Egy siker nagyon sok esetben predesztinál egy következő sikerre, mert a szervezet tesztoszteront és dopamint termel, ezek hatására teljesen másképp látjuk- és gondoljuk a dolgokat. Azonban nagyon nehéz a siker útjára lépni azoknak, akiket egymást követően több kudarc ér, mert nem termelődik a szervezetükben ez a „hormonkoktél”, és a negatív gondolatok spiráljából elég nehéz kilépni – bocsátja előre a pszichoterapeuta.
– Egyetértesz azzal, hogy a kudarcból többet tanulunk, mint a sikerből?
– Így van, igen, többet tanít. Egészséges hozzáállással igazából azt tanuljuk meg a kudarcokból, hogy újra lehet kezdeni, újra lehet próbálkozni, és lehet más-más utakat és más megoldásokat találni. De ez kellő önismeret nélkül nem mindig megy.
Tófalvi Beáta pszichoterapeuta / Fotó: Magyari Hunor
– Ha kudarc ér – mondjuk egy sikertelen érettségi, felvételi vagy bármi – hogyan tudod a hasznodra fordítani?
– Miután lecseng a csalódottság, meg kell találni azt, hogy mi az, amit ebből meg kell tanuljunk. És aki jobban ismeri önmagát, annak könnyebben sikerül. Attól is függ azonban, hogy ki hogy áll hozzá a kudarchoz. Vannak a kudarckerülő típusok, és vannak, akik tagadják a kudarcot vagy bagatellizálják. Az ilyen típusúak sokkal nehezebben néznek szembe azzal, hogy mi történt velük, és sokkal kevesebb eséllyel keresik esetleg azt, hogy mit rontottak el, és legközelebb mit kellene másképp csinálni…
– Minden álmom volt – például – hogy megkapjam azt az állást, és mégsem kaptam meg, hatalmas kudarcnak élem meg. Hogyan lehet ebből továbblépni?
– Amikor kudarc ér, csalódottak vagyunk vagy szégyent érzünk, tehát a józan ítélőképességünk is döcög. Ezért meg kell adni úgymond a feldolgozási időt. És amikor letisztult bennünk a kép, az érzelmek csillapodtak, akkor a józan eszünket hívjuk segítségül, és elemezzük ki a helyzetet, hogy mi vezetett a sikertelen eredményhez. Nem tanultam eleget? Egyszerűen pechem volt? Nem támogattak kellőképpen? Nem jól mértem fel a képességeimet? Vagy bagatellizáltam a feladatot? Ez utóbbi nagyon-nagyon gyakori. Huszonévesek körében látom azt a hozzáállást egy-egy kihíváshoz, hogy „ó, ez könnyű, erre nem kell annyi időt szentelni. Ó, ez pikk-pakk meglesz”, és kiderül, hogy nem. Tehát kívülről sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint amilyen valójában. És utólag ezt be lehet látni, hogy mennyire reálisan mértük fel előzőleg azt a problémát, legyen az vizsga vagy munkahelyi feladatok vállalása. Minél reálisabban mérjük föl, minél nagyobb az összhang az elvárások és a képességeink között, annál inkább lehet minimalizálni a kudarc lehetőségét.
Mindannyian halhattunk Joanne Rowling kezdeti kudarcairól is, aki irodalmi ügynökségek sorának küldte el a Harry Potter első fejezeteit – egy ideig sikertelenül. Aztán J.K. Rowling néven futott be minden idők legkeresettebb könysorozata több száz millió (!) eladott példánnyal, a filmipar legjobban kereső sorozatának az alapja. De Steve Jobsnak is számos feledésbe merült, sikertelen találmánya és terméke volt az IPod, IPad és IPhone előtt, amelyekről nem tud a világ. Mégis, kudarcos családi élete ellenére – vagy épp azért (?) – olyan elkötelezettséget generált az Apple termékek iránt, amelyet azóta sem sikerült überelnie egyetlen termékcsaládnak sem: milliók érzik magukat az „alma-család” elkötelezett tagjának világszerte.
– Mennyi idő „normális”, hogy rágódjak egy kudarc felett?
– Ha mondjuk egy válás kudarcáról beszélünk, ahhoz több idő kell, hogy ha egy vizsga kudarcáról, akkor kevesebb, és ez függ a környezettől is, hogy mennyire támogató, vagy esetleg még rátesz két lapáttal a sikertelenségre. Utóbbi esetben sokkal nehezebb, mert a szégyenérzetet erősítik fel, ami az egyik legegészségtelenebb és legkárosabb érzelem, és általában nincs sok köze a realitáshoz.
– Egy „ideális életben” a jó mérték úgy lenne, hogy egy siker, egy kudarc, egy siker egy kudarc, vagy négy siker egy kudarc? Vagy hogy?
– Az lenne a legjobb, ha minél magasabb lenne a kudarctűrő képességünk.
A kudarctól nem kellene félni, és nem kellene maga után vonnia semmilyen szintű megbélyegzést.
Ha például elvált vagy, megbélyegeznek, ha szingli vagy, azért, ha nem lehet gyermeked, azért… Ha nem címkéznénk ennyire, és hogyha figyelmet fordítanánk kisgyerekkortól a kudarctűrés fejlesztésére – például ha megtanítanánk a gyerekeinknek, hogy nincsen gond akkor sem, ha a társasjátékban nem mindig ők nyernek – akkor sokkal könnyebben vennénk az akadályokat, nem félnénk annyira a kudarcoktól. Mert rettegünk.
– Senki sem szereti a kudarcot, de mikor „kóros” már a kudarc el nem elfogadása vagy a kerülése?
– Mindannyian félünk szembenézni vele, utálunk beszélni róla, vagy nem hirdetjük a kudarcainkat, pedig kellene beszélnünk róla. Kiskorunktól megtanuljuk a környezetünktől, hogy a kudarc szóra sem érdemes. De ha tudnánk változtatni ezen,
ha ki mernénk jelenteni: kudarc ért azért, mert elvesztettem az állásomat, mert elhagytak, vagy mert nem sikerült egy vizsgám, akkor ezzel tompulna a szégyen érzése, és kevésbé lenne tabu a sikertelenség.
A gondolatok szülik az érzelmeket, és elég nehéz kikeveredni a negatív gondolatok spiráljából támogató környezet nélkül. Van, ahol bagatellizálják, vagy büntetés jár érte. Van, aki kiskorában azt tanulja meg, hogy egy gyengébb jegy már akkora kudarc, amiért büntetés jár. Nagyon komplex, és nagyon függ attól, hogy a közvetlen környezetünk hogyan viszonyul a mi kudarcainkhoz és a sajátjához.
– Ha te visszagondolsz egy saját kudarcodra, utólag tudod, hogy abból mit tanultál, mire volt jó?
– Igen. Rájöttem, hogy változtatni kell. Tehát, ha változást akarok, akkor én kell változtassak a hozzáállásomon. És ezt a siker nem tanítja meg. Sokan szeretik kiemelni, hogy van néhány zseni, akik sok kudarcot éltek át, és a végén mégis nagyon sikeresek és híresek lettek, de ezt is fenntartásokkal kell kezelni.
Nem szabad irreális elvárásokat vagy irreális jövőképet táplálni senkiben, hogyha a képességei nem engedik azt meg.
Lehet fejleszteni a készségeinket, de érdemes alaposan elemezni, hogy amit akarunk, ahhoz mire van szükség, és hogy az a készség fejleszthető-e vagy sem.
– Amikor mérlegeljük az eredményeinket, van mondjuk ötven sikerünk, de egy-két kudarcunk is – nem az ötven sikert emlegetjük fel a fejünkben, hanem azt az egyet, ami nem sikerült. Miért kínozzuk ezzel magunkat?
– A maximalista látja így ezt főként, mert neki nagy probléma. Aki kevésbé maximalista, azzal a mentalitással él inkább, hogy ez elég jó, pont úgy van jól, ahogy van...
– Az egész életünk egy versengés, már a gyerekeknek is. Mit tanácsolnál azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke nem lett első a versenyen, sőt, lehet, hogy harmadik vagy nyolcadik sem? Vagy épp ott az utolsók között…
– Általában a szülőnek nagyobb kudarc, mint a gyereknek. Úgy éli meg általában a szülő, hogy ő nem csinált jól valamit. Tehát a saját kudarcaként éli meg, amit ha akar, ha nem, de éreztet a gyerekkel. Elsősorban realizálnia kell: ez neki nagyobb kudarc, mint a gyereknek, és hogy a gyereke nem ő. És próbálja meg elengedni minél hamarabb ezt a kudarc érzést, és vegyen fel egy bátorító, elfogadó magatartást.
– Na de milyen a jó bátorító magatartás vagy mondat? „Nem baj, kicsikém, mi így is szeretünk?”
– Például, igen. Egy gyerek nem érezheti azt, hogy ő csak akkor szerethető, ha jól teljesít. Akkor is szeretnünk kell, hogyha rosszul teljesít, ezeregy oka lehet annak. Valószínű, hogy átveszi a szülő szorongását, félelmeit, azonosul vele, érzi azt a terhet, amit ezáltal a szülő rárak. És ez bénító tud lenni, főleg egy érzékenyebb gyereknél. Mindig fontos az, hogy ne őt minősítsük! Ez nem őt minősíti, hogy ő gyengébb, vagy butább, vagy kevésbé gyors észjárású, vagy kevésbé tud logikusan gondolkozni, a gyereket nem szabad minősíteni! Inkább motiválni kellene és minél nyugodtabb környezetet teremteni neki.
– Mit mondasz egy ötévesnek, ha valami nem sikerül neki?
– Az attól függ, hogy ez mit vált ki belőle. Ha dühöt – a fájdalmat általában még felnőttként is dühbe csomagoljuk –, és ez dominál, akkor kell hagyni, hogy dühöngje ki. És amikor lenyugodott, akkor el kell magyarázni, hogy mi történt, ő hogyan reagált, hogyan lehet másként is reagálni, hogy ő ettől még nem kevesebb, ő ettől még szerethető, és rá kell vezetni, hogy mielőbb próbálkozzon újra. Ezért fontos a kudarc és kudarctűrés, hogy merjünk újra próbálkozni! Ha leestél a ló hátáról, nem az a jó tanács, hogy többet ne ülj fel rá! Minél hamarabb pattanj vissza! Mert minél később teszed, annál nehezebb lesz.
A kudarc – ez a címe Kertész Imre, a Nobel-díjas Sorstalanság írójának egyik kevésbé ismert regényének. „A Sorstalanság úgy változtatta meg az életemet, hogy külsődlegesen, a felszínen nem változott semmi. Viszont ebből az élményből született meg A kudarc című regényem. Különben ezt tartom a legfontosabb könyvemnek” – vallja az egyetlen Nobel-díjas magyar író. De írt „kudarcos” ifjúsági regényt Móricz Zsigmond is: a Kamaszokat soha nem fejezte be, ám a regénytöredék épp a lezáratlansága miatt lett sokféleképpen olvasható, izgalmas alkotás.
Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
Ha a saját mércéje szerint tud élni az ember, az már siker
A siker kedvező- vagy kívánt eredményként határozható meg, ez lehet a gazdagság, kegy vagy kiválóság megszerzése is. Siker lehet egy vágyott cél elérése, például név, hírnév, gazdagság vagy magasabb végzettség megszerzése, amelyért az ember mindent megtett a maga szintjén. Ez a teljesítmény pozitív következménye: pozitív eredmény kemény erőfeszítés és hasznos tapasztalat után. Sokak számára a siker a munka elismerése vagy a nap végén az elégedettség érzése.
