Mesterségem címere Salamon Éva: A tojásírás nem csak díszítés

– De nemcsak kedved, hanem tehetséged is volt a tojásíráshoz.

– Hogyne lett volna kedvem! Kissné Portik Irén volt az egyik oktató (gyergyói néprajzkutató és szakíró – szerk. megj.), és nagyon nagy biztatást kaptam tőle, hogy van erre kézügyességem, de az első tojásom az borzalmas volt (nevet). Nem vette el a kedvem, és a gyermekemnek írogattam a tojásokat húsvétra, s mivel a legények elvitték, megtudódott, hogy én írtam. S így pusztán abból, hogy az egyiknek is kellett, a másiknak is, folyton megkértek a rokonok, ismerősök, hogy írjak. Csak hát én szabadkoztam, hogy azért annyira nem szépek. Mindig elégedetlen vagyok a munkámmal!

– Mai napig?

– Igen, mai napig. Hogy mondjuk nem lett egyenes a vonal, hogy nem kellett volna így vagy úgy csinálni. Mindig van valami, ami nem tetszik. Aztán vásárra is elkezdtem vinni a tojásokat. A nagyobbik fiútestvérem (négyen vagyunk testvérek) mondta, hogy Csíkszeredában megszervezik az első húsvéti vásárt, és menjek el oda, és én zöldfülűként megérkeztem a kétnapos vásárba 70 darab tojással.

– Gondolom, pár óra alatt el is kelt...

– Hát körülbelül két-három órakor már egy tojásom se volt. S ez olyan jó élmény volt, hogy az én munkám valakinek még tetszik, hogy aztán a következő vásárra is mentem, de akkor már nagyobb mennyiséggel. Párhuzamosan ezzel felfedeztem új mintákat, belebolondultam a tojásformákba is.

ne lenne meg a készletemben. Például van pávatojásom, több is, és hattyútojásom is, ami egy nagyon-nagyon szép darab.

– Hogyan vált ez hivatássá? Gondoltad volna amikor legelőször a kesicét megfogtad, hogy ebből hivatás lesz, és hogy iparművésszé válsz?

– Egyáltalán nem gondoltam, de a nagyobbik lánytestvérem mindig biztatott, hogy zsűriztessem a tojásokat, és hogy milyen jó lenne, ha népi iparművésszé válnék. Akkor nem láttam értelmét, csak hobbiként tekintettem a tojásírásra. Aztán ő elvitte három tojásomat egy ilyen zsűriztetésre, ahol a háromból kettő nagyon jó minősítésű lett, és a zsűri olyan értékes kritikát, tanácsokat, véleményt fogalmazott meg, ami sokat segített nekem a fejlődésben.

és azt kell mondanom, hogy én ezek után fejlődtem saját magamhoz képest a legnagyobbat. Elkezdtem kutakodni, keresni a régi mintákat, ragaszkodni az eredeti tojásíráshoz, megismerni a tájegységek mintáit, hogy ne csak az legyen, hogy látok valami szépet és azt lemásolom, hanem tudjam is, hogy honnan származik, mi a jelentése, stb. Úgyhogy aztán elkapott ez a másik „gépszíj”.

– Van olyan régi tojásíró vagy akár tájegység, ami nagyon erősen hatott rád?

– Egyértelműen a gyimesieké. Mindig onnan indulok el. Antalné Tankó Mária gyűjteményéből dolgozom nagyrészt, és vannak kis füzeteim, amikben gyűjtöm a mintákat. Az elején a testvérem is hozott kis fénymásolt lapocskákat, ha valahol látok valami újat, akkor lerajzolom, kivágom és beteszem, szóval, így gyűjtögetem. Ahhoz képest, hogy ma már egy kattintásra meg lehet találni mindent az interneten, az én tojásírásom nagyon primitíven indult.

– Mit jelent számodra a tojással való munka?

– Amikor tojást írok, az nekem kikapcsolódás, modern szóval élve, flow állapotba kerülök, megszűnik körülöttem minden. Szoktam is mondani másoknak, hogy a tojásírást nem akkor kell végezni, amikor kitakarítottunk, kimostunk, felmostunk, lemostunk mindent, és már olyan fáradtak vagyunk, hogy azt se tudjuk, hová feküdjünk le.

Mindenkit arra biztatok, szépen készüljön fel rá, fésülködjön meg, készüljön elő, és utána írja meg a tojásokat. Aztán ha marad idő, akkor takarítsa ki a házat.

– Főtt tojás vagy kifújt tojás?

– Régebb ugye csak főtt tojásra írtak, az én a tojásaimnak mondhatni, hogy a 90 százaléka üres, mert azt lehet tárolni, mint egy karácsonyfadíszt, vissza lehet tenni a dobozába, hogy következő évben újra elővehessük. Azzal díszítjük a lakást, s a főtt tojásból készült hímes tojást adjuk a locsolóknak.

– Hogyha egy tojást meg kellene írnod, ami téged képvisel, milyen lenne az?

– Libatojásra írnám mindenképpen, talán azért, mert az is egy szintlépés volt számomra, amikor legelőször libatojásra írtam. A motívum a rózsa lenne, a töltött rózsát írnám meg, és piros lenne, hat osztással, mert ugye vannak az alapminták, a gyimesiek, és nagyon szeretem azokat többe osztani, megsokszorozni, plusz díszeket rátenni. Ezt látjuk a hétfalusi mintáknál is, hogy ott van az alapmotívum, látom benne a gyimesi mintát, de mindig van ott egy kis plusz kacs, egy kis virágocska, egy kis kandelicát, valamit rátesznek az alapmintára. Szóval, én is mindig hozzáteszek valamit az alapmotívumhoz.

– Mennyire szabad belenyúlni, újítani a régi motívumokon?

– Lehet, de nem szabad túlzásokba esni. Én is jártam úgy, hogy az egyik kiállításra küldött tojásomat túldíszítettem. Éreztem, hogy talán ez már egy kicsit sok, és bizony, a zsűri ezt is mondta.

Nekem rengeteg minta van a fejemben, és sokszor látom, hogy két mintát milyen jól egymásra lehetne tenni, és akkor egy plusz minta jönne ki belőle. Ki is szoktam ezeket próbálni, és nagyon jól néznek ki.

– Nincsenek sokan, akik hivatásszerűen űzik ezt a mesterséget.

– Hivatásszerűen kevesen vagyunk, így igaz.

– Büszke vagy erre?

– Nem gondoltam erre, hogy büszke vagyok-e. Nem mondhatnám, hogy ez büszkeség. Ez a szó nem tetszik.

– Akkor úgy kérdezem, hogy boldoggá tesz-e téged az, hogy erre sodort az út?

– Igen, nagyon boldoggá tesz, hogy ezzel foglalkozhatok. És azt hiszem, Irénke néniék is ugyanazt látták meg bennem, amit sokszor én is látok másokban, hogy amikor a kezébe veszi azt a tojást, a kesicét, látom, hogy hogy fog neki, és mennyire szeretné csinálni, na, az olyan asszonyt én biztatom, hogy igenis csinálja, mert jó lesz, még ha nem is úgy tűnik elsőre.

Amikor egy-egy alkotás során mondják nekem, hogy jaj, a tiéd mind olyan szép, hát mondom, igen, mert a csúnyák otthon maradnak (nevet). Ne hasonlítgassuk egymást, mert csak a másikéhoz képest ilyen vagy olyan a tojásunk, de ha hazamegyünk, s kitesszük az asztalra, akkor a miénk a legszebb. Az egy varázslat, hogy a te megírt tojásaid vannak ott az asztalon. Az a lényeg, hogy írjunk tojást, próbáljuk meg, ne hagyjuk veszni ezt a hagyományt.

– Gondolkodtál azon, évtizedek múlva rád fognak hivatkozni, te leszel az a nő, az egyikük, aki tett azért, hogy ez a hagyomány ne merüljön feledésbe, aki átörökítette nekünk a tojásírást?

– Huh, ezt így hallani kicsit hátborzongató, és nagy teher. De amikor én azt a tapasztaltam, hogy a hímes tojást, a szépen írott tojást egyre inkább felváltják a csokitojások a kereszténység legnagyobb ünnepén, akkor nagyon haragudtam. Hogy

A hagyomány kezdett kikopni. S én „türköltem” mindenfelé, hogy milyen dolog ez! Azzal, hogy akkor elkezdtem tojásírással foglalkozni, talán hozzásegítettem a környéket ahhoz, hogy ez megváltozzon. Végülis nagy felelősség, hogy én mit adok át.

– De valamiért a feladatod is lett…

– Igen, és azóta elég sok diákot, fiatalt, időset oktattam a tojásírásra. Jó látni, hogy sok helyen jön vissza a tojásírásnak a szeretete és a hagyománya. Persze a csokitojás is az asztalra kerül, de legalább ma már újra festünk tojást is. És ha azt hallom, azt látom, hogy sokan nemcsak megfestik, hanem meg is írják a tojást, akkor az nekem nagyon-nagyon jólesik. Az, hogy sok gyereknek van ma már lehetősége, hogy kesicét vegyen a kezébe, hogy kipróbálja a tojásírást, és ezt hazaviszi, és ha csak saját részre is, de megfestik a tojást, én már azzal is meg vagyok elégedve.

korábban írtuk

Mesés harmónia, több száz éves házak

Nem mindennapi ez a porta, már abból a szempontból sem, hogy valójában nem is egy, hanem két régi, romos házat vásárolt meg és újíttatott fel a Németországból két gyermekükkel hazatelepülő Szabó Előd és Bíborka.