulturális létünk alapvető eleme. Az étkezés milyenségével a lelkünket is tápláljuk, vagy éppen éheztetjük.
Sokunknak okozott már fejfájást az ünnepi asztal megterítése, valljuk be, ha vendégeket hívunk az ünnepekre, az utolsó dolog, amit megtervezünk, az az ünnepi asztal terítése. Pedig egy tökeletes asztal fél siker.
A táplálkozásban ismét teret hódítanak a hagyományos gabonafajták, így az árpa is, amely számos – az egészségre kedvező – hatással rendelkezik: nyomelemekben gazdag (kálciumot, káliumot, magnéziumot és foszfort tartalmaz), segíti a szív- és agyműködést.
A „kantinkaja” egyedi és utánozhatatlan. Aki valaha is evett kantinban – akár szerette, akár nem – emlékszik az ízekre, szagokra, a kis ablakon kiadott étel látványára, a nosztalgiát ébresztő kockás abroszra, na meg a konyhás nénikre és szakácsnőkre, akik ennek a világnak a „lelkei”. Bezsány Nagy Hajnalka 1985 óta a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum étkezdéjének szakácsnője és szíve-lelke, saját bevallása szerint sem tud olyan finomat főzni otthon, mint a kantinban. (Cikkünk a Nőileg magazi
Céklából tulajdonképpen elképesztően jóízű és varázslatos színű ételek készíthetők, ráadásul meglepően finomak is. Édeskés ízvilága a levesektől a főételeken át, egészen a desszertekig számtalan variációban jól párosítható.
Már az ókori Rómában is nagy becsben tartották a sáfrányt, a különleges aromájú fűszernövényt nemcsak a gasztronómiában, hanem afrodiziákumként is használták. A sáfrányt a lila virágzatú növény megszárított bibéjéből állítják elő, gyűjtése kézimunkát igényel, ezért a fűszer ára vetekszik az aranyéval.
„Bűnözünk egyet!” - hallom gyakran lányoktól, nőktől. Arra utalnak, hogy a cukrászda felé veszik az irányt. „Sajnos hétvégén bűnöztünk…” - hangzik el sokszor egészségtudatos fiatalok szájából, és elmesélik, hogy otthon sütit sütöttek, amiből jóízűen ettek. „Mi nem eszünk édességet, mi egészségesen élünk” - mondja kevés meggyőződéssel a hangjában és kissé szomorúan egy kisfiú az iskolában. De hogyan lett a cukorból ősellenség? És miért olyan nehéz mégis felvenni a harcot vele?
Ebben a hónapban még érdemes kihasználni a szezonális alapanyagokat, ilyen például a padlizsán, amelyet számtalan formában elkészíthetünk, nem csak kikavarva.
Malacfül és borjúmirigy, tokhal, békacomb és távol-keleti pacal – csak néhány (t)étel Borbély Zsolt Attila mindennapos munkájából. Az Aradon élő étteremkritikus a kilencvenes évek eleje óta járja a Kárpát-medence éttermeit, és következetesen jegyzi is az ott tapasztaltakat: kritikái és ajánlásai a világhálón is megtalálhatóak. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg.)
Nem állítom, hogy teljes a siker, de úton vagyunk: néhány éve még sikerként éltem meg, hogy reggelente nem késtünk el, ma már a reggeli készülődés milyenségére is igyekszem figyelni. Valljuk be, a reggeli indulás gyerekekkel kemény meló.
Hosszú napokon át nézem az otthonom sebeit. Néhány milliméter hasadás függönyön, takarón. Leszakadt akasztó a törlőről és a székpárnáról. Nézem a sebeket, és tervezem, hogy megoldom, kijavítom, begyógyítom, foltozom, ragasztom.
Akinek kisgyermekes szülőként szilveszter éjszakáján egyáltalán sikerült ébren maradnia éjfélig, az is lehet, hogy megfogadott ezt-azt, mint a régi időkben, amikor meg is fogadta, de be sem tartotta. Pont, mint a népmesékben.
A bölcs asszony tudja, hogy a házasság szent intézményének egyik alappillére az egyensúly. Gondolok itt az egyenlő rangú teherviselésre. Ennek elnyerésére és mederben tartására igencsak frappáns szertartásokat találnak ki az unatkozó asszonyok.
Mindig is kíváncsi voltál, hogy miként indul egy televíziós műsorvezető reggele? Vagy éppen arra, hogy milyen tulajdonságot értékel leginkább egy férfiban? Zsigmond-Magyari Izabella, az Erdély Tv műsorvezetője válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Hogyan indul egy kortárs költő reggele, mi jelenti számára a tökéletes boldogságot, és kik a hétköznapi hősei – André Ferenc csíkszeredai költő, műfordító, szerkesztő, irodalomszervező és szlemmer válaszolt ezúttal a Proust-féle kérdéssorra.
Mindig is több gyermeket szerettem volna, évekig egészen pontosan hármat, aztán Leo születése és az anyaság tényleges megtapasztalása átírt bennem sok mindent, többek között azt is, hogy talán kettő is elég lesz.
Divattervezőnek tanult, illusztrátor lett belőle. Jellegzetes rajzai valósággal behúznak a mesék világába. Decemberben elsőként Kürti Andrea, a csíkszeredai Gutenberg Kiadó művészeti vezetője válaszolt a Marcel Proust által elhíresült villámkérdésekre.
Mindegyik osztálytársának van apja, csak neki nincs. Vagyis neki is volna, csak nem otthon, hanem valahol máshol. Nem is tudja, hol. Csak az anyja komor tekintetű, zord szavaiból következtet arra, hogy az apjának más felesége lett.
Mi lenne, ha újra megtanulnánk a felhők történeteit, a kavicsok csendjét?! A levelek erezetének találkozását a tenyér vonalaival. Az idős fakérgek bölcsességét és a gyermekünk tekintetét, amikor észreveszi ezt a sok csodát.
Kisgyermekkoromban Kobátfalván az idősebb asszonyok a házimunkák sokaságát jól megszabott rend szerint végezték. A mosásnak is volt egy napja a héten. Nem kapkodtak össze-vissza, semmi idegbaj.
Mivel a bölcs asszony tudja, hogy a szeretet jóságos is, és nemrég azt olvasta, hogy fontos kifejezni a hőn szeretett társ felé az elvárásokat, végül megkegyelmez urának, és egészen pontosan megfogalmazza neki óhaját: kérlek, hozz nekem valamit.
Van, ami tényleg segít boldogulni a gyermekekkel, de a lelkiismeretünkre alapozva elég sok mindent megvetetnek velünk a gyártók. A hatásgyakorlás működik, alamuszi módon ássa alá az önbizalmunkat, hogy ha nem vesszük meg, nem lehetünk „elég jó szülők” se.
Kislányommal egyidejűleg születik meg bennem a testem iránti tisztelet. Átjár az iránta való szeretet. A világ legcsodálatosabb tettét hajtotta végre, nem lehet többé nem tisztelni és nem szeretni.
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Van bennünk egy ősi, ösztönös reflex: néhány másodperc alatt felépítünk valakiről egy teljes történetet. Mintha ismernénk. Mintha el tudnánk képzelni az életét, a munkáját, a személyiségét. Pedig mindössze néhány vizuális morzsát kaptunk.
Első emlékeim a savanyú káposztáról a nagyszüleimhez kötődnek. Telente gyakran sült pityóka a lerben, sóval, vajjal (ha volt) fogyasztottuk, na és természetesen hersegő káposztacikával, káposztalével. A jó káposztalé számomra azóta is felér a limonádéval.
Tudtad, hogy egy ember átlagosan évente 72 kilogramm élelmiszert pazarol el? Hogyan lehetnénk tudatosabb vásárlók, fogyasztók? Erről is kérdeztük Antal Imolát, a Food Savers kezdeményezés kommunikációs szakemberét.
Hová kerüljön a sampon? Hát a kondicionáló? Hogyan kell ápolni a fejbőrt, és miért nem mindegy, hogy mikor fésülködünk? Hajápolási kisokossal jelentkezünk az év első Kencéjében.
Január harmadik hétfőjét tartják az év legszomorúbb napjának, az ún. Blue Monday-nek. Egy kis léleksimogató stresszoldás minden nap jól jöhet, szerkesztőségünkben többen valljuk, hogy a szőrös kedvencek dédelgetése jobb kedvre deríthet.
Amikor a „korhoz méltó öltözködésről” beszélünk, valójában nem a társadalmi szabályokra gondolunk. Az első, amit szeretnék tisztázni: korhoz méltón öltözni annyit jelent, hogy úgy öltözöl, ahogyan érzed magad.
A Nőileg szerkesztőségében sokan szoktunk év elején számot vetni az előző évről, remek vizuális módszer erre az előző évi fotóink visszanézegetése. Ezt tettük ezúttal is: kollégáink legjobb Gardrób-fotóit bányásztuk elő. Ezek voltak a kedvenceink.
Kívül-belül különleges: beton alapokon álló, faszerkezetes épület, amelynek falait vakolatba öntött szalmabálák töltik ki. Nem a spórolás a fő szempont – hangsúlyozza Gergely Orsolya és Miklós Csaba –, hanem a fenntarthatóság és az energiatakarékosság.
Hogyan is zajlik az ajakfeltöltés és kinek ajánlott? Egyáltalán, hogyan válasszunk szakembert, és mit tegyünk, hogy elkerüljük a „kacsacsőrt”? Az idei utolsó Kencében plasztikai sebésszel beszéltünk a népszerű szépészeti beavatkozásról.
