Következetesnek lenni piszok nehéz szülői feladat. A komfortzónánk folyamatos átlépését jelenti, erőfeszítést, hogy mindig legyünk résen. Nemet mondani nagyon nehéz. Ha szülő vagy. A gyermeknek viszont könnyű. És ha nem vigyázunk, és kellő időben nem tanulunk meg nemet mondani a gyermekünknek, akkor ő fog nekünk.
Keresztesi Polixéna kolozsvári iskolapszichológus tanácsait kértük, hogyan lavírozzunk a tiltás és megengedés között úgy, hogy senki ne sérüljön, sem gyerek, sem pedig a szülő.
Normális jelenség, hogy a gyermek nemet mond. Próbálja a határait, igyekszik érvényesíteni az akaratát. Hogyha ezt normális mederben tartjuk, tudatjuk vele, hogy nem lehet mindent, akkor előbb-utóbb megtanulja, hogy igen, van, amikor az ő akarata nem érvényesül. Itt a nevelés a kulcsszó – emeli ki a szakember.
Ma nem lesz édesség – érdemes-e büntetést alkalmazni?
A lényeg az, hogy a hisztinek, a túlzottan akaratos viselkedésnek következménye legyen. Ez nem nevezhető büntetésnek. Megvonunk tőle valamit, például nem nézhet ma mesét vagy nem kaphat csokit.
Nagyon fontos, hogy mindig akkor beszéljünk a gyermekkel ezekről, amikor béke és nyugi van. Ha például az üzletben mindig hiszti van, hogy vegyünk tíz csokit, akkor előzetesen kell vele egyezkedni: oké, elmegyünk vásárolni, veszünk csokit, de csak egyet, amelyiket te akarod. Érezze azt, hogy van döntési lehetősége, de a lehetősége nem végtelen – tanácsolja a szakember.
Sarokba állítás mint nevelési módszer?
A sarokba állítást elavult módszernek tartja, egyfajta megszégyenítésnek. És a megszégyenítés semmilyen módszerként nem ajánlja. Ellenben azt javasolja hiszti vagy dühöngés esetén, hogy vonjuk ki a gyermeket abból a környezetből, ahol a hiszti megjelent. „Oké, gyere, itt az előszobában vagy azon a széken lehet hisztizni, és ha kidühöngted magad, előjöhetsz.”
Ez szakszóval a time-out módszer. Ne piszkáljuk ilyenkor, hagyjuk egyedül, hogy nyugodjon le. Másképp teljesen fölösleges. Olyan, mint az alkoholistáknál: amikor részeg, fölösleges arról beszélni vele, hogy ne igyon.
Hátha nem szeret majd a gyermek…
Keresztes Polixéna úgy látja, hogy az esetek többségében inkább a szülők nevelési stílusával van gond. Akkor, amikor a nemet mondás agresszív, durva, ha mindig követelőzik, ha folyamatosan mást akar csinálni, mint a többiek, ha a saját akaratát próbálja ráerőltetni a többiekre – akár agresszív formában –, ha a frusztrációtűrése nagyon alacsony, és dühkitörései vannak, ennek a háttere nagyon gyakran abban gyökerezik, hogy a szülők nem merik vállalni a konfrontációt a saját gyermekükkel szemben.
Már pici korban jó, ha megtaláljuk az arany középutat: egy kétéves gyermek például eldöntheti, hogy mivel játszik, viszont azt már a szülő dönti el, hogy beveszi-e a gyógyszert vagy nem, illetve, hogy mos fogat vagy sem. És hogyha ez így következetesen történik, akkor a nemmel való találkozást is sokkal könnyebben tudjuk menedzselni. Sokszor a szülő attól fél, hogy a gyermek nem szereti majd, ha nem enged meg neki mindent.
A határok meghúzása biztonságérzetet ad. Ha korlátokba ütközik, fokozatosan megtanulja, hogy meddig mehet el. Túlzott szabadság esetén úgy tűnhet, hogy igen, ő a főnök, de hiányzik majd a kontroll, nem tudja majd, hogy meddig mehet el. Ez pedig bizonytalansággal jár, és a későbbiekben alkalmazkodási vagy önértékelési problémákkal.
Manapság gyermekuralom van?
„Valóban nagyon próbálnak a szülők odafigyelni a gyermekre, és ebben benne van az is, hogy sokkal több mindent engednek meg neki. Egyrészt, nagyon gyorsan reagálnak az igényeire. Elég, ha a gyermek kitátja a száját, hogy neki valami kell, s rögtön jön a válasz. Viszont ezzel csökkentjük a frusztráció-, valamint a kudarctűrés képességét. Ha pici kortól minden igényére gyorsan reagálunk, akkor gyakorlatilag azt tapasztalja meg, hogy ez így működik a későbbiekben is” – vélekedik Keresztesi Polixénia.
Hagyjuk a gyermeknek megélni a kudarcot. Ha megóvjuk, nem fogja megtanulni azt, hogy hogyan kezelje a stresszt, hogyan oldjon meg egy konfliktust, gyakorlatilag a megküzdési stratégiáját aknázzuk alá.
Amikor a szülő konkrétan fél a gyermekétől…
Valószínűleg ilyenkor a háttérben nagyon komoly bizonytalanság van, önértékelési probléma. Ilyenkor a szülő bármit megtesz, csak hogy csend legyen. Kerüli a konfliktust, kerüli a konfrontációt, és a gyermek lesz az, aki elkezdi dominálni a kapcsolatot. A későbbiekben ennek
Ha úgy érzi a szülő, hogy valóban meg szeretné oldani, akkor az már egy kiindulópont. A nevelési tanácsadás ajánlott ilyenkor, mert nagyon sok esetben a nevelési stratégia váltása segíthet. Ilyenkor többnyire a gyermeket küldik pszichológushoz, holott a szülők nevelési stílusát kell megváltoztatni.
Ha a durva hiszti társaságban, közösségben történik...
Rendkívül fontos, hogy ne mások előtt szégyenítsük meg a gyermeket – hívja fel a figyelmünket a pszichológus. – Még akkor sem, hogyha ő minket szégyenít meg abban a pillanatban, amikor száz ember előtt hisztizik. Az egyértelműen nem hatékony, hogyha engedünk neki.
Ugyanakkor sokat segít, hogyha kivonjuk az adott helyzetből. Ha két szülő van jelen, az egyik fogja, és kiviszi. Viszont ha nagyon tragikus a helyzet, és a szülő egyedül van, akkor akár befejezhetjük a vásárlást, és kimehetünk az üzletből, vagy elmehetünk a társaságból.
Ha túl sokszor mondunk nemet?
Amikor akár pici kortól bármit is tesz a gyermek, és mindenre a tiltás jön, ha túlzottan és folyamatosan azzal szembesül, hogy semmit sem csinálhat, rászólunk, hogy üljön egy helyben, ezzel se játsszon, azzal se, akkor gyakorlatilag az önállóságát korlátozzuk, és személyisége fejlődését akadályozzuk. Mert az, hogy a gyermek már pici kortól mindent matat, mindenre kíváncsi, abban a világnak a megismerése vezérli. Hogyha ezt nagyon erőteljesen leállítjuk, akkor gyakorlatilag az önállóság szenved csorbát, és fokozatosan egyfajta bizonytalanságot, szorongást okoz.
Ha úgy nő fel, hogy mindig más mondja meg neki, hogy mit tegyen, a későbbiekben a kezdeményező képessége és az önállósodása fejletlen marad. Gyakorlatilag ez a hátulütője a túlzott merevségnek, meg a túl sok nemnek.
korábban írtuk
Villáminterjú Aczél Dórával: A közösségben hiszek
Tréner, táborvezető, a Fájdallam című nagysikerű kötet szerzője, a nagyváradi Grund School Egyesület alapítója: ezúttal Aczél Dóra válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
