Nehezen tudunk időpontot egyeztetni a beszélgetéshez, hiszen egyikünk munkája sem a kiszámíthatóságról szól. Végül egy családi program és egy fuvar között találunk egy órácskát, amikor Magdi néni a lakásán, egy kávé mellett mesél egy nem mindennapi szakmai életútról.
1990-ben a vendéglátóipart cserélte egy másik, emberekkel való folyamatos kapcsolattartást igénylő munkára: ekkor váltotta ki a taxis vezetői engedélyét Csíkszeredában. Döntésén nem csak a hivatali alkalmazottak csodálkoztak,
furcsállták azt a gyergyói kollégái is, de az évek során megszokták, ma már természetesnek veszik a női taxis jelenlétét.
„Akkoriban még mindenki úgy gondolta, hogy a nőnek a fakanál mellett a helye, de épp a kirívó esetek mutatják meg azt, hogy egy nő is el tudja végezni ugyanazt a munkát, sőt, még többet is! Hiszen anyaként és feleségként is helyt kell állni, bármilyen szakmát vagy hivatást választunk” – meséli a gyergyói nagymama, aki lehetőséget látott a vezetés szeretete és az emberekkel való munka kapcsolódásában.
A másokon való segítés vágya
Kívülállóként nem könnyű elképzelni egy olyan szakmát, amelyben egyik pillanatról a másikra indulni kell, és sok esetben hosszú útra, vagy éjszakai műszakba: mindezt kisgyermekes családban. „A lányaim tíz és tizennégy évesek voltak, amikor elkezdtem taxizni, az első években
az egész családnak furcsa volt ez az élethelyzet, főként, amikor éjszaka fel kellett kelnem és el kellett indulnom dolgozni.
Ettől eltekintve, igyekeztem helytállni, minden nap főzni és velük lenni, amennyit csak lehet. Ugyanakkor látták, hallották azokat a történeteket is, amelyek a munkám kapcsán kibontakoztak, s a másokon való segítés vágyát, az alkalmazkodóképességet vitték tovább ebből” – magyarázza büszkén.
A kapcsolatépítés ebben a szakmában is alap
A taxisofőrök munkájából legtöbbször csak annyit látunk, hogy a város forgalmas részein ülnek az autóban, utasokra várva, de a munkához a kapcsolatépítés is nagyban hozzátartozik. A rendszeres, visszatérő ügyfelek biztosítják a folytonosságot, és teszik lehetővé azt, hogy a taxis „otthonról” dolgozzon, ne kelljen az autóban ülve várnia a fuvart.
„A rendszeres ügyfelekhez jó »hűségesnek« lenni, mert így több mint egy hónapra előre vannak rendeléseim”
– fejti ki Magdi néni, és mint magyarázza, a kiszámíthatatlanság okozta stresszhez már hozzászokott. Pedig az évtizedek alatt több olyan esete is volt, amikor éjszaka indult több száz kilométeres útra, teljesen idegen, akár más nyelvet beszélő utasokkal, vagy visszafelé állt meg az út szélén várakozóknak. Hogy mer megállni az éjszakában idegeneknek? – kérdezték sokszor akár maguk az utasok is, amikor a kívánt helyszínre szállította őket. Magdolna szerint ez soha nem merült fel kérdésként számára, mindig tudta, hogy bármilyen helyzetbe kerül, tudja vállalni a felelősséget.
Sok ezer kilométer, sok ezer történet
„Azokból a történetekből, amelyek velem megestek és amelyeket az utasaim meséltek el nagy bizalommal, regényt tudnék írni. Mindig csodálkozva figyeltem, ahogy idegen emberek elmondták nekem a problémáikat, sokszor tanácsot, útmutatást kértek, és én a legjobb tudásom szerint próbáltam segíteni. Sokszor csak egy jó szó kellett, vagy a bizonyosság, hogy minden nehéz helyzetből van kiút” – eleveníti fel a gyergyószentmiklósi asszony.
Havonta átlagosan háromezer kilométer – ennyit dolgozik, munkakedve az évek során nem apadt, éjszakai fuvarokat azonban már csak ritkán vállal.
A megtett kilométerek száma viszont nem csökken, hiszen a munka mellett boldog nagymamaként öt unokáját fuvarozza edzésre, különórákra.
„Az unokáim rendszeresen hozzánk jönnek haza az iskolából, itt tanulnak, innen mennek edzésekre, különórákra, itt ebédelnek. Vasárnap pedig itt gyűl össze a nagycsalád, tízen-tizenegyen üljük körül az asztalt” – osztja meg örömmel az ötunokás nagymama, akinek nemcsak emberi kapcsolatai virágoznak, hanem a lakásában és a tömbház lépcsőházában örömmel gondozott növényei is.
