kiégés

Egy munkamániás naplója

Csaknem tízéves munkaviszonnyal a hátam mögött - amely szinte azonnal az egyetemi alapképzés elvégzése után kezdődött - őszintén kijelenthetem, hogy ez az időszak, a húszas éveim tettek azzá, aki mára lettem: egy munkáját valószínűleg túlságosan lelkiismeretesen végző közgazdász. Néhány hete azonban felismertem magamban a reményvesztettséget... Fiatal vendégszerzőnk vívódásai kiégésről és reményvesztettségről, a továbblépés szükségességéről és bénító félelmeiről.

Kis Balázs sürgősségi asszisztens – Szövetségben az élettel a halál ellen

A következő lépés az evolúcióban a segítségnyújtás, a homo sapiensnek egyszer le kell hajolnia, hogy felemelje a rászorulót – vallja a Nagyváradon sürgősségi asszisztensként dolgozó Kis Balázs, akinek szabadidejében is az kattog a fejében, hogyan segíthetne környezetén. Az amúgy marosvásárhelyi származású egészségügyi szakemberrel a sürgősségi osztály mindennapjairól, a kiégés kockázatáról, kislányáról, és a világjárványról beszélgettünk. (Cikkünk a Nőileg magazin 2021. júniusi lapszámában jelent meg.)

Egy másik világjárvány: a kiégés

A kiégés-szindróma (vagy burnout) minden becslés szerint sokkal többünket érint, mint hinnénk. Kutatások szerint az orvosok, ápolók szinte fele, a pedagógusoknak, civil szervezetekben dolgozóknak körülbelül kétharmada lehet érintett, de bármelyik szakmában előfordulhat. Az Egészségügyi Világszervezet 2019-ben hivatalosan is betegségnek nyilvánította. Dr. Antalka Ágota, a téma erdélyi kutatója úgy látja, a probléma elterjedtsége az életstílusunk és az emberi kapcsolatok minőségének általános romlásával fü

Múltidéző otthon a Vigyázó alatt

Hover Zsolt református lelkész, feleségével és két lányával mesébe illő parókiában laknak. Az egyedi papilak minden zuga őket tükrözi: a hagyományok és a történelem szeretetét egy kis kreativitással, praktikusággal fűszerezték meg.

Mit hoz 2025? – Trendelőzetes

Bár így, az év elején nehéz megbecsülni, hogy mely trendek lesznek legnépszerűbbek az elkövetkező hónapokban, azt már látni, hogy a dizájnerek mivel készültek idénre.