Ólmos eső csepereg, végérvényessé téve a tényt, hogy véget ért a nyár. Nem panaszkodhatunk, májustól szeptemberig tartott, volt részünk D-vitamint adó napsütésben bőven. Mégis, mint egy jó baráttól, aki hosszú útra megy, nehéz búcsút venni.
Pásztori István egy véletlen folytán került a magyarországi Konyhafőnök című műsorba, székely virtussal menetelt egyenesen a győzelem felé. És meg sem állt addig, amíg a műsor konyhapultján állva a magasba nem emelhette a trófeát.
A streaming platformok széles, változatos választéka ellenére is van, amikor egyszerűen nincs, amit nézzen (ajánljon) az ember. Nyáron a mozik is takaréklángra kapcsolnak, ez a legjobb időszak elővenni valami nem túl újat, mégis üdítően frisset.
Most először nem akartam térdre kényszeríteni a testem és kifacsarni a végletekig, hanem partnerként tekintve, figyeltem a szükségleteit. Végre megértettem, hogy a testem csupán tünethordozó, és a lelkem irányából kell megközelítenem.
Nálunk a családban mind a mai napig édesapám készíti a juhtúrós puliszkát, és szerintem nagyon sok családnál hasonló a helyzet. A legfinomabb tűrtpuliszka-recept generációkon át kísér minket.
Sokan kérdezik tőlem, hogy mi alapján döntöm el, mit főzök éppen. A válaszom évek óta ez: heti menüt tervezek. Ez minden hétvégén kb. tíz percet igényel, így azonban hét közben nem kell gondolkodnom azon, hogy mit főzzek, miből és mire van idő.
Érzelmi evő vagyok, falásrohamos, vagy nem tudom. Egyszerűen beteg. Nem tudom megtartani a súlyom, bármennyit diétázom, mert azzal oldom a szorongásom, hogy begyúrom az összes csokit, ami a kezem ügyébe kerül.
Képes vagyok megenni egy doboz sütemény felét, és visszacsomagolni úgy, hogy érintetlennek tűnjön. Persze később úgyis én eszem meg, nagy valószínűséggel. Késztetést érzek arra, hogy eltitkoljam, mikor, mit, mennyit eszem.
Az evés, azon túl, hogy zsigeri, ösztönös szükséglet, érzések és emlékek felidézésére képes, szebbé teszi vagy elrontja a napunkat, szociális, kulturális létünk alapvető eleme. Az étkezés milyenségével a lelkünket is tápláljuk, vagy éppen éheztetjük.
Sokunknak okozott már fejfájást az ünnepi asztal megterítése, valljuk be, ha vendégeket hívunk az ünnepekre, az utolsó dolog, amit megtervezünk, az az ünnepi asztal terítése. Pedig egy tökeletes asztal fél siker.
A táplálkozásban ismét teret hódítanak a hagyományos gabonafajták, így az árpa is, amely számos – az egészségre kedvező – hatással rendelkezik: nyomelemekben gazdag (kálciumot, káliumot, magnéziumot és foszfort tartalmaz), segíti a szív- és agyműködést.
A „kantinkaja” egyedi és utánozhatatlan. Aki valaha is evett kantinban – akár szerette, akár nem – emlékszik az ízekre, szagokra, a kis ablakon kiadott étel látványára, a nosztalgiát ébresztő kockás abroszra, na meg a konyhás nénikre és szakácsnőkre, akik ennek a világnak a „lelkei”. Bezsány Nagy Hajnalka 1985 óta a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum étkezdéjének szakácsnője és szíve-lelke, saját bevallása szerint sem tud olyan finomat főzni otthon, mint a kantinban. (Cikkünk a Nőileg magazi
Céklából tulajdonképpen elképesztően jóízű és varázslatos színű ételek készíthetők, ráadásul meglepően finomak is. Édeskés ízvilága a levesektől a főételeken át, egészen a desszertekig számtalan variációban jól párosítható.
Már az ókori Rómában is nagy becsben tartották a sáfrányt, a különleges aromájú fűszernövényt nemcsak a gasztronómiában, hanem afrodiziákumként is használták. A sáfrányt a lila virágzatú növény megszárított bibéjéből állítják elő, gyűjtése kézimunkát igényel, ezért a fűszer ára vetekszik az aranyéval.
„Bűnözünk egyet!” - hallom gyakran lányoktól, nőktől. Arra utalnak, hogy a cukrászda felé veszik az irányt. „Sajnos hétvégén bűnöztünk…” - hangzik el sokszor egészségtudatos fiatalok szájából, és elmesélik, hogy otthon sütit sütöttek, amiből jóízűen ettek. „Mi nem eszünk édességet, mi egészségesen élünk” - mondja kevés meggyőződéssel a hangjában és kissé szomorúan egy kisfiú az iskolában. De hogyan lett a cukorból ősellenség? És miért olyan nehéz mégis felvenni a harcot vele?
Ebben a hónapban még érdemes kihasználni a szezonális alapanyagokat, ilyen például a padlizsán, amelyet számtalan formában elkészíthetünk, nem csak kikavarva.
Malacfül és borjúmirigy, tokhal, békacomb és távol-keleti pacal – csak néhány (t)étel Borbély Zsolt Attila mindennapos munkájából. Az Aradon élő étteremkritikus a kilencvenes évek eleje óta járja a Kárpát-medence éttermeit, és következetesen jegyzi is az ott tapasztaltakat: kritikái és ajánlásai a világhálón is megtalálhatóak. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg.)
A Steve nem csak egy laza darab levezetni a napi fáradalmat, hanem nyomot hagy a nézőben. Az első perctől szorít, és olyan kérdéseket vet fel, amelyek a stáblista után is ott maradnak velünk. Másnap is, harmadnap is, egy hét múlva is.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Családi életünk fenekestül felfordulni látszik. Minden rendben van, minden rendben van – mantrázom –, hisz mindezek a változások a mi vállalásaink. Alapjaink szilárdak. Mégis kétségbeesett, indulatait uralni képtelen gyermekké degradálódom.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Három és fél éve vannak gyermekeink, és máris sikerült egyszer eljutni a tengerre. Azaz nyaraltunk egy akalommal. Vagyis nyargaltunk: fel-alá a parton egy másfél évessel, négyhónapos terhesen. Nyilván, naponta alakultak ki érdekes helyzetek.
Az első randinkon azt mondja, szép vagyok. Félrenézek, mintha nem is hallanám, mit mond. Túl vagyok már sok-sok bántáson ahhoz, hogy óvatos legyek. Mélybarna szemeit tekintetembe fúrja, és úgy mondja: Tényleg szép vagy! Zokogni kezdek.
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
„Nagy segítség lenne, ha segítenétek összegyűjteni az építőkockákat!” – mondtam egy este, észre sem véve, hogy duplán nyomatékosítom a segítségkérést. P. lazán vissza is dobja a labdát: „és ha te segítenél összegyűjteni, az nekünk lenne segítség”.
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Természetszeretet, szabadságvágy, bátorság, önazonosság – néhány jelző, ami eszembe jut a csíkszeredai születésű, Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincsőről. Kétgyermekes anya, háromkötetes prózaíró és gyógyszerész.
Készülőben a vihar. A nappali kánikula melege még ott settenkedik a lakásban. Az udvaron végig-végigseprő szél feszültséget keltve hatol be a nyitott ablakon. Mint egy erőteljesen visszatartott lélegzet, melyet egyedül az eső képes felszabadítani.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.
Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.
A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.
Bizonyára sokaknak ismerősen cseng a Rádió GaGa hullámhosszán Csizmadia Attila hangja, azt viszont talán kevesebben tudják róla, hogy szenvedélyes utazó: amikor csak teheti, világot lát, új kultúrákkal és emberekkel ismerkedik.
A minőség és a következetesség a szép, egészséges bőr titka. Az egészséges bőr pedig később kezdi öregedés jeleit mutatni, vallja Bondor Sipos Gyöngyi kozmetológus, a Mom’s Medicosmetics alapítója.
Szinte minden nő egy kicsit testképzavaros. Miért? Mert nem szokásunk tükörbe nézni. Mert nem bátorítottak, tanítottak meg elfogadni és szeretni magunkat. Sokszor az önelfogadás első lépése egyszerűen az, hogy merjünk belenézni a tükörbe.
Egy házsor, kis kerti kapukon átjárható rokonlátogatási lehetőségekkel – ebben a megtartó falusi környezetben nőtt fel Köllő Miklós gyergyócsomafalvi műépítész, így, amikor családot alapított, számára is egyértelmű volt, hogy hazaköltözzön.
Van egy lakás Kézdivásárhelyen, amelynek stílusa meghatározhatatlan. Lakója szerint minimalista, ha azonban onnan közelítjük meg, hogy ebben a lakásban a magassarkú és a több kiló gyöngy dekorációs elem, talán inkább az extravagáns jelző illik rá.
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.
