Ott ültek vele szemben, mindegyiknek csillogott a szeme, külön-külön is, de ahogy őt nézték, a szemeik együttcsillogása még erősebb volt. Várták, hogy megszólaljon, hogy azokból a szavakból mozaikosan, a gyerekek összes felszínes kreativitásával egybeforrasztott álmot itt és most, azonnal tegye élővé. Hogy szólaljon meg, és mondja azt, hogy ebben az egy hétben sokat fognak számítógép előtt ülni, hogy itt többé-kevésbé (de inkább többé) azt csinál mindenki, amit akar.
Épp olyan volt, mint mikor kiültette a kövirózsákat. Sok kis kávéscsészét vett, fehéret, azt földdel töltötte meg, majd szétszedte a nagy kövirózsabokrot, kicsi kis virágokká. Mindenik csészébe egyet-kettőt rakott, megöntözte. A többi az ő dolguk. Túlélni vagy épp virágba borulni: most már tőlük függ.
Átültette ezeket a csillogó szeműeket is. Olyan helyet ígért nekik, ahol tudnak figyelni arra, hogy kik ők, megígérte, hogy itt izgalmas lesz majd a tükröt nézegetni, és azt is megígérte, hogy lesz, amikor a kütyüt fogjuk tükörnek használni. Olyan helyet ígért, ahol nincsenek egyedül, és ennek a társas együttlétezésnek biztonsága, de felelőssége is van.
Aczél Dóra
Hányszor nyitott már meg táborokat, hányszor mondott már ilyesmiket, és mindegyiket tiszta szívből, komolyan gondolta. Most mégis más volt. Ez nem csak egy tábor a sok közül, érezte, tudta, hogy ez csupán egy finom formája annak, hogy tanítson.
Hittel vallotta, hogy táborozni év közben is lehet, sőt szerinte folyamatosan csak azt kellene csinálni. Az iskolákat meg akarta volna szüntetni, vegyes korú gyerekcsoportokat akart verbuválni, és olyasmiket művelni velük, amik a táborokban szoktak megtörténni.
Informális funkciók alakuljanak ki, legyen valaki a kisvezér, akit megtanít majd arra, hogyan kell ezt etikusan tenni, lesznek majd szorgos manók, akiknek fontos, hogy a vezért követhessék, lesznek lázadók, akiknek majd mindig új és új ötletük van, megtanítaná őket arra, hogyan találjanak erőforrást valaminek a létrehozásához, lesznek művészek, akiket a többiek majd szájtátva hallgatnak, miközben össze fognak kapcsolódni a végtelennel. Tábort akart az iskolák helyett. Vegymocskos kapcsolódásokat, laza szabálykeretet, amit csak a lelki és fizikai biztonság szabhat szűkre.
Kiskertet adott a csillogó szeműeknek. Növényeket kellett ültessenek bele, virágokat és fűszereket. Még nem lesz látszatja a munkájuknak, hiszen ősz van, ilyenkor majd pihenni fognak a zöldek, a föld alatti hajszálak dolgoznak, csendben, láthatatlanul. Vajon, ha nem látják a szemük előtt mozgó növést, fogják tudni, hogy ők maguk is kiskertekben őszelő, télre készülő növények? A kövirózsás kávéscsészéből mindenki kapott egyet. Kell öntözni azért – mondta halálkomolyan, a tekintetét mindegyikébe belefúrta, hogy értsék meg igazán: egy év múlva számonkéri őket. Addig meg őt kérjék számon, hogy csinál-e tábort mindig, mindig. Ő is hazavitt egy kövirózsát, a legnagyobbat.
Kiemelt kép: Shutterstock
