• Fotó: Magyari Vass István archívuma
– Mióta szenvedélyed a futás?
– Számomra a futást nehéz hova tenni, mivel nem csak hobbi, de nem is ebből élek, mégis különös szenvedély. A hiúsággal van kapcsolatban, azt hiszem. Érdemes így megnevezni, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy miért kezd el az ember futni. Emlékszem, az elején egy-egy fotó közzététele előtt mindig kellett figyelnem, hogyan állok, azért, hogy ne látszódjon a pocakom. Ez egy kicsit olyan, mint amikor az ember rejtegeti a valódi oldalát. A mindennapi üléssel töltött idő, este a munka utáni „lazítás”, akár néhány korty alkohol kíséretében, mind hozzájárulhattak ahhoz, hogy futóvá váltam. 2018 novemberében az egyik ismerősöm egy előadás megtartása előtt el szeretett volna menni szaladni pár percre, és elcsalt engem is. Néhány száz métert olyan lassan szaladtunk, hogy a sétáló emberek elkerültek volna, de ez elég volt, hogy kattanjon bennem valami. Aznap, amikor hazamentem, az első dolog volt, amit elmeséltem, hogy futottam 400 métert. Aztán izgultam, készültem egy hetet, és
egy decemberi este bejelentettem, hogy megyek futni. Mondanom sem kell, hogy akkor még felszerelésem nem volt.
A terveimet a futással kapcsolatban nem is mertem a szűk családon kívül senkinek sem elmondani. Mackónadrág, bakancs, hatezer póló, füss kabát és sál, így indultam neki. Amikor a sötétben a lakásunktól kellő távolságra kerültem, hogy véletlenül se ismerjen fel senki, akkor kezdtem el szaladni. Ez egy kicsit olyan volt mint a zugivás, hogy senki se lássa meg. Így ment ez hetekig. Az első egybefüggő öt kilométerem után pedig már igazi hősnek éreztem magam. Az esték, a koromsötét esték az enyémek voltak, és mindegy volt, milyen volt éppen az időjárás, én innentől kezdve, ha beesteledett, futottam.
• Fotó: Magyari Vass István archívuma
– Milyen pozitív tapasztalataid vannak a futással kapcsolatban ennyi idő után?
– Másfél év után kezdtem érdeklődni, hogy a környéken létezik-e egyáltalán futócsapat, és mondták, mi az hogy! Hat évvel ezelőtt, január 22-én megállt az otthonunk előtt egy autó, amelyben négy hölgy ült. Mondanom sem kell, hogy mennyire meglepődtem. Beszálltam az autóba, és elmentem velük az első hegyi futásomra a Kovácspéter tanyavilágba. Nem mellékesen innen ered az Olt is. Szavakkal nehéz leírni, hogy milyen volt számomra ez az alkalom.
Olyan mint, amikor az ember az egész világba szerelmes, akkora élmény volt. Konkrétan nem tudtam betelni az érzéssel.
Ekkor a futás már nem egy fogyókúraprogram volt, egy közeli, de új világ felfedezése vette kezdetét. Kétirányú felfedezéssé vált az életemben. Egyrészt megismered a körülötted fellelhető dombokat, hegyeket, erdőket, a legapróbb bokrokig. Innentől kezdve a világ már nem egy térképpé, hanem eleven valósággá válik. A hideg, a hó, a fagy, a köd, az eső, a szél megszelídülnek. Azóta azt gondolom, ha futok, ismét gyermek vagyok, aki most akar mindent felfedezni a világból. A másik felfedezőút pedig a belső világod felé irányul.
– Egyedül vagy társaságban szeretsz inkább szaladni?
– A hegyi versenyeken szeretem a 30–50 kilométer közötti távokat. Ez nekem négy–hét óra szaladást jelent. Ilyenkor választhatok, hogy valakihez társulok, vagy egyedül teljesítem a távot, de ha lehetőség van rá, akkor inkább szeretek egyedül maradni. Másként mikor van az embernek lehetősége ennyi órán keresztül csendben, a vibráló tájjal és önmagával egyedül maradni?
• Fotó: Magyari Vass István archívuma
– Milyen „rekordjaid”, eredményeid vannak?
– Nem vagyok gyors futó, így a versenyek alkalmával pódiumra sem szoktam kerülni. Viszont felsorsolni sem tudnám, hogy a Kárpátok hegyei közül hányon szaladtam már. Vannak olyan hegyek, amelyek éveken át csalogatnak. Nézegetem őket a térképen, a valóságban elutazom előttük, figyelem, próbálom megfejteni, elképzelni, hogy mekkora hágók, völgyek váltogathatják egymást. Aztán a végén beiratkozom egy versenyre, ami a kiszemelt hegyen lesz megszervezve. Csukás, Bucsecs, Csalhó, Retyezát – hogy csak egy párat említsek. Nekem már nem csak földrajzi nevek, nem csak egy-egy hegy, amit a térképen meg kell mutatni, ezek már a szívemnek kedves helyek, néha fájó, tisztuló, néha könnyekkel küszködő kalandok helyei.
– Hogyan tudod összeegyeztetni szenvedélyedet az életed egyéb területeivel?
– A munkámmal nehéz összeegyeztetni. Nagyon konkrét cselekvési tervre van szükségem, de ugyanezt tanácsolnám azoknak, akik futásra adják a fejüket, mert másképpen nem válik szokássá. Ma már ott tartok, hogy
szinte minden erdélyi város vagy jellegzetesebb település körül tudom, hogy milyen dombok erdők, hegyek vannak, hol érdemes futni.
Ilyen például Déva, ahová gyakran járok idegenvezetőként, ott már nem csak a várat ismerem, hanem keresztül-kasul futottam már a környező hegyeket. Egy másik példa az élet különböző területeinek összeegyeztetésére, amikor nemrégiben a szüleimmel Brassóban voltam. Dolgunk végeztével mondtam nekik, menjenek el egyet sétálni, én addig egy óra alatt felszaladok a Cenkre. Minden utazócsoportomnak el szoktam mondani, hogy ne lepődjenek meg túlságosan, ha a kirándulásaink alkalmával a szabadidőnkben szaladni látnak. Ugyanis gyakran előfordul, hogy amíg a csoportjaim az itteni hegyekben traktorokkal, terepjárókkal kirándulnak, ugyanúgy velük vagyok, csak éppen az aktuális jármű mellett vagy mögött szaladok. Érdekes látvány lehetek, de megszoktam. Jaj, István nem fél ilyenkor a medvéktől?! – jön a kérdés, kicsit szelíden ájuldoznak, de volt már példa, hogy az én hatásomra többen leszálltak az adott járműről, és velem szaladtak.
• Fotó: Magyari Vass István archívuma
– Kinek ajánlanád a futást? Hogyan fogjon hozzá egy teljesen kezdő?
– Szívesen, és nem szívesen beszélek a futásról. Nem szívesen, mert elsőre sokaknak a sok évtizeddel ezelőtti tornaórák jutnak eszébe, hogy annak idején mennyire utálták a futást.
Azoknak ajánlom, akik mernek változtatni, kilépni a megszokottból, annak, aki fogott már padlót. A futás csendje terápia. A futás lehet egy új élet kezdete.
Ugyanakkor a futás kapcsolódás is, hiszen környékünkön egyre-másra alakulnak futóközösségek. Ennek köszönhetően barátságok köthetőek. A futás azért is jó, mert megismerkedhetsz magaddal. Ha valaki már bátrabb, és mer néha egyedül is szaladni, akkor lesz jó sok ideje önmagával párbeszédet folytatni. De talán a legszebb a futás alatt, hogy rácsodálkozhatunk arra, milyen szépen berendezte a Jóisten ezt a helyet, ahol élünk. Közhely, de a világ leggyönyörűbb helyei nálunk vannak.
