Hogyan (ne) öltöztesd a kamaszodat!

Hogy nézel ki?! Ha ezt a kérdést szögezzük egy kamasznak, holtbiztos, hogy vitát gerjesztünk. Ezekben több a kár, mint a haszon. Hogyan kommunikáljunk gyermekünkkel az öltözködéséről? Hogyan kerüljük el a mindennapos konfliktusokat és harcokat? Ezt a témát boncolgatjuk két édesanya és Rudolf Anna iskolapszichológus, családterapeuta segítségével.

Kilóg az inged a nadrágból! Azonnal tedd be! Túl rövid a szoknyád! Vegyél sálat, sapkát, mert hideg van! Édesanyám szavai ma is a fülemben csengnek, pedig eltelt már azóta több mint húsz év, hogy lázadó tinilányként az egész alakos tükör előtt álltam az előszobában, ő pedig néha ki-kiszólt nekem a konyhából. Édesapám a nappaliban ült a foteljében, nem tett kritikus megjegyzést, mégis mindig kiolvastam a tekintetéből, nem tartja megfelelőnek az öltözetem. Könnyes a szemem, amikor leírom ezeket a sorokat, mert bántott akkor is, és most se jó visszagondolni rá.

Szüleink szavai, tudatos vagy tudattalan jelzései hatással vannak ránk. Ma már szülőként is tudom, hogy válaszaink is fontos visszajelzések saját csemetéinknek. Az öltözködés akár már kisgyermekkorban is komoly szülő-gyerek harccá fajulhat, mégis ez a téma leginkább a kamaszkorban okoz kellemetlenségeket.

Szerintem borzalmas, szerinte menő

„A lányommal nagyon jó a kapcsolatunk, kiskora óta bensőséges, őszinte anya-lánya kapcsolat ez. Az utóbbi időben elkezdtem aggódni, hogy mindez megromolhat – meséli Annabella, akinek harmadikos kislánya egyre több fejtörést okoz. –  Most, a tizedik év küszöbén egyre többször vitázunk az öltözködés miatt, vagyis lassan állandósulni látszik, ugyanis öltözni muszáj. Azzal kezdődött, hogy egyszer csak nem akarta felvenni az általam kiválasztott ruhát, mert nem tetszett a színe vagy a szabása, túl bőnek vagy túl szűknek találta. Legutóbb egy jéghideg reggelen nyári, vékony nadrágot választott ki magának, amit az időjárás miatt nem engedhettem meg, hogy felvegyen. Ebből óriási vita kerekedett, mert egyértelműen elutasítottam az általa óhajtott ruhaneműt, ami szerinte nagyon menő, nem úgy az, amit én akartam »ráerőltetni«.

“Utólag saját magammal is mindig vívódom, hogy nem tulajdonítok-e túl nagy jelentőséget apró-cseprő dolgoknak, nem reagálom-e túl ezeket a helyzeteket.”

A kisebbik testvér nem akarja a „letett” ruhákat

Mostanában a rózsaszín ruhaneműket felváltották a fekete és szürke színűek, és ma már nem annyira a szín, mint a modell a mérvadó, mondja a nagyváradi anyuka. „Számos alkalommal együtt megyünk vásárolni, és próbálok kompromisszumokat kötni, hogy elkerüljük a viták egy részét, de valahol bánt, hogy nem akar már annyira hallgatni rám, mint régen. Szerencsére van olyan helyzet is, amikor mindketten egyetértünk egy-egy ruha kiválasztásában” – osztja meg tapasztalatait Annabella.

Nem arról van szó, hogy nem szeret

Kamaszkorban a gyermeknek már van saját stílusa, ízlése, egyénisége és kívánsága, ami legtöbbször más, mint amit a szülők elképzelnek vagy szeretnének. Ezt viszont nem problémaként kell kezelni, hívja fel a figyelmet Rudolf Anna iskolapszichológus, családterapeuta.

Rudolf Anna: A kortársak véleménye fontosabb, mint a szülőé…

„A kamasz már figyelembe veszi a divatot és azt, hogy a többiek mibe öltöznek, ez az a kor, amikor a kortársaknak való megfelelési vágy nagyon erős a külsőségekben is, a kortársak véleménye sokkal fontosabb, mint a szülőké. Mindez természetes velejárója a kamaszkornak. Nem arról van szó, hogy minket már nem szeret, és szembeszáll velünk, hanem arról, hogy fontos számára a vele egykorúak elismerése” – mondja a szakember. Tehát ne személyes támadásként kezeljük, ha az öltözködésével véleményt nyilvánít, ne magunkat sajnáljuk, hanem gondoljunk arra, hogy önállósodik, függetlenedik, igyekszik megtalálni önmagát, amihez feltétlenül szükséges a szülői kontrolltól való eltávolodás.

Járjon abban, amiben jól érzi magát

Az öltözködés önkifejezés, vallja Emília, két fiúgyermek édesanyja, aki Annabellával ellentétben könnyen veszi gyerekei hóbortjait. Öt év korkülönbség van két fia között, Roli kilencéves, és nem hajlandó hordani a bátyjától „örökölt” ruhákat. Norbi kilencedik osztályos, követi az aktuális trendeket. Rajong a túlméretezett, laza ruhadarabokért, kedveli a szakadt farmert kapucnis melegítővel vagy dzsekivel.

Hirdetés

„Nagy gondot fordít az öltözködésre, igazi elképzelése, saját stílusa van. Már tízévesen megmondta, hogy mibe szeretne öltözni, ezért vele egyszerű vásárolni, bemegyünk az üzletbe, kiválasztja, amit szeretne, felpróbálja, és ha van rá anyagi keret, akkor megvesszük. Nem szoktam görcsölni azon, hogy mibe akar öltözni. Ez nem maradandó, hiszen az ízlése egyik napról a másikra változhat” – meséli az édesanya, aki úgy érzi, hogy fiai saját személyiségüket szeretnék kifejezni azzal, ha megnövesztik a hajukat, vagy az éppen menő ruhákat hordják.

A nagyobbik fiú is boldog, ha édesanyja elfogadja a stílusát

„Nem fog megváltozni az ízlésük azért, mert mi úgy akarjuk. Úgy gondolom, sokkal jobb kapcsolatot tudok kialakítani velük, ha elfogadom, hogy így fejezik ki önmagukat. Szerintem a legjobb megoldás az, ha megtanulom elfogadni a döntéseiket” – vallja Emília. Ebben pedig megerősíti őt Norbi is, amikor elmondja, hogy örül annak, hogy édesanyja elfogadja a stílusát, mert így elkerülhetők a veszekedések. Természetesen náluk is előfordul, hogy anya és fia ízlése nem egyezik. „Idén nyáron Norbi mindenáron egy majószerű, atlétatrikót szeretett volna, amiben alig volt egy kevéske anyag. Kérte, hogy vegyem meg, mert milyen jó lesz majd iskolába járni ebben, de nem egyeztem bele. Azt hiszem, 14 év alatt ez volt az egyetlen olyan darab, amit bár szeretett volna, nem vettem meg neki” – emlékszik vissza, majd hozzáteszi, hogy gyakoribb a szóváltás olyankor, amikor igyekszik elmagyarázni a fiúknak, hogy másképp öltözünk fel például a templomba, mint a focipályán: „Bizonyos helyzetekben ugyanis meg kell adni a tiszteletet azzal, hogy illően öltözünk fel. Ilyenkor nem magyarázok túl sokat, hanem el kell fogadniuk, hogy ez így van, és kész.”

Nem egyetérteni, de megérteni

Tanuljunk meg engedni, viszonyuljunk szeretettel és ne félelemmel gyerekünkhöz, a szülő-gyerek kapcsolat legyen fontosabb, mint az, hogy most ő éppúgy öltözik, ahogy az nekem nem tetszik, hangsúlyozza a családterapeuta. „Fontos, hogy érezze: nem elítélem, nem kötekedem, nem kritizálom. Én például azt mondtam a fiamnak, hogy szörnyes, halálfejes, monstrumos figurákat nem szeretnék látni a ruháin.

Ezt hívják összhangnak. Emília a fiúkkal

Ebből én most egyelőre nem engedek. És elfogadta. Szerintem a kapcsolaton van a hangsúly: ha jó a kapcsolatom a gyerekkel, akkor belefér az is, hogy nemet mondok. Biztos, hogy nem örül neki, de szerintem elfogadja egy olyan embertől, aki tiszteli őt, aki teret enged az ő kívánságainak, egyéniségének is” – idézi fel saját tapasztalatait Anna. Nagyon fontos a folyamatos kapcsolatépítés és kapcsolatápolás. Vesztett ügyünk van, ha csak 13-14 évesen beszélünk a gyerekkel erről, hiszen a kamaszkorban azt használjuk fel, amit felépítettünk az előző tíz évben, legyen szó akár az öltözködésről is.

Üzenet vagy divatkövetés?

Mivel a ruházatunk sok mindent elárul rólunk, érdemes odafigyelni, ha kamasz gyermekünk egyik napról a másikra furcsán öltözködik és radikálisan stílust vált. Próbáljuk megfejteni, milyen lelkiállapotot, külső vagy belső változást közvetít ezzel, de figyeljünk oda a barátaira és az iskolai nehézségekre is, hiszen a különcségnek számos oka lehet: lázad, vagy ezzel próbál beilleszkedni egy adott csoportba, segítségért kiált, vagy csak a divatot követi. Ilyenkor jelezzük neki, észrevettük, tudomásul vettük, hogy valami történik vele.

„Ne rontsunk rá ajtóstól ilyen kérdésekkel, hogy jaj, hogy nézel ki vagy most miért csinálod ezt, világos, hogy bezárkózik, és nem fogja elmondani, hanem inkább szólítsuk meg kijelentő mondatokkal: »Látom, hogy mostanában feketébe öltözöl« vagy »Látom, hogy mostanában mélyen kivágott blúzokat hordasz«.

Abban a pillanatban lehet, hogy nem fog reagálni, de ha kitartóan közelítek feléje azzal a szándékkal, hogy megértsem őt, akkor kialakulhat egy beszélgetés arról, hogy mi történik vele – mondja a szakember. – Ilyenkor gyakran megijednek, szigorítanak a szülők. Időnként mérlegelni kell, hogy mi a fontosabb, a kapcsolat a gyermekemmel vagy az, hogy az öltözködésével megfeleljen nekem, a családnak vagy a külvilágnak. Néha el kell tűrni, hogy szakadt gatyában jár. De ha közben tudok vele beszélni, és jó a kapcsolatunk, valamint tudom, hogy mi történik vele, akkor nem biztos, hogy mindezt megéri feláldozni” – véli az iskolapszichológus, terapeuta, akinek az a tanácsa, sokszor beszélgessünk gyermekeinkkel, és ezeket a beszélgetéseket mi kezdeményezzük. Nem mindegy azonban, hogy mikor és milyen hangnemben.

Fotó: Kiss Bea

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2019. januári lapszámában jelent meg.