Gyerekmenü nincs? – A gyerek válogat, a szülő szorong, és talán nem is az étellel van baj

Egy tányér meleg, méregzöld zöldbab, némi öntettel – ennyi volt az előétel abban a középkategóriás hostelben, ahol megszálltunk, valahol Dél-Franciaországban. Mi kissé tanácstalanul néztünk egymásra, azonban az étterem nagy részét elfoglaló francia, táborozó kisiskolás csapat láthatóan jó étvággyal fogyasztotta a ropogós zöldséget.

Utazásaim során gyakran figyelem, hogyan viselkednek a szülők a gyerekekkel, ahogy azt is, hogy hol, mit esznek szívesen gyerekek és felnőttek. Gyermekpszichológus-és gasztroblogger énem valójában sosem megy szabadságra, csak csendes, szemlélődő módban üzemel.

A kulturális különbségek szembeötlőek: míg mi azon csodálkozunk, hogy máshol egy nagy tál kagyló a napimenü része, ha idegenek jönnek felénk látogatóba, a mákos tésztától kerekedik a szemük.

Ízlésünk részben genetikailag meghatározott, de legalább ennyire tanult is. Amit a gyermek maga körül lát, tapasztal, az lesz mérvadó számára. 

Gondok az asztalnál

 A gyerekpszichológiai rendelőkben mégis, mintha sokasodna azon gyerekek száma, akik válogatósak, szelektív evők, és ez a probléma rányomja a bélyegét a családok mindennapi hangulatára. Van olyan család, ahol a szülők, főként az anyák minden gondolata a gyerekek étkezése körül forog, szinte tapintható a szorongás, feszültség a levegőben az étkezőkben, konyhákban.

Vannak gyerekek (autizmussal vagy szenzoros integrációs zavarral élők), akik érzékenyebbek, akik számára bizonyos ételek színe, íze, szaga vagy textúrája erősebb inger, ezt fel kell ismernünk, tiszteletben kell tartanunk, de fokozatosan, nyugodt légkörben náluk is érdemes az újdonságok bevezetésével próbálkozni.

Sok esetben azonban a gyerekek elutasító viselkedése mögött lelki tényezők állnak. A gyermek a viselkedésével, tünetével, jelen esetben az étel elutasításával kommunikál. Azt mondaná, ha szavakban ki tudná fejezni, hogy: 

„Anyukám, egy falat sem megy le a torkomon, ha ilyen feszültség van a családban”. 

Vagy azt:

 „Nagyon megterhelő nekem, hogy keveset vagy velem, és amikor itthon vagyunk, akkor sem rám figyelsz.” 

Esetleg ezt:

 „Szeretném, ha rám bíznád, miből és mennyit eszek”. 

Azt is mondhatná: 

„Én akarok rendelkezni a testem felett, bízz bennem.” 

Hirdetés

A szülő szavakkal, de főként szavak nélkül szintén kommunikál. Azt üzeni: „Olyan fáradt vagyok és annyi dolgom van még, igyekezz, egyél gyorsan, haladjunk!” Máskor azt: „Nem tudok rád figyelni, minden gondolatomat lekötik a munkahelyi/párkapcsolati gondok”. Vagy azt: „Utálok főzni, vigyáznom kell a vonalaimra, látni se akarom a vacsorát!”. Esetleg ezt: „Szorongok, nem tudom, hogy kellene jól csinálni, nem vagyok jó anya és anyósom is folyton ezt érezteti.”

Az étel vagy az étkezés elutasítása komplex családi dinamika mentén zajlik. A gyermek önállóságra törekszik, az étkezőasztal mellett is. Ha túlkontrolláljuk, ő is kontrollálni fog azzal, amivel tud: az étkezéssel, az alvással vagy az ürítéssel. Nem véletlen, hogy az étkezés körüli gondok leginkább kisgyermekkorban és serdülőkorban jellemzőek, amikor az autonómiára való törekvés is csúcsra van járatva.

 Az averzió szólhat arról, hogy a gyermek nem éhes, hogy szorong, hogy inkább figyelemre éhes, hogy túlterhelt, fáradt. 

Az elutasítás néha nem az ételnek szól, hanem a kapcsolatnak, a helyzetnek, a körülményeknek.

Bár a gyerekek egy része nem szeret enni, minden gyerek szeret a szüleivel jó, meghitt, derűs hangulatban együtt l(enni). Tehát érdemes a gyermekek etetése helyett az étkezőasztal körüli hangulatra fókuszálni. Kezdhetjük a közös tervezésnél, folytathatjuk a közös vásárlásnál, aztán otthon felköthetjük a kötényt és lehet tojást feltörni, tésztát gyúrni, almát darabolni. Ha közben beszélgetünk, viccelődünk, adunk egy puszit a buksikra, együtt kavargatunk, vagy nézzük a sütőben a készülő ételt, akkor együtt készülünk valami jóra és legfőképpen együtt vagyunk. Teríthet a legkisebb is, és az asztal elpakolása is lehet jó dolog, ha közben azt érezzük, hogy a tekintetünk összekapcsolódik valakiével, akinek én fontos vagyok. 

Oldott hangulatban még a legrugalmatlanabb kisgyerek is bátrabb kísérletező lesz. Szülőként pedig jó, ha nem feledjük szem elől, hogy a gyermek szükségletei hosszú távon fontosabbak, mint a vágyai. Ezért nem érdemes feladni és a családi étrendből teljesen kizárni bizonyos ételt, vagy alapanyagot. Ha valamit el is utasít a gyerek, időről időre térjünk vissza rá. 

Finomabb az ovis étel?

Olyan társaságban, ahol alapvetően jókedv uralkodik, a gyerekek még azt is megeszik, amit otthon nem. Így lehet finomabb az ovis meggyleves, vagy a barátokkal elfogyasztott borsófőzelék. Az ovis fűszernövénykert, a közös szilvalekvárfőzés, kolbásztöltés csak hab a tortán, és végtelenül hálás vagyok, hogy gyermekeimnek ebben is része volt. 

Bár két, hajdan rosszevő gyermek anyukájaként volt nekem is frusztrációban részem, azt ellestem a franciáktól, olaszoktól vagy spanyoloktól, hogy finomakat főznek, együtt esznek, és nem csak a gyermekekre fókuszálnak, hanem a felnőttek is élvezik a folyamatot. 

De azt hiszem az volt számomra elrettentő példa, amikor egy nagyobb baráti eseményen, ahol roskadásig terített asztal fogadott, az egyik kisgyerek felhúzta a szemöldökét és kérdően az anyukája felé fordult:

– Itt gyerekmenü nincs? 

– Nem baj, csillagom – mondta az anyuka – anya mindenre gondolt. És előhúzott a kabátzsebéből egy májpástétom konzervet.

Kiemelt kép: Shutterstock