Először csak a korai felkelés esik nehezére. Őszi fáradtság, mondja, biztosan van ilyen. Neki is fog egy vitaminkúrának, sőt, uzsonnája mellé egy-egy almát is rak táskájába. Gyakran fájdogál a feje, alattomosan, de még elviselhetően. Emelnem kell a kávé adagom, gondolja, s ez ideig-óráig megoldani is látszik a problémáját… Vendégszerzőnk elkapta a trillázó fecskék búcsúdalát, telefújt papírzsebkendő kupac közt, fürdőköpenyben talált rá a lelki béke.
Azon a reggelen csak ült, s nézett maga elé. Szerette a világ elé tárni a pillanatok őt megérintő mozzanatait, apró csodákat, amelyek mellett mások észrevétlenül elsietnek. De az igazán fontos, s számára jelentőségteljes érzéseit megtartotta magának.
Hogyan távolodjunk el időnként a lélekölő mindennapi hajtástól? Hát a gyerekeink a beszippantó virtuális világból? Például úgy, hogy kivonulunk időnként az erdőbe, térerő, vezetékes víz és egyéb kényelmi cikkek nélkül. Kassayéknak bevált: minimalista hétvégi házuk minőségi együtt töltött időt és feltöltő nyugalmat hozott a csíkszeredai családnak. Ugyanakkor Kassay Csongor saját tervezésű erdei kabinja építészetileg is kimondottan izgalmas. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. augusztusi lapszámában jelent meg
Az eső végigsöpört a városon. Az elején diadalmaskodott a porlepel, s ahogy rábuggyantak a kövér cseppek, parisztozott a porfelhő, s beburkolta azokat. Aztán megadta magát, s a vίztükör becsomagolt mindent. Ahogy alább hagyott, ritmusosan még hallatta magát egy darabig az ablaküvegeken, alácsordult a csatornákból, s illatfelhője bekúszott az orromba.
Seneca a belső békéről szóló értekezésében a görög euthymia szóval ίrja le a nyugalmat s lelkünk egyenletes működését. Ennek feltételeként a tisztánlátást határozza meg. Ahhoz, hogy a belső béke állapotát fenn tudjuk tartani, azt kell éreznünk, hogy az életünk alapvetően jó irányba tart. A saját belső békénk akkor érhető el, ha „kitartóan siklunk előre hajónk fedélzetén, itt-ott természetesen korrigálunk a pályánkon, de nem hallgatunk a zavaró szirének hangjára, akik a zátonyok felé terelnének minket” –
„Na, aztán ez is egy pszichológus! Írja s osztja az észt a TV-ben, otthon pedig hogy tud kiabálni a gyerekeinek!” – szinte hallom szomszédasszonyom gondolatait egy kiadós házi veszekedés után, amikor nálam a Toldi-effektus („Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette...”) előáll. Ezt még nem fogalmazta meg szóban, csak én gondolom, hogy ő ezt gondolja. Egy 8,5-ös erősségű földrengés rázza meg ilyenkor a szülői és szakmai önértékelésemet, berepedezik az egóm, és porban hever a nagy fogadkozásom.
Ha kutyatartásra adja a fejét a család, fontos tudnunk: a nevelés a szülő dolga lesz. Helyesen viselkedni ugyanis nem csak az állatot, de a csemeténket is meg kell tanítanunk.
Kilencéves volt, amikor a faluban az a hír járta, hogy a legszebb eladó sorban lévő lánynak a kedvesét a leány szülei nem akarják vőnek. Sőt, megtiltották, hogy a házukba belépjen.
E havi címlapinterjúnk olyan mély gondolatokat hordoz, hogy talán többször is érdemes elolvasni ahhoz, hogy igazán át tudjuk engedni magunkon. Elsőre mindenkit más fog meg, attól függően, kinek milyen küzdelemben volt, van része...
A minap, iskolába menet, két negyedikes-forma gyerek mellett elhaladva, egy beszélgetésre lettem figyelmes. Az egyikőjük azt újságolta a társának, hogy percek alatt készült el a román házi feladattal, mert a Google-fordítóval lefordíttatta.
Gyermekkoromban összesen négy óvodába jártam. Kettőből megszöktem, rendíthetetlen célirányossággal hazalógtam a városi forgalmon keresztül. A másik kettőben is legtöbbet 2-3 hónapot jártam folyamatosan. Egyszóval utáltam az óvodát.
A parton hasalok, a proseccóm szürcsölve. Tüske voltam egész nap. Szerencsére, a férjem rögtön reagált, és nem hagyta elrontani az egész délutánt. Hozta a kedvenc italom, a gyerekeket kézen fogta, és irány a tenger!
A nagy közhelyek egyike, hogy az ember – amióta megszületett – mindig úton van. S akármennyire nem szeretjük a közhelyeket, attól az egyik legismertebb hasonlat az életre. Te épp merre tartasz? Hol jár a lelked?
Az ablakból figyelem, hogy a szemközti domboldalon miként közelít lassan a napsütés, míg eléri a kertet. A szomszéd kertből friss széna illatáküzdést hozza a reggeli szellő, melyet lassú mozdulatokkal egy nyolcvankét éves bácsi hord kazalba.
A kerti függőágyban pihen, mint oly sokszor nyár ideje alatt. Egy megszáradt diófalevél száll lomhán meztelen lábára. Épp így kúszik vissza életünkbe a nyár könnyedsége után az ősz terhe is, gondolja.
Az ágytól az asztalig két lépés. Az ágytól a mocskos vödörig tíz. De ha kérem, ide teszik nekem az ágy mellé. Az ágytól a kapuig ötvenkét lépés. Régebb nem számoltam. Hogyhogy nem vettem észre, hogy vénülök?
Jócskán benne vagyunk az esküvőszezonban, de a java azért még hátravan. Van néhány dolog, amit az ember ösztönösen tud vagy érez, és vannak írott és íratlan szabályok is, amelyeket, ha nem is tartunk be, jó, ha tudunk róluk.
A húspotyoló a jólét szimbóluma, mert a húsevés a magasabb életszínvonalról árulkodik ezen a vidéken. Disznót vágni, borjút vágni, nem adatott meg minden földművesnek, mint ahogy jó minőségű húst enni sem adatott meg minden városi atyafinak.
A macskát csak akkor tudom barátilag kezelni, ha egyedül maradok, s beszélgetnék valakivel, de emberi lény nincs a közelemben. Milyen napod van, Cirmos? A macska erre dorombol, s én világosan értem, hogy azt mondja: Jó napom van, legyen a tiéd is jó.
Az elmúlt hetekben a Nőileg hírlevelének feliratkozói körében is kutattuk a videófogyasztási szokásokat. Ezúton is köszönjük annak a csaknem 1000 felhasználónak, akik idejüket nem sajnálva válaszoltak a kérdésekre.
Brassó környéke bővelkedik látványosságokban. Vannak a tömegturizmus által elözönlött célpontok, de találunk olyan csendesebb gyöngyszemeket is, ahol kis séta után már csak magunk maradunk a tájjal, a színekkel és a kristálytiszta levegővel.
Egy kis eldugott ékszerfalu, Székelyszállás az úticélunk, Marosvásárhelytől fél órányira. A kanyargós úton azon gondolkodom, mennyire nyugodt lehet itt az élet. Aztán mosolyra húzódik a szám: na, vajon mennyire lehet nyugodt egy ötgyermekes családnál?!
Biztosan voltak olyan napjaid, amikor mindenki bókolt, hogy milyen jól nézel ki, máskor pedig, bár semmi bajod nem volt, betegnek, fáradtnak láttak. Ez azon is múlik, hogy épp milyen színű ruhát viseltél. Erről szól az évszakelmélet az öltözködésben.
Eszterünk maga a kifinomult elegancia. Öltözködésében sok az egyéni „hang”, ugyanakkor azokat az alapszabályokat is jól ismeri és alkalmazza, amelyek megóvják az ember lányát attól, hogy slampos vagy ízléstelen legyen.
Az erdélyi konyha egyik jellegzetessége a folyamatos megújulás. Az elmúlt századok során mindig nyitott volt az új hatásokra, ezek folyamatos keveredéséből alakult ki mindaz, amit ma erdélyi konyha néven emlegetünk.