ARCHÍV A kert terápia – kiégésmegelőzésre is

Hatodik éve művelek egy zsebkendőnyi kertet – sokkal inkább a lelassulásért, a földdel való munka feltöltő hatásáért, mintsem a terményért. Kutatások bizonyítják, mennyire hasznos a természetben töltött idő egészségünk számára. Bár térségünkben kevéssé ismert, a tudatosan kidolgozott kertterápia is hatékony lehet kiégés és sokféle „városi nyavalya” ellen – erről beszélgettünk az Életminőségért Alapítvány elnökével, Pakot Mónikával. (Cikkünk a Nőileg magazin 2026. júniusi számában jelent meg.)

Hirdetés

• Fotó: Magyari Tekla

Egy farkaslaki, békén hagyott kertben keressük a válaszokat a kérdéseimre, abban ugyanis egyetértünk, hogy kertről beszélgetni nem érdemes egy városi irodában. Tucatnyi ehető vadnövényt tapintunk, szaglászunk, kóstolunk közben, egyetlen négyzetméteren is elképesztő a fogyasztható növények száma: tehetjük salátába vagy akár öntetbe is a cickafark levelét, a lándzsás útifű virágos hajtását, jól mutat díszítésként is, de finom olajon is pirítva – mutat csak néhányat Mónika. Ízlik a fokhagymára emlékeztető kányazsombor levele és virága, pedig vadon nő a csűr oldalában. Vendéglátónk szintén salátákba használja a fehér virágú galajt, a szamóca levelét, utóbbi ízletes szárítva vagy csokoládéba mártva, hogy a pitypangvirág sokrétű felhasználásáról ne is beszéljünk: használták a gyökerét régen kávépótló gyanánt, de ma is fogyaszthatjuk a szárát, levelét, virágát, sokféle formában.

„A kertterápia nem csak a kertészkedést jelenti. Ez egy tudatosan felépített terápiás tevékenység, az Egyesült Államokban például egyetemi szinten tanulják,

a növényekkel való foglalkozás és a pszichológiának az ötvözete, és maga a terápia mindig arról szól, hogy a páciensnek egy szakembercsoport egy terápiás jellegű programot állít össze, attól függően, hogy mivel küszködik. Tehát ha demens valaki, akkor mindig megnézik azt, hogy a kognitív, a szociális és a fizikai állapota milyen, és ahhoz állítják fel a tevékenységi tervet a kertben” – magyarázza Mónika.

Hirdetés
•  Fotó: Magyari Tekla

• Fotó: Magyari Tekla

Ösztönösen kapcsolódunk

A laikus is érzi, hogy a természetben töltött idő jót tesz a testnek, léleknek, a kertterápia is erre, valamint kutatásokra, elméletekre épít. Az egyik elmélet az ún. biofília elmélet, amely szerint az ember ösztönösen kapcsolódik a természethez, és a természeten keresztül saját magához is könnyebben tud kapcsolódni. „A másik elmélet az ún. figyelemhelyreállítás: a természetben bizonyos tevékenységek által tudod a figyelmedet, a szétszórtságot fókuszálni, erre is lehet tevékenységeket építeni. Tehát,

ha például valaki kiégéssel küzd vagy örömtelenséggel, akkor a kertben olyan tevékenységsorozatot lehet megtervezni és felépíteni, ami segíti az illetőt, hogy örömét lelje abban, amivel épp foglalatoskodik.

Nem olyan tevékenységeket szervezünk, ami eredményorientált, tehát például nem magültetéssel kezdjük, mert akkor az van, hogy kibújik-e, nő-e, terem-e, hanem inkább a locsolással, a gondoskodás részével kezdjük, ami által azt tapasztalja meg az illető, hogy a gondoskodása álatal növekedik a növénye, és ezáltal a saját hatékonysága is” – meséli vendéglátónk. Túlságosan eredményorientáltak vagyunk, még akkor is, amikor feltöltődni akarunk – állapítjuk meg mindketten, még a kikapcsolódásainkban is azt keressük: minek mi az eredménye, látszata.

•  Fotó: Magyari Tekla

• Fotó: Magyari Tekla

Szorongáscsökkentésre is

A szorongáscsökkentésben is hatékony a kertterápia – folytatja Mónika, a kertben való időzés, a növényekre való figyelés, a tevékenység fókuszált munkafolyamata segít a jelenben lenni és a saját gondolatgomolyagunkból kiszabadulni. Tapasztalati síkon kapcsolódunk, gyakorlatilag minden érzékszervünket használjuk, amikor kertészkedünk. Ő maga is a saját „bőrén” tapasztalja, hogy az életminősége és stresszkezelése is rengeteget változott, amióta tudatosan kezdett figyelni a természetre.

„Én is ugyanolyan vagyok, mint más, aki rengeteget dolgozik, sokat van úton, és azt érzi, hogy néha értelmetlen minden. Az adminisztráció néha engem is felemészt, ezért kerestem magamnak egy olyan ágat, ahol töltekezni is tudok.

Már gyerekkoromban is, ha egy olyan helyet kellett keresnem magamnak, ahol biztonságban érzem magam, akkor az itt volt, ebben a kertben, egy pónyikalmafa alatt. És ez egy mély gyerekkori élmény, amit aztán biztos, hogy valahová elraktároztam, mert én is a nagyvilágot jártam, mindenhol is éltem, tanultam, de valahogy ez a mély érzés, ez a természettel való kapcsolat annyira begyökerezett, hogy visszanyúltam gyakorlatilag ehhez a tapasztalathoz, és a mai életformámba próbálom ezt beépíteni. És ez sok mindent ad: a kertészkedésben nagyon differenciált testmozgást alkalmazunk – guggolunk, térdelünk, a kezünkkel sokféle mozgást végzünk –, tehát a testtartásunkon is sokat tud javítani, a mentális egészség mellett” – sorolja a kertészkedés jótékony hatásait Mónika.

„Amikor egy pályázatírásnál megrekedek például, leteszem a munkát, kijövök a kertbe, fél órát dolgozom, és valahogy az agyamban minden újra szerveződik, és jön a következő ötlet.

Azt hinnénk, hogy ezalatt szünetet tartunk, nem a projekttel dolgozunk, ami alatt mondjuk a növényeinkkel foglalatoskodunk, pedig a fejünkben azalatt is dolgozik az adott projekt. Mert egy nagyon jó, relaxatív állapotban vagyunk. Ezt használják a kertterápiában is, hogy gyakorlatilag nem figyelünk olyankor. Pedig figyelünk, csak egy passzív, nem erőltetett figyelemmel, és ilyenkor az agyunk újraszerveződik. Nem leterhelődik, hanem pihenve stabilizálódik, miközben kertészkedsz.”

•  Fotó: Magyari Tekla

• Fotó: Magyari Tekla

Heti fél óra is

Már halljuk is képzeletben, amint sok tömbházlakó olvasó kifogást keres: „Jó, jó, de nekem nincs kertem...” Nekik is lehet a természetbe menni. Székelyföldön percekre élünk a természettől. Ha egy fél órát tudunk kimenni egy héten, az is hatásos. Mónika azt ajánlja, legyenek kedvenc helyeink, ahová minden évszakban szívesen visszajárunk, mert akkor a környezethez is kezdünk kapcsolódni, és a pszichés stabilitáshoz is fontos az ismétlődés. „Ha ugyanoda visszamegyek, ugyanott megfigyelek valamit, van egy visszacsatolás az agyamban mindig. Így tudom mélyíteni a természettel való kapcsolatom és tudásom, és ezáltal a saját életem értelmét, a nagy mindenségben való helyemre is jobban rálátok. Talán ez a kiteljesedés” – magyarázza Mónika.

És amint az életünkbe begyűrűzik a természet, úgy a konyhából sem fog kimaradni. Tehát hatással lesz az életünk más területeire is.

„Nekem biztonságot ad, hogyha a dolgok egyszerűek. És valahogy a természettel is így van: ha a természetbe megyek »bevásárolni«, azaz gyűjteni, a legelején lehet, hogy csak a pityangot veszem észre, mert azt ismerem. De a következő alkalommal amikor visszamegyek, megnézem, mi van a szomszédságban, ha nem ismerem, megkérdezek valakit, és lassan így megismerem a természetet. És aztán megismerem az ízvilágot is, megismerem azt is, hogy bizonyos növénynek más-más időszakban más ízvilága van, és akkor már tudom, hogy miből mit főzök, és valahogy így sokkal egyszerűbb az életem. Sokkal kreatívabb, és nem leterhelő, hogy nem tudom, mit főzzek, nem vettem meg ezt vagy azt, hanem abból főzök, ami éppen nő. És a színpompa is örömmel tölt el a tányéron, a látvány, az egészségvédő hatásokról nem is beszélve” – érvel a gyűjtögetés és általa az egyszerűség mellett vendéglátónk.

Léteznek kutatások, hogy kórházban fekvő betegekre milyen hatással vannak a látottak, például a kilátás az ablakból, milyen mentális állapotban vannak, ha a falat nézik,

vagy, ha az ablakon keresztül látnak egy élő fát, de ha már csak a szobába is bevisznek egy élő növényt, az is javítja a mentális állapotot. És ez csak a látás, ennél több érzékszervünk van. A természetben érezzük az illatokat is… „Ha az illatokkal fogjuk fel a környezetet, akkor a kognitív agyunk pihen, de közben érzékszervi élményünk, tapasztalunk lesz. Utána megérintjük a növényeket, ezáltal a finom motorikát ingereljük, ami ugyancsak a mentális egészségünket támogatja” – sorolja Mónika.

„Pitypangspagetti” és „sós rúd”
A pitypang virágát leszakítjuk, a szárát pedig öt-hat percig sós vízben főzzük. Ezt követően a lecsepegtetett szárat olajon megpirítjuk, és bármilyen spagettifeltéttel tálaljuk. Sokkal egészségesebb és izgalmas az ízvilága. A pitypang „sós rúd” pedig úgy készül Mónika konyhájában, hogy bekeni a szárakat olíva- vagy lenolajjal, megfűszerezi, sütőbe rakja, harminc-negyven percig süti 140-150 Celsius-fokos sütőben, légkeveréssel. Akkor van kész, amikor sötétbarna, és már törik a pitypangszár.
•  Fotó: Magyari Tekla

• Fotó: Magyari Tekla

Kertterápiás képzés gyakorlatban

Az Életminőségért Alapítvány együttműködésben egy osztrák, egy magyarországi és egy olasz egyetemmel, kidolgozott egy 120 órás tananyagot, 80 óra gyakorlati oktatással, első körben olyan szociális intézmények dolgozói számára, akik szeretnék bevezetni a kertterápiát. De hamarosan újabb kertterápiás képzést is indítanak, amely nyitott bárki számára.

„Voltam Bécsben egy pszichiátrián, és ott a pszichiáter kertterápiás tevékenységet végez a páncienseivel. Amikor megkérdeztem, hogy miért, kicsit gondolkozott, és azt mondta: magamért. Mert ez a szakma fokozottan kiégésveszélyes. Azok számára, akik szociális szférában, emberekkel dolgoznak, a kiégés veszélye nagyon nagy. Ezért is szerveztünk első körben nekik kertterápiás képzést, hogy lássák, megtapasztalják, hogy ha egy ilyen tevékenységet bevezetnek a saját intézményükbe, akkor az jó a páciensnek is, de jó a gondozónak vagy segítőnek is.”

Nem kell azonban gyökeres életmódváltásra gondolni, ha eképpen tennénk az egészségünkért. „Amikor van egy fél órám, akkor kell a természethez kapcsolódni. Ne erőltessük,

hogy még ezt is meg kell tanulni, és még ezt is ki kell próbálni, és még ez is egy feladat legyen” – tanácsolja Mónika.

És hogy miben változott az ő életminősége, amióta falura, kertközelbe költözött? „Bennem nincs meg ez a veszélyeztetett állapot, mint sokakban, hogy jaj, most jön egy gazdasági válság, ezek a szorongások elmennek mellettem, és néha gondolkozom, hogy vajon miért? És rájöttem, azért, mert én a természethez kapcsolódom, tehát nálam nem gond, hogyha a hűtőben nem lesz étel, mert itt, a kertben mindig van, amivel lehet élni. A másik dolog pedig, ami az életminőségemben változott, amióta falun, kertközelben lakom, hogy a kemény szellemi munkát azért bírom, mert itt van ez a kert, és gyakorlatilag innen táplálkozom, innen töltődöm. Voltak a környezetemben, akik látványosan kiégtek, és ezek nekem akkora felkiáltójelek voltak, hogy megálltam, és megkérdeztem magamtól, hogy akkor mit kell csinálnom? És akkor kezdtem kijárni a természetbe rendszeresen. És ezért hatalmas hála van bennem, hogy én ezt az utat így megtaláltam” – meséli életminősége változásáról.

•  Fotó: Magyari Tekla

• Fotó: Magyari Tekla

Kert, konyha, valós jelenlét

Szervesen hozzátartozik az életminőségváltozáshoz, a lassuláshoz a főzési szokások megváltozása is. Nyáron például különböző vadhagymákat ehetünk a természetből, kígyóhagymát, érdeshagymát, medvehagymát apróra vágva, zsíros kenyérre vagy sajt mellé, vagy: almát céklával reszelve, hecserlilekvárral – egyszerű, de annál ízletesebb párosítások. Vagy például apró murkot a fokhagymás ízvilágú kányazsomborral.

Nem szabad, hogy bonyolult legyen az élet – vallja Mónika.

„Amikor utazom, és feldolgozott, gyors ételeken élek, az arcomon pattanások jelennek meg, van egy ilyen fáradtságérzés, egy levertség, kedvtelenség. Amikor pedig a kertből eszem, akkor nincs ez a fáradtság, leterheltség, inkább azt érzem, hogy energiám lett, erőm lett. Nagyon sokféle levest lehet készíteni belőle, télen-nyáron jó étel például a vad csalán is”– mutatja a kert sarkában. „A fűszerezéssel lehet játszadozni. Millió dolog van. És a képzéseinkkel pontosan ezt tudjuk megtanítani: az egyszerű semmiből teremteni egy új világot. A mai társadalom ugye azt üzeni, hogy veszélyben vagy, bizonytalan az életed, a kereskedelemtől függsz, a vadnövények ismerete által pedig gyakorlatilag megtapasztalod az önállósodásodat, hogy képes vagy megélni. És ezt tapasztalat útján tanulod meg” – összegzi a természettel való szerves kapcsolódás hatásait az Életminőségért Alapítvány vezetője.

Az Életminőségért Alapítvány elsősorban vidékfejlesztéssel foglalkozik, ezen belül pedig kiemelt fontosságúnak tartják, hogy megmaradjanak a családi gazdaságok. Gyakorlatilag ezekhez az igényekhez alakítják a programjaikat, képzéseiket is. Mert a kisléptékű gazdaságok fennmaradása biztosítja ezt a tájat, ami még látható térségünkben.

korábban írtuk

Nagy Károly: A cég sikere nem függhet a vezető folyamatos jelenlététől
Nagy Károly: A cég sikere nem függhet a vezető folyamatos jelenlététől

Mítosz vagy valóság olyan vállalatokat építeni, amelyek a tulajdonostól függetlenül is jól működnek? Mikor érdemes a cégvezetést menedzserre bízni? Nagy Károlyt, a Romániai Magyar Közgazdász Társaság elnökét egyebek mellett erről is kérdeztük.

Hirdetés