Képzeld el egy pillanatra, hogy elkövettél egy hibát. A főnököd kioktat, megaláz, megfenyeget és levonja a fizetésed. Meg sem merem kérdezni, hogy érzed magad, inkább azt kérdezem, mit gondolsz a főnöködről? Mit gondolsz magadról? Milyen késztetést érzel a hibáddal kapcsolatban? Lelkesen a jóvátételre tudsz koncentrálni, és úgy érzed, hogy a kapcsolatod a főnököddel teljesen rendben van így? Nem hiszem. Minden bizonnyal szükséged lenne időre, hogy meg tudj nyugodni, aligha végeznéd jókedvvel a munkád. Ezek után kétlem, hogy szeretettel a kebledre ölelnéd a főnököd, és várnád a következő közös munkát.
Mindenki követ el hibát. Vajon milyen főnökre lenne szükséged ahhoz, hogy kihozhasd magadból a legtöbbet?
Segít, ha a felettesed veled együtt keresi a megoldásokat, és tiszteletteljesen, ugyanakkor határozottan figyel arra, amiben megegyeztetek? Biztat téged, és elismeri az erőfeszítéseidet? Sokkal nagyobb az esélye, hogy rögtön bele tudsz állni a feladatba és hamar kitalálod a megoldást, ami előre visz. Ha egyensúlyban érzed magad, ha jól érzed magad a bőrödben és a kapcsataidban, akkor azonnal lehetőség lesz a fejlődésre.
„Vajon honnan a csudából vettük azt az elképesztő ötletet, hogy ahhoz, hogy egy gyerek jobban viselkedjen, először azt kell elérnünk, hogy rosszabbul érezze magát? A gyerek akkor viselkedik jól, amikor jól érzi magát” – írja dr. Jane Nelsen, a Pozitív Fegyelmezés megalapítója.
Csak pillanatnyi megoldás
Sok szülő és pedagógus rázza a fejét ilyenkor, „a büntetés igenis működik, másképp nem hagyja abba azonnal a rossz viselkedést.” A viselkedéspszichológia azonban figyelmeztet minket: lehet, hogy a büntetés pillanatában abbamarad a helytelen viselkedés, ám számíthatunk rá, hogy az vissza fog térni, többnyire erősebben, hosszabban és számos más helytelen viselkedésformát magával vonva.
A büntetés esetén rendszerint három típusú reakció figyelhető meg a gyermek részéről, amelyek az ő habitusa és az addigi tapasztalatai alapján változhatnak:
Lázadás: „Nem kényszeríthetsz rá. Azt csinálom, amit én akarok.”
Bosszú: „Majd meglátod, milyen, amikor olyan rosszul érzed magad, ahogyan én. Akkor is megmutatom neked, ha nekem is fájni fog.”
Bezárkózás és alacsony önértékelés: „Lehet, hogy tényleg rossz vagyok. Engem nem lehet szeretni.” „Nem vagyok képes megfelelni neked. Úgy fogok élni, hogy ne lásd és ne tudj arról amit csinálok, így legalább nem tudsz megbüntetni.”
Holott, szülőként mi éppen arra törekszünk, hogy a gyermek akkor is jól viselkedjen és helyes döntéseket hozzon, amikor mi nem vagyunk mellette. A büntetés megfelelési kényszert vagy lázadást gerjeszt. Nem ösztönöz fejlődésre.
A szabályokra szükség van
„Látok én mostanában olyan szülőket, akik mindent megengednek a gyereknek. Kösz, nem akarok kis zsarnokot nevelni. Ez most egy divatos „nehogy sérülést okozzunk neki” hóbort” – háborodnak fel sokan, és igazuk van: a túlzott engedékenység hosszú távon szintén árt a gyermeknek, csakúgy, mint a büntetés. Arra tanítja a gyermeket, hogy a tetteinek nincs következménye, és teljesen hazug képet fest a valódi életről, az egészséges kapcsolatok működéséről és az önképről.
Úgy, hogy elhatározod, hogy büntetés nélkül leszel következetes, elhatározod, hogy higgadtan és kedvesen viszed végig, amiben megegyeztetek, és amit eldöntöttél. Ez maga a FEGYELMEZÉS eredeti jelentése: a disciplina, a discĕre („tanulni”) igéből képzett főnév, de ezen túlmenően magába foglalja a discipulus („tanítvány”) és discipulus révén a „tanító” fogalmát is.
Fegyelmezni tehát módszeres folyamat, amely során valakit tudásra vagy készségekre tanít a mentor. Az educāre ige eredeti értelme: felnevelni, előre vezetni. Az educatio üzenete az, hogy a nevelés aktív, alakító folyamat: nem csupán tudást „nyomunk” a tanulóba, hanem segítjük, hogy maga fedezze fel képességeit és értékeit. A pedagógus vagy mentor feladata, hogy irányt mutasson, ösztönözzön, és támogassa a személyiség kibontakozását, legfőképpen saját minták és gyakorlás alapján.
Miért olyan nehéz?
Miért nehéz nyugodtnak és kedvesnek maradni, miért tűnik lehetetlennek következetesnek maradni? „Nekem ez nem megy, nem vagyok az a típus” – gondolják sokan, és már lapoznak is. Persze, tele lelkiismeret furdalással, mert tudják és érzik, hogy lehetne ezt jobban is csinálni.
És higyjétek el, ez bőven elég: elég, ha jobban akarjuk csinálni és figyelmet, erőfeszítést szánunk rá. Elég, ha időt szánunk a saját eszköztárunk fejlesztésére, mert ezek készségek, amelyek bármikor fejleszthetők, bármilyen csomagot és mintát kaptunk gyermekkorunkban.
Látják, hogy végre a megoldásra koncentrálunk, nem a hibást keressük. Ez pedig bőven elég ahhoz, hogy ők már működő eszköztárral léphessenek az élet forgatagába.
Ha pedig még nem győződtél meg arról, hogy szükséges-e a büntetés, akkor íme egy fogas kérdés: találkoztál már olyan gyermekkel, aki a sok büntetésnek köszönhetően soha többet nem követett el hibát?
Utóirat
Hogyan képezheted magad szülőként: légy nyitott az önképzés lehetőségeire (mindfulness, indulatkezelés, kommunikációs készségek stb.), válassz gyakorlati szülőtréninget, ahol nem csak olvasol és előadást hallgatsz, hanem gyakorolhatsz is, szemléld érdeklődéssel az ismerős családokat. Néha meglepő, hányféleképpen lehet jól csinálni, és megtalálni a család saját jó megoldásait.
korábban írtuk

Fekete István: A legnagyobb ajándék az osztatlan figyelmed
A mai médiapiacon eszelős küzdelem folyik a fiatal generáció figyeleméért. Ebben a világban adod a pulya kezébe az okostelefont, és ha nem készíted fel rá, nem szabsz határokat, könnyen elveszítheted a legértékesebb kincsét, a figyelmét.