Pálinkát hoztál? – fogad a kérdés a tornácra kifüggesztett táblán. Nem, nem vittem, de a kérdés máris megadja a portára jellemző alaphangulatot. Vendéglátóimat ismerve, tudom,
gyakoriak itt a vidám baráti összejövetelek, a népi muzsika, szívesen látják a betérőket, és pálinka is akad...
A ház előtti fáról frissen szedett cseresznyével kínál Ágnes, amint végigkísér a házban, megmutatva annak minden zegzugát, majd csatlakozik hozzánk Levente is, és együtt mesélnek arról, miként épült fel az öttagú családnak biztonságot nyújtó otthon. Hamar kiderül, hogy Levente, aki a népszerű Heveder zenekar prímása, az építkezés során gyakran cserélte a hegedűt vakolókanálra, vésőre, kalapácsra, mert az a típusú férfi, aki felmérve saját képességeit, ha teheti szívesen barkácsol.
„Korábban soha nem vakolt, aztán Youtube-videókat nézett arról, hogy hogyan kell vakolni, és egyszer csak kijelentette, hogy ő ezt meg tudja csinálni, és meg is csinálta. Még élvezte is” – meséli nevetve Ágnes. És hasonló módon készült el a nappali kályhája is, amelynek melege köré gyakran összegyűl a család, és nem mellékesen, itt készül a legfinomabb töltött káposzta is, cserépedényben.
Ha előkerül a narancssárga füzet…
Ha Levente leül a konyhában a padra a narancssárga füzetével – meséli Ágnes –, és rajzolgatni kezd, az már egyértelműen arra utal, hogy tervet készít, amit meg is fog valósítani. Az ő keze munkáját, ötletességét és nem utolsó sorban türelmét dicséri számos bútordarab a házban.
Több mint háromszáz téglát „szeletelt fel” egy saját kivitelezésű gépezettel, hogy az szolgáljon járólapként a nappaliban.
A mennyezeti gerendákat saját maga csiszolta, festette, a tornác léceit ő faragta, akárcsak a méretes székelykaput. Úgy tervezték meg otthonukat – fűzi hozzá Levente – hogy a konyha legyen a ház központi eleme. Tartják is ehhez magukat, mind a család, mind pedig a vendégek szívesen ülik körül a konyhaasztalt.
A ház asszonya, aki az éppen 25 éves Csíki Játékszín közkedvelt színésznője, büszkén mutatja a fürdőszobák különlegesen szép és egyedi csempéit, amelyekre ő bukkant rá, és amelyekhez ragaszkodott, bár beszerzésük korántsem ment könnyedén.
„Ami nem rossz, vagy nem feltétlenül kidobandó, azt nem dobjuk ki, hanem inkább felújítjuk, vagy adunk egy más funkciót neki” – jegyzi meg Levente, és erről árulkodnak a raklapból összerakott bútorok is.
Nehéz lenne ettől az otthontól elszakadni
Családi események, évfordulók, találkozók meghitt pillanatait örökítik meg a falra kifüggesztett fotók. Villő, Vince, Vilmos, Ágnes és Levente mosolyognak ránk a fényképekről, még inkább meghitté varázsolva a ház hangulatát. Bár sok szervezői készséget igényel és szabadidőt emészt fel az, hogy a gyermekeiket naponta több alkalommal is Csíkszeredába kell szállítaniuk,
mindannyian szeretnek itt lakni, és határozottan egyetértenek abban, hogy nem cserélnék le otthonukat egy városi lakásra.
Ebben benne van szívük és lelkük – ismerik el – és minden, amit közös erővel megvalósítottak, az a család kényelmét szolgálja.
Számba vesszük a régi padokat, Ágnes legkedvesebb bútordarabjai, ötöt is megszámolunk belőlük, de még mindig akad hely újabbnak. „Itt van a boszorkánykonyha” – nevet Levente, amikor észreveszi, hogy a mennyezeti gerendára akasztott gyógynövénycsokrokat nézegetem. Van itt citromfű, kapor, zsálya, kakukkfű, orbáncfű, ezerjófű – szükség esetén jó szolgálatot tesznek, de dekorációs elemként is pompásak.
Ágnes kifinomult szépérzéke és művészi látásmódja a ház csaknem minden részletében megnyilvánul. A csíkszentléleki otthon rusztikus bája férj és feleség közös munkájának eredménye, amelyben ízlésesen megfér egymás mellett a múlt és a jelen.
Amíg Levente a ház melletti műhelyében barkácsol, addig Ágnes csodálatos színekben pompázó virágait gondozza.
Túl azon, hogy itt mindennek története van, az otthonteremtéssel a házaspár utat is mutat három gyermekének, szinte észrevétlenül arra tanítva őket, hogy a kétkezi munkának eredménye és értéke van.