– Jogilag hol kezdődik az iskolai bullying? Be lehet határolni egészen pontosan, mi minősül annak?
– Az iskolai bullying tulajdonképpen kortársbántalmazás, amely olyan társas környezetben történik, amit nehéz elkerülni, hiszen muszáj iskolába járni. Olyan pszichológiai erőszak, amikor egy vagy több gyerek szándékosan, ismételten bánt másokat szavakkal (csúfolás, gúnyolódás), tettekkel (lökdösés, fenyegetés), kapcsolatokban (kiközösítés, pletyka terjesztése), offline vagy online (csúfolódás, zaklatás az interneten).
Kulcsszavak tehát a lelki erőszak, az ismétlődés, az iskola, óvoda, az online tér, kirekesztés, megalázás, szorongás, az elkerülés nehézsége, a kiegyenlítetlen erőviszonyok, kortársak közti kapcsolatok. Az iskolával kapcsolatos erőszakos cselekedeteket szabályzó, 2023-ban megjelent tanügyminiszteri rendelet kifejezetten kitér arra is, hogy nem tartozik a pszichológiai erőszak – bullying – fogalmába a felnőttek és gyermekek közötti erőszakos viszony, valamint a felnőttek egymás közötti erőszakos kapcsolata sem az oktatási intézményen belül.
– Milyen jogai, lehetőségei vannak a diáknak, akit a többiek támadnak, szekálnak, bántalmaznak, kikészítenek?
– A diáknak jogában áll segítséget kérni és kapni tanártól, diáktársától, bármelyik iskolai alkalmazottól, szülőtől, iskolai pszichológustól, de direkt módon feljelentést is tehet a 119-es gyermekvédelmi segélyvonalon (ez a Gyermekvédelmi Hatósághoz fut be), a rendőrségen, diszkrimináció esetén a diszkriminációellenes tanácshoz, vagy a 112-es számon, amennyiben fizikai erőszakról vagy azonnali veszélyről van szó. Ez így szép és jó, de valahogy mégsem működik. A tapasztalat azt mutatja, hogy a bántott gyerekek nem feltétlenül élnek ezekkel a jogokkal.
Lehet ez szülő, tanár, nagyobb testvér, bárki. Ha nincs ilyen felnőtt, akkor az osztályfőnöknek, egy tanárnak, mert ők kötelező módon és haladéktalanul kell tájékoztassák az igazgatót, aki köteles cselekedni, például összehívni az erőszak – beleértve a zaklatást is – kérdéskörében illetékes személyeket a helyzet elemzésére. Ha azt látják, hogy a megkeresett felnőtt nem veszi komolyan őket vagy a helyzetet, keressenek egy másik tanárt, vagy, miért ne, keressék fel az igazgatót, az iskolai pszichológust, nevelési tanácsadót. Ne hagyják magukat, ne hagyják magukat eltántorítani. Addig menjenek, amíg találnak egy felnőttet, aki hajlandó segíteni nekik. A bántalmazott diáknak jogában áll segítséget kapni az iskolától. Minden iskolában létezik egy protokoll erőszakos esetek kezelésére. Kell kérni, hogy alkalmazzák, menjenek végig lépésről lépésre az eljáráson.
– Hát a szülőnek?
– A szülőt megilleti a jog, hogy megvédje a gyermekét, hogy – ugyanúgy, mint a gyermek – segítséget kérjen és kapjon. Igazából egyenesen kötelessége. Ugyanazt teheti, mint a gyermek, de tudatosabban, érettebben. Egyszerű lenne azt tanácsolni, hogy a felnőtt, aki tudomást szerez az esetről, vegye fel a kapcsolatot a bántalmazó szüleivel, ám ez sajnos, a gyakorlatban sokszor nem működik, több okból sem. Ha az áldozat erőt is gyűjt, és segítséget kér, sokszor kifejezetten megtiltja, hogy eláruljuk a titkát, mert fél. Az is gyakori, hogy a bántalmazó szülője nem foglalkozik az üggyel, nem tartja fontosnak, elzárkózik a közös megoldás elől. Olyan is előfordult már, hogy a szülő hiába kérte egy tanerő segítségét. Ha például bagatellizál, hibáztatja az áldozatot valamiért, vagy nem tud érdemben segíteni, erősen ajánlom az áldozat szülőjének, hogy írásban jelezze az esetet, és kérjen segítséget az iskolától. Így könnyebben eléri, hogy foglalkozzanak vele, hiszen az iskola köteles eljárni. Ne hagyja magát eltántorítani a szülő sem. Ha esetleg nem iktatnák a kérését, küldje el postán, tértivevénnyel.
Amíg ugyanis nem ismerem ezen okiratok tartalmát, nem tudhatom, mi lehet a konkrét elvárásom, mit kérhetek egész pontosan. Többször elmondtam már, hogy nem várható el, hogy bárki számára fontosabb legyen az én gyermekem, mint nekem. Ezért úgy gondolom, hogy egy ilyen esetben is, a szülő igenis, tartsa kézben a gyeplőt, kérje és követelje meg, hogy menjenek végig az eljáráson, kérjen tájékoztatást, hogy hol tartanak az alkalmazásban, milyenek az eredmények, mi a stratégia, a további teendő. Persze, mindezt együttműködő hangnemben. Kérdezze meg, hogy ki az adott intézményben az erőszakos cselekedetekre vonatkozó protokoll felelőse. Minden tanintézmény szintjén lennie kell ilyen megbízottnak. Ha úgy látja, hogy az illető vonakodik eljárni, összehívni az illetékes bizottságot, nem várnék néhány napnál többet – kivéve, ha mást mond a protokoll –, és mennék az illetékes feletteséhez, aki minden bizonnyal a tanintézmény vezetője. Ha itt sem éreznék igazi törődést, mennék a tanfelügyelőséghez. Tudom, hogy esetleg a pedagógusok haraggal olvassák majd ezeket a tanácsokat, de
Minden egyes óra kárt okoz, lehet, hogy visszafordíthatatlant, úgyhogy igenis, küzdjünk a sajátjainkért, ne hagyjuk magunkat eltántorítani. A gyermek a legfontosabb. Természetesen, a cél elérése, a gyermek védelme érdekében nagyon civilizált és diplomatikus kommunikációt kell folytatnunk, bármennyire is magával ragadóak az érzelmek. Fontosnak tartom például kiemelni azt is, hogy a szülőnek joga, hogy a tanintézményben dolgozók értesítsék a gyermekét érintő erőszakos eseményről, úgy, hogy a gyermek ne legyen jelen, az iskolai tanácsadó vagy – ha lenne – mediátor jelenlétében, biztosítva a titoktartást.
– Egyáltalán milyen kötelezettségei vannak az iskolai bullying kezelésére és nem utolsó sorban megelőzésére a tanintézményeknek?
– A tanintézmények dolgozói kötelesek bizalmasan kezelni ezeket az eseteket. Éppen egy éve fogadta el Románia Kormánya Az iskolai erőszakról szóló Nemzeti tervet, amely alapelvként kimondja, hogy
Minden oktatási egység köteles létrehozni egy bizottságot, amelynek feladata többek közt, az iskolai környezetben előforduló erőszak megelőzése és felszámolása. Minden tanintézmény belső szabályzata ki kell térjen az oktatási egység szintjén felmerülő gyanús esetek és erőszakos cselekmények bejelentésének eljárására, valamint az ilyen esetek bizalmas bejelentésének módjára. Szóval, ha megtörtént a jelentés, vagy egy tanügyi alkalmazott maga észleli bullying jeleit, gyakorlatba kell ültetni az intézmény szintjén elfogadott helyzetkezelési szabályzatot. Az Oktatási Minisztérium 2023. évi 6235-ös rendelete értelmében különböző az eljárás, annak függvényében, hogy könnyű vagy súlyos esetről van szó vagy, hogy az eset gyerekek között történt-e, hogy az áldozat vagy az elkövető az intézményben dolgozó felnőtt-e. Példaképpen, enyhe erőszakos esetnek számít, ha az áldozatra gyakorolt következmény kisebb, valamint az, amikor a cselekedet legfeljebb havi 3 alkalommal ismétlődik. Ha gyakoribb, akkor az esetet súlyos erőszakként kell minősíteni. Egész konkrétan: ide tartoznak a fizikai bántalmazások közül a szexuális felhang nélküli nem kívánt érintés, köpködés, lökdösődés, ütés, tárgyak dobálása, valamint az érzelmi bántalmazások közül a szándékosan emelt hangnem, ugratás, irónia, sértések/káromkodások, szidalmazás, megfélemlítés. Súlyos bántalmazásnak minősülnek azok az esetek, amikor sérül az áldozat épsége vagy egészsége (orvosi ellátás szükséges), vagy pszichológus által megállapított lelki bántalmazás történt.
Az enyhe és súlyos esetek eljárásában fontos különbség, hogy míg az előbbinél nem, az utóbbinál a tanintézmény igazgatója azonnal be kell vonja a rendőrséget és a gyermekvédelmi hatóságot. A súlyos esetekben az intézkedéseket, a rehabilitációs tervet e két intézmény képviselőivel közösen kell kidolgozni, hosszabb az utánkövetés. Az enyhébb esetekben az igazgató sürgősen össze kell hívja a tanítót vagy osztályfőnököt, az iskolai tanácsadót, iskolai mediátort, ha van és szükséges, tájékoztatja őket, és helyzetelemzést, valamint megoldási –, áldozatot és elkövetőt segítő, valamint a büntetés kiszabására vonatkozó – javaslatokat kér. Az iskolai tanácsadó megbeszéli az eseményt az érintett gyerekekkel legalább egy szülő jelenlétében, és csak akkor, ha ez a beszélgetés nem jelent egy újabb traumatizálást. A osztálytanító vagy osztályfőnök kielemzi az esetet a szülőkkel, iskolai mediátor támogatásával, ha van. Szükség esetén, az igazgató asszisztenciát nyújthat az órákon, vagy megfigyelheti, egy erre kijelölt tanerővel megfigyeltetheti a gyerekeket szünetben. Elemzés alapján, az osztályfőnök vagy tanító, az iskolai tanácsadó és az iskolai mediátor (ha van ilyen) a szülőkkel konzultálva közösen meghatározzák a cselekmények áldozatait, tanúit és az elkövetőt segítő intézkedéseket, valamint ajánlanak büntetést.
Úgy látom, hogy körülbelül eddig a pontig eljutnak az érintettek és az illetékesek, azonban nagyon sokszor itt megfeneklik az egész eljárás, többnyire azért, mert az elkövető szülei nem veszik ki a részüket megfelelően, nem működnek együtt, bagatellizálják a történteket, másra hárítják a felelősséget. Ne felejtsük, hogy sokszor valamilyen családi diszfunkció áll az elkövető gyermek cselekedetei mögött. Elengedhetetlen a szülők aktív bevonódása. Igen, ismerek patthelyzeteket. Kevesen tudják, hogy ebben az esetben az intézmény igazgatója kell jelentse az esetet a szociális hatóságnál, hogy tegyenek egy látogatást az elkövető gyermek lakhelyén. Amennyiben a szülők úgy érzik, hogy az igazgató elmulaszt eleget tenni ennek a kötelmének, kérhetik a tanfelügyelőség segítségét. Amennyiben a foganatosított intézkedések nem hozzák meg a várt eredményt, a korábbi döntést és intézkedéseket ki lehet egészíteni vagy módosítani, követve ugyanazt az eljárást. Sokszor az se jó, hogy a közösség vonakodik határozottabban fellépni, erősebb büntetést javasolni, mert az elkövetőt is sajnálják.
– Felelősségre vonható az iskola, ha nem járnak el (jól)? Vannak erre precedensek a térségben?
– Nem ismerek olyan esetet, amikor az iskolát felelősségre vonták volna. Bárki felelősségre vonható, amennyiben a cselekedete vagy éppen passzivitása bizonyítottan kárt okozott másnak, főleg, ha szabályozva van egy bizonyos cselekvési kötelem.
– Milyen bizonyítékok elégségesek/szükségesek a jogi lépéshez?
– Általánosan elmondható, hogy minden, amit állítok, bizonyított kell legyen. Attól függ, mit szeretnék bizonyítani: ha például az iskolát szeretném felelősségre vonni, bizonyítanom kell, hogy nem vagy nem megfelelően tette meg a szabályok által előírt lépéseket. Ha az elkövető szüleinek felelősségre vonására irányul a kereset, akkor
Akár pszichológusi szakértői véleménnyel. A kár mértéke nehezebben bizonyítható. Nehezen kvantifikálható a szorongás, az álmatlan éjszakák, a biztonságérzet elvesztése okozta kár…
– Kerülnek-e bíróság elé mifelénk ilyen ügyek, vagy általában megoldja az iskola/tanfelügyelőség ezeket?
– Nem tudok bírósági esetekről. Ha van is ilyen, nem gyakori. Internetes keresésre sem találtam. Azt nem állítanám, hogy a tanintézmények megoldják ezeket a helyzeteket. Legtöbbször az áldozatot emelik ki a közösségből. Ez is egy megoldás, de semmiképpen nem nevezhető teljes körűnek. Belefárad és bizalmat veszít gyermek, szülő egyaránt.
– Egyáltalán milyen dokumentációt érdemes gyűjteni, ha van ilyen?
– A bullyingot bizonyíthatja tanú, fénykép, üzenet, képernyőfelvétel, pszichológusi/orvosi szakvélemény.
– És ha az én gyermekem az, aki támad, szekál valakit? Milyen jogai vannak az agresszornak?
– Az agresszornak joga van méltányos eljáráshoz, amely keretén belül meghallgatják és odafigyelnek rá is, tiszteletben tartják a jogait. Joga van rehabilitációra, arra, hogy ne bélyegezzék meg, hogy jelen legyenek a szülei, hogy a tette súlyosságával arányos büntetésben részesüljön, hogy ő is segítséget kapjon, hiszen a diszfunkciót nem ő vagy nem egyedül ő idézte elő.
– Mint tudatos szülő – nem feltétlenül ügyvéd – hogy látod, mit tehetünk mi, szülők, hogy a gyermekünk ne legyen bántalmazó? Hát azért tehetünk, hogy ne (ő) legyen az áldozat a közösségben?
– Prevenció, prevenció. Erősen szeretnék hinni abban, hogy a biztos kötődésű, érzelmi biztonságban élő gyermek nem lesz sem áldozat, sem agresszor. Ezzel együtt, úgy látom, az is áldozattá tesz, ha nem vagyok felkészülve, ha el sem tudom képzelni, hogy létezik ilyen bántás. A bántalmazó sokszor a naivan megosztott információkkal, bizalmas kitárulkozásokkal él vissza. Hiába akarnánk tanítani, hogy akárkiben ne bízzanak meg, ehhez kell bizonyos szintű érettség, úgyhogy könnyen válhatnak áldozatokká a gyerekek.
Nálunk még nincs kialakulva a kultúrája annak, hogyan segíthetem a gyermekem, aki áldozata a kortárs bántalmazásnak. Sokszor a segítségnyújtásunk kimerül abban, hogy pszichológus segítségét kérjük, vagy elmozdítjuk az áldozatot a környezetéből. A pszichológusi segítség a legfontosabb, de ennél sokkal többet is tehetnénk! A többség nem vállalja fel a konfrontációt, belefárad. Meg vagyok győződve, hogy lehet ezt úgy is csinálni, hogy ne az áldozat kényszerüljön távozni. Ma már az oktatási törvény – bizonyos esetekben – lehetőséget ad a bántalmazó elmozdítására is, ha nem megy másképp. Szülői kötelességünk, hogy tudjuk, milyen jogok illetnek meg, hogyan szerezhetünk érvényt ezeknek. Ebben az esetben sem mentesít a jog nem ismerete.
korábban írtuk
Komolyan kell venni minden hívást - Öngyilkosság-megelőzés távolról
Szeptember 10-e az öngyilkosság-megelőzés világnapja, de egész hónapban az egymásra figyelés, a támogatás fontosságára próbálják felhívni a figyelmet a szakemberek. Persze, van, amikor az sem elég…
