A biztonságos kötődés elemi fontosságú az elengedésnél, így a bölcsőde- vagy óvodakezdésnél is. Nagyon gyakorlatiasan lefordítva: ha olyan viszonyunk van a gyermekkel, hogy ő tudja, válaszolunk a kérésére, a sírására, az igényeire, számíthat ránk, hogy nem verjük át, hogy biztonságban van velünk, akkor a közösségbe való beszokás is könnyebben megy majd, magyarázza Márton Csilla szociálpedagógus, egyetemi oktató. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a gyermek nem sír elváláskor. A biztonságosan kötődő gyermek is elkeseredik a szülő nélkül, de utána megvigasztalódik. Ennek az elszakadásnak, elengedésnek a dinamikáját kell megtanulni szülőnek, gyermeknek egyaránt: elválunk, hiányzunk egymásnak, de tudjuk, hogy újra fogunk találkozni.
Ne csapjuk be a gyereket
A már említett bizalmi viszony kulcsa, hogy ne csapjuk be a gyermeket, sem a tanévkezdést megelőző időszakban, sem a beszoktatáskor. „Gyakran azért, hogy elkerüljük a sírást, mondunk olyat, hogy »Csak kilépek a táskámért, de mindjárt jövök«, és közben eltűnünk órákra. Ezt a gyermek csalódásként éli meg.
Legyünk őszinték, mondjuk, hogy »Elmegyek, de jövök...«, és próbáljuk olyan időhöz kötni, amit a gyermek is megért. »Jövök, amikor eszel, akkor, amikor felkeltél« – tanácsolja a szakember.
Abban segít a biztonságos kötődés, hogy a gyermeknek tapasztalata van arról, hogy bízhat anyában, hogy anya visszajön, szabad sírni, szabad kellemetlent érezni. „Természetes dolog, hogy elválunk, hogy hiányzunk egymásnak. Hajlamosak vagyunk szülőként arra törekedni, hogy a gyermekünk elkerülje a negatív érzéseket” – teszi hozzá a szakember. Ehelyett inkább adjunk teret a gyermek érzéseinek, sőt, adjunk nevet, és beszéljünk ezekről az érzésekről, például úgy, hogy „Jól látom, hogy elkeseredtél, szomorú vagy?”
Támogassuk az önállósulásban
A gyermeknevelési szabadság szimbiotikus időszak az anya és a gyermek életében, éppen ebben a korban ér véget egyébként a szeparációs félelem is, ilyenkor már a gyermek az önállóságát gyakorolja. Nagyon sokszor óvásból, szeretetből, biztonságát féltve nem engedjük, hogy kipróbálja magát, holott ez döntő lenne számára. „Ilyenkor egy csomó apró »baleset« történik. Tisztában vagyok azzal, hogy sok türelemre és időre van ehhez szükség, de amikor csak tehetjük, és amikor nem kockáztatjuk a testi, lelki épségét ezzel, akkor támogassuk. Például azzal, hogy nem azt mondjuk, hogy »Ne töltögesd a vizet!«, hanem adunk egy tálcát, hogy ne locsolja szerteszét. Nagyon fontos szakasz ez a kisgyermek életében, egyik alapja annak, hogy aztán az óvodában is merjen önálló lenni” – hangsúlyozza Csilla.
Hogyan készítsük fel a kicsiket?
Jó, ha a gyermek minél több konkrétumot tud az óvodáról, bölcsődéről. Akárcsak a felnőtteket, a gyermeket is az ismeretlen ijeszti meg leginkább. A bölcsőde, az óvoda neki olyannyira ismeretlen, hogy még fogalmai sincsenek rá. Ezért lehet hasznos – amennyiben van erre lehetőség – még a tanévkezdés előtt meglátogatni az intézményt, a tantermet megnézni, esetleg találkozni az óvó nénivel.
Ha erre nincs lehetőség, akkor sétáljunk el az épület mellett, tanácsolja a szakember. „Fontos, hogy gyalog menjünk, amennyiben nincs túl távol, hogy a gyermek az oda vezető utat is ismerje meg. Kis történeteket találhatunk ki, például a kislányom zöld kerítéses ovinak nevezte el az óvodát, és sokáig mi is így emlegettük” – osztja meg Csilla.
Beszélgessünk a gyermekkel, mesélhetünk neki olyan részleteket – amiket ugyan nem láttunk, de szinte biztos, hogy minden bölcsődében, óvodában hasonlók: kis asztalok és székek vannak, szekrénye van mindenkinek, vagy hogy kicsi vécék és kagylók vannak a mosdóban.
Mesélhetünk így, általánosan a játékokról: szinte biztos, hogy minden intézményben van építőkocka, kisautó, baba stb. Ha a gyermek nem is találkozhat előzetesen az óvónővel, azt elmondhatjuk, milyennek látjuk mi az óvónőt, de beszélhetünk arról is, hogy mi fog majd történni a napiban, bölcsiben, hogy lesz meseolvasás, játszás, közös evés stb.
Elszakadni – fokozatosan
Az óvodát, bölcsődét megelőző időszakban, ha van rá lehetőség, próbálgassuk, hogy kis időkre magára hagyjuk a kicsit egy másik gondozóval. Természetesen csak olyan helyzetben, ahol ő biztonságban érzi magát. „Érdemes gyakorolgatni, és kicsit mindig növelni az időt, amit nélkülünk, mással tölt. Lehet még gyakorolni a rutinokat, hiszen nagyon fontos a gyermek biztonságérzetének megerősítéséhez az ismétlődő rutinos reggelizés, vacsorázás, lefekvés stb. Jó, ha már elkezdjük például augusztusban az időkeretet átalakítani. Ha tudjuk, hogy nyolcig kell majd beérni az intézménybe, akkor állítsuk át a lefekvést-felkelést úgy, hogy ne a tanévkezdés napja legyen az első, amikor korábban kell költeni őt” – sorolja a szakember.
A szertartások is segíthetnek majd a beilleszkedésben. Legyen szertartás például az intézménybe vezető út.
„Amikor az úton megyünk, akkor az átjárónál mindig ezt vagy azt az éneket énekeljük. A kislányom például minden reggel köszönt egy fenyőfának, és elmondta neki, hogy megy óvodába” – osztja meg a szociálpedagógus. Találjunk ki társasjátékot, rajzoljuk meg a lépegetős táblát arról, hogyan jutunk el otthonról a napközibe, bölcsődébe.
Érdemes a társas kapcsolatokra is felkészíteni a kicsit. Például, hogy mi történik, ha elveszik a játékát. Akár mesébe illesztve: hogyan lehet visszakérni, ha elvettek tőled valamit, mikor kell szólni az óvó néninek, ha baj van. Sokszor megfeledkezünk ugyanis arról, hogy eddig a pontig valószínűleg jelen voltunk minden konfliktusos helyzetnél, minden bizonnyal közbeléptünk. Az oviban, bölcsiben azonban ezt már a gyermekünknek egyedül kell megoldania, úgyhogy érdemes az ilyen helyzetekre is felkészíteni.
Az alvás, a mumus
Legtöbbször azért nem akarnak oviba menni a gyermekek, mert ott kell aludni, erősíti meg a saját tapasztalatomat Csilla is, aki egyébként nyolc évig óvónőként is dolgozott. „A kicsik szívesen eljátszanának akár három-négy órát a gyermekekkel, na, de lefekvés, az ne legyen.
Gondoljunk csak bele, amikor lefekszünk, tulajdonképpen teljesen elengedjük a kontrollt. Ismeretlen helyzetben ez nagyon nehéz.
Sőt, félelmetes lehet” – magyarázza. Akkor mit kezdjünk ezzel a mumussal? A legtöbb gyermeknél beválik, hogy első perctől ott alszik a napiban, de vannak kivételek. Ha nagyon nem megy, ha a gyermek nagyon kétségbe van esve, és nem nyugszik meg több időn keresztül, akkor érdemes fokozatosan bevezetni az ottalvást.
Amire tanítgathatjuk őket
Az önálló öltözködést, evést érdemes már a bölcsi-, napikezdés előtt otthon gyakorolni. Ez ugyanis nagymértékben megkönnyíti a boldogulását. „Például, fontos lenne gyakorolni, hogy evés közben az asztalnál ülünk, megvárjuk a többieket is, csak azután állunk fel, ha befejeztük az evést. Ezeket mindenképp kérni fogják az óvodában, úgyhogy jobb, hogy ha már otthon is gyakoroljuk” – sorolja a szociálpedagógus.
Semmiképp ne!
Nagyon fontos, hogy ne szégyenítsük meg a gyereket. A két-három éves kor ilyen szempontból nagyon-nagyon kritikus: ebben a korban szoknak le sokan a pelenkáról, az ovi egy kicsit meg is sürgeti a szülőket ebben. „Egyetértek azzal, hogy próbálkozni kell – vegyünk bilit, mutassuk meg, tegyük rá, bátorítsuk, de a megszégyenítést semmilyen körülmények között nem ajánlom. Egyrészt hosszú távon, de az óvodai beilleszkedés szempontjából sem segítjük a kicsi önállóságát, a bátorságát azzal, hogy különböző helyzetekben megszégyenítjük” – jelenti ki a szakember.
Ugyanígy
ne fenyegessük, ne ijesztgessük az óvodával, óvó nénivel. Ne zsaroljuk: „Ha sírsz, nem szeretlek” stb. Semmilyen körülmények között ne érezze veszélyeztetve a köztünk lévő viszonyt,
sőt, inkább erősítsük meg, hogy bármit is tesz, szeretjük. Ne csapjuk be, de ne is hasonlítgassuk, hogy milyen ügyes a másik gyermek, hogy nem sír, könnyen elválik. Minden gyermek egyedi módon válik el, és nincs, amit ezen hasonlítgatni.
Mit kezdjünk a saját érzéseinkkel?
Valljuk be: sokszor mi, szülők jobban izgulunk az óvoda- vagy bölcsődekezdés előtt, mint a gyermek. De ne gondoljuk, hogy hogy ezeket az érzéseket el tudjuk titkolni a kicsi elől, figyelmeztet a szakember. „Teljesen természetes, hogy félünk, szorongunk, de ne a gyermeket terheljük ezekkel az érzésekkel. Beszélgessünk erről a barátnőnkkel, az édesanyánkkal, a férjünkkel, osszuk meg mással, hogy minél kevesebb jusson a gyermekre. Arról azonban beszélhetünk a kicsinek, hogy ő is fog hiányozni nekünk, vagy hogy aggódunk, de tegyük hozzá: »Bármilyen nehéz, nagyon kedves az óvó néni, tudom, hogy vigyázni fog rád«. Erősítsük azt, hogy mi bízunk a helyzetben, annak ellenére, hogy nekünk is nehéz. A beszélgetés abba torkolljon, hogy rendben van a világ” – tanácsolja a szakember.
Olvasnivaló bölcsőde- vagy napközikezdésre:
Aubert D., Leblanc C. (2023): Oviba megyek!
Bartos Erika (2024): Bogyó és Babóca az óvodában
Bartos Erika (2011): Anna és Peti. Irány az óvoda!
Devecsery László (2008): Kisbuksi az óvodában
Gordan, K., Güettler, M. (2011): Kifli kutyaoviba megy
Janikovszky Éva (2025): Már óvodás vagyok
Kormos István (2023): Vackor az óvodában
Schneider, L. , Wenzel-Bürger, E. (2016): Bori óvodába megy
Szepes Mária (2015): Pöttyös Panni az óvodában
Telegdi Ágnes (2024): Barnabás meséi – Mackóóvoda
Tielmann, Ch., Kraushaar, S. (2017): Berci óvodába megy
Weller-Essers, A. (2023): Mi Micsoda Kicsi világ – De jó az oviban!
korábban írtuk
Szeretni – kiégés ellen is
Dr. Antalka Ágota Erdélyben elsőként kezdte kutatni a burnout szindrómaként jegyzett tünetegyüttest, kértük: igazítson el a folyamat felismerésében, és ossza meg tapasztalatait: mit tehetünk, hogy elkerüljük a ma már mondhatni népbetegséget.
