A görög mitológia szerint, ha Pán isten sípjába fújt, akkor páni félelmet keltett az emberekben. De a páni félelem nemcsak az „isteni legendákban” létezik, hanem bevonult a hús-vér emberek életébe is. Egy hirtelen jelentkező történés miatt mindannyian megijedünk, ahogy mondani szoktuk, bepánikolunk. Ezzel nincs is baj, a szervezetünk így reagál a vészhelyzetre, összpontosítja energiáit a megküzdéshez vagy a meneküléshez. Néha viszont (és nem is olyan ritkán: bizonyos felmérések szerint akár a lakosság négy százalékában is) mintha ezek a „páni félelmek” besűrűsödnének, és lassan már – legalábbis úgy tűnhet – minden ok nélkül egyszer csak megtámadják az embert.
Aztán beindul az ördögi kör: amikor már az esetleges pániktól is pánikolunk. És a rohamok jönnek, máris „készen van” a pánikbetegség.
A szakirodalom szerint általában fiatal felnőttkorban jelentkezik, a pánikbetegek közel 50 százaléka 24 éves kora előtt mutatja az első tüneteket.
Hogy maga a roham rettenetesen ijesztő, azt nem is kell ecsetelni azoknak, akiknek volt már részük benne. A betegséget viszont tovább súlyosbítja, hogy hatására megváltozik az ember élete: elkezdjük kerülni a számunkra félelmetesnek ígérkező helyzeteket és helyeket, elszigetelődhetünk az emberektől, beszűkül magunk körül minden.
Orvostörténeti írások szerint a betegség mindig is létezett, csak más-más néven „futott”.
Manapság korszerű diagnosztikai eljárások segítenek elkülöníteni a zavart egyéb betegségektől, mediatizáltsága és az emberek szélesebb tájékozottsága miatt talán hamarabb fel is ismerik, és talán már egyre kevesebben szaladgálnak fejvesztve orvostól orvosig, hogy kiderüljön végre, mi is a bajuk. Mert a pánik fura jelenség: a legtöbb esetben testi, szervi betegségre gondolnak a szenvedők, miközben valami a pszichés-mentális térben romlott el. De ha már nevén tudjuk nevezni a betegséget, attól a pillanattól kezdve el lehet indulni a gyógyulás útján.
Baj van, miközben nincs semmi bajom
„Az első tünetek még egyetemistakoromban jelentkeztek, amikor csak egyszerűen szédültem, főleg az utcán és üzletekben – kezdi történetét a 38 éves Imre, igencsak jó kiállású, megnyerő székelyföldi vállalkozó. – Ez pár évig tartott, azt hittem, csak vitaminhiányom van, mert vérnyomás meg minden egyéb rendben volt. Később ez a szédülés egyre erőteljesebb lett, párszor azt is éreztem, hogy az ájulás környékez. Az első munkahelyem az egyetem elvégzése után elég stresszes volt számomra, a bizonyítási vágy is hajtott, rengeteget dolgoztam, két év alatt nem voltam szabadságon sem. Aztán a projekt lejárta után kivettem a két év alatt összegyűlt szabadnapjaimat. Ám azt is hozzá kell tennem, hogy ebben az időszakban sokat kávéztam. Egy reggeli erős kávé után borbélyhoz mentem – akkor még volt, amiért – teszi hozzá nevetve –, és
a borbélyszékben egyszer csak elöntött a forróság, izzadtam, heves szívverést éreztem, és azt, mintha minden idegszálam megfeszült volna.
Nagyon irritált, ha a fodrász a géppel a fejbőrömhöz ért. Előtte persze minden orvosi vizsgálatot elvégeztettem, és minden rendben volt. Eléggé megijedtem, mert olyan érzés volt, mintha szívinfarktus környékezne. Már orvoshoz is feliratkoztam, és vezetés közben, épp az orvoshoz tartva, hirtelen megint előjött a pánikroham, de akkor még nem tudtam, hogy az. Akkor is hirtelen nagyon feszült lettem, szívdobogás stb., ekkor a szélvédőre csapódó esőcseppek irritáltak nagyon. Leparkoltam, és ha a tükörbe néztem, az megnyugtatott. Így is kellett egy fél óra, amíg ki tudtak rángatni a kocsiból, és úgy vittek a lakásomra, mint egy részeg embert, majd három napig az ágyból is alig tudtam feltápászkodni… Ekkorra már kiderült, hogy pánikbetegségben szenvedek, és nyugtatót meg antidepresszánsokat írtak fel, mivel elég súlyosak voltak a tüneteim. Utána – a gyógyszeres kezelés mellett – pszichoterápiára is jártam, a gyógyszeres kezelés körülbelül egy évig tartott. A pszichoterápiám lényege az volt, hogy a pánikbetegség kiváltó okait feltárjuk, valamint az esetleges újabb rohamok kezelését megtanuljam – például hasi légzés, ilyesmik. De elsősorban megnyugtattak, hogy semmilyen szervi bajom nincs, és hogy ebbe nem lehet belehalni – magyarázza a fiatalember.
– A kezelések után pár évig kimaradt a szédülés és a pánikroham is, de aztán újból előjött, igaz, ekkor már kezelni tudtam ezt az állapotot, és nem pánikoltam, hogy egy következő rohamtól bepánikolok, mert tudtam, hogy meg tudom oldani egyedül is.
Tehát vannak időszakaim, amikor teljesen kimarad, és van, amikor újból előjön. Az én tanácsom – a saját tapasztalataim alapján – mindenki számára az, hogy ha lehet, a gyógyszeres kezelést mellőzzék, és inkább pszichoterápiával, sportolással kezeljék ezt az állapotot. Ha pedig mindenképp gyógyszeres kezelés szükséges, ajánlatos nagyon odafigyelni és a pszichiáter szigorú felügyelete alatt szedni az antidepresszánsokat, ellenkező esetben személyiségzavarok jelentkezhetnek” – összegzi tapasztalatait immár mosolygósan Imre.
Pszichiáter: a gyógyszeres kezelés is szükséges lehet
„Nem kaptam levegőt, reszketett az egész testem. Azt hittem, kiugrik a szívem, hogy elájulok, hogy megbolondulok, hogy sosem lesz vége” – akárcsak Imre, ilyen vagy hasonló érzéseket írnak le az orvosoknak azok a betegek, akiknek pánikrohamuk volt. „Ez egy nagyon heves szorongásos roham, általában 10–20 percet tart, és a nők körében elterjedtebb – magyarázza dr. Láday Noémi marosvásárhelyi pszichiáter.
Dr. Láday Noémi
Gyorsan eléri tetőfokát, majd szépen lassan lecseng. Számos szomatikus és pszichés tünet jelentkezik ez idő alatt a betegnél: légszomj, erős szívdobogás, mellkasi fájdalom, szédülés, ájulásérzés, zsibbadás, remegés, izzadás, hasi panaszok, hányinger, hányás, furcsa érzések jelentkeznek a betegeknél, nem érzékelik a valóságot, halálfélelem, megőrüléstől való rettegés gyötri őket. Ahhoz azonban, hogy azt mondjuk, hogy pánikzavarról van szó, egy hónapon belül több pánikroham kell megjelenjen. Egy pánikroham még nem jelenti azt, hogy valaki pánikbeteg. Ilyen roham bárkinél bármikor megjelenhet.”
A legtöbbször egyébként nincs kiváltó ok, helyszín vagy szituáció. A roham megjelenhet akár éjszaka is.
Mivel intenzív tünetegyüttesről beszélünk, a pszichiáter szerint az első és legfontosabb lépés az, hogy kiderüljön, van-e más ok a rosszullétek hátterében. A betegek sokszor összetévesztik azt például egy szívinfarktussal, agyvérzéssel vagy valamilyen akut hasi fájdalommal, hiszen azok is hasonló tüneteket produkálnak.
„Mivel a beteg nagyon rossz állapotba kerül, szinte minden esetben orvoshoz fordul, mentőt hív, vagy maga megy el a sürgősségre. Így hamar kizárhatják az orvosok, hogy ezekről van-e szó. Ha ez megtörtént, meg kell még vizsgálni, hogy ne legyen valamilyen pajzsmirigyprobléma, hipoglikémia, asztma, epilepszia stb. a tünetek kiváltóoka. Amikor a páciensek hozzám kerülnek, többnyire ezeket a vizsgálatokat elvégezték, és kizárták már az okokat. A legtöbbször a családorvos küldi hozzám a betegeket a leletek alapján, de akad olyan is, hogy egyenesen a sürgősségiről kerülnek ide.”
A pánikrohamot nem lehet önmagában diagnosztizálni, ugyanis sok betegség társulhat hozzá (például agorafóbia), illetve megjelenhet más betegségekben is (depresszió, szerfüggőség, egyéb szorongásos zavarok).
A pszichiáter egyik igen fontos feladata felmérni, illetve rákérdezni a betegtől arra, hogy nincs-e valamilyen szerfüggősége, alkoholfüggősége. Például a koffeinintoxikációtól is kialakulhatnak ilyen típusú rohamok.
Láday Noémi szerint, bár a pszichiáterrel szemben is megvan az emberekben a tartózkodás, úgy érzékeli, kezdenek járni az emberek ehhez a szakemberhez. A stigmatizáció persze még megvan, de már faluról is bejönnek az emberek. „Úgy látom, ha azt érzi a páciens, hogy megbízhat bennem, hogy elfogadom őket, elmagyarázok nekik mindent úgy, hogy ők is megértsék, akkor nincsen probléma. Nemcsak eljönnek egy alkalommal, hanem visszajárnak. A pánikbetegek tudják, hogy valamilyen problémával küzdenek, van betegségtudatuk. Nekünk, pszichiátereknek azt kell elmondani, megértetni a betegekkel, hogy a pánikrohamtól, bár nagyon rossz érzés, nem lehet meghalni. A betegség anticipációs szorongással jár együtt, vagyis a páciens attól fél, hogy újra lesz egy rohama. Így a pánikbetegséghez társul egy elkerülő viselkedés, vagyis nem fog olyan helyre menni, ahol azelőtt mondjuk rohama volt.
Túl lehet lenni rajta? – merül fel a kérdés, amire nincs pontos válasz. Mint a pszichiáter mondja, van, akinél soha nem tér vissza a roham, a kezelés elhagyása után sem. Másoknál csak kezeléssel előzhetők meg a pánikrohamok, és van olyan is, hogy a kezelést követően egyszer csak visszatérnek a rohamok. Krónikus, vagyis hosszan elhúzódó, tartós betegségről van szó.
„Többféle módon lehet kezelni a pánikzavart. Pszichoterápiát lehet alkalmazni, kognitív viselkedésterápiát, ugyanakkor szükség van a gyógyszeres kezelésre is a legtöbb esetben.
Ez minimum hat hónap kell, hogy legyen, még akkor is, ha a beteg néhány hónap után sokkal jobban érzi magát, és esetleg rohamai sincsenek már” – jelzi a doktornő. Azt is elmondja, hogy a pánikbetegeknél az SSRI gyógyszerek (új típusú antidepresszánsok) használnak a legjobban, amelyek a szerotoninszintet növelik az agyban. A gyógyszeres kezelésnél ügyelni kell arra, hogy ne használjunk hosszú távon olyan orvosságokat, amelyek függőséget okozhatnak (például xanax, rivotril, anxiar). „Mint minden más esetben, a pánikbetegeknél is kimondottan fontos a család erős jelenléte – emeli ki Láday Noémi pszichiáter. – Meg kell érteniük, hogy mit jelent a betegség, hogyan kell kezelni. Fontos, hogy ne stigmatizálják őt, ne akasszanak rá ilyen-olyan jelzőket. Mindenkinek meg kell érteni, hogy a pszichiátriai betegség is ugyanolyan, mint más betegség.”
Semmi pánik, a pánik gyógyítható!
Saroltánál az egész 16 éves korában kezdődött, egy hihetetlennek tűnő történettel. A 41 éves nő ma is mély átéléssel mesél. „Betörtek a házunkba, és én teljesen véletlenül szembementem éjjel háromkor a két, vasakkal, feszítőkkel felfegyverkezett tolvajjal, aki a nappali szobánkat rámolta ki éppen. Akkor még nem tudtam, hogy ez az esemény mélyen meggyökerezik a tudatalattimban. A pánik, futkorászás, nagyszüleim kétségbeesett segítségkérése, a házunkat elárasztó kutyás rendőrök és sopánkodó szomszédok között én csak hallgattam. A tolvajok egérutat nyertek (mire fellármáztam szüleimet, már rég kislisszoltak az ablakon), de a veszély, saját tehetetlenségem, az önvád, hogy nem viselkedtem hősiesebben, befészkelte magát az éjszakáimba.”
Eltelt azóta 25 év, de Sarolta ma is, ha úgy hajtja álomra a fejét, hogy megoldatlan feladatai vannak, abban az átkozott órában – ahogy ő fogalmaz –, hajnali háromkor iszonyú szívdobogás költi fel.
„Felülök az ágyban, nem kapok levegőt. Sírhatnékom van. Elárasztanak a legrémesebb forgatókönyvek, amik velem vagy szeretteimmel esetleg megtörténhetnek. Előbb melegem van, majd kiver a hideg veríték. Felkapcsolom az összes villanyt (a hálószobámban hét lámpa van!), próbálom nyugtatni magam. Mostanában olvasni kezdek, vagy kimegyek a konyhába, és úgy teszek-veszek, mintha már nappal lenne. Pszichiáter többször írt már fel nyugtatókat, altatókat, de igazából az segít a legtöbbet, ha nappal fizikailag jól kifárasztom magam, és a dolgaim is rendben vannak. Akkor sikerül átaludnom az éjszakát, és pánik nélkül kezdenem a másnapot.” Hát igen, a pszichénk raktároz…
Kíváncsian kérdeztük dr. Varró Éva pszichológust, pszichoterapeutát, hogy tárja fel: mi történik ilyenkor a lelkünkben. Milyen lelki háttere van a pánikbetegség kialakulásának?
Dr. Varró Éva
„A pánik okegyüttesének ismert tényezői közül a következőket emelem ki, egyúttal a pánik kezelhetőségéről is szólva: szerzett, tanult működésmódról van szó, bizonyos körülményekhez és érzelmi állapotokhoz félelemtömeg társul. Ez aktivizálódik hirtelen a roham esetén, ha a körülmények vagy az érzelmi állapotok hasonlítanak az eredetileg félelmetes helyzethez. Az eredetileg félelmetes helyzet nehezen vagy olykor egyáltalán nem felidézhető, ezért az egyén viselkedése teljesen érthetetlennek tűnik, ha pánikroham uralkodik el rajta, hiszen a jelen nem látszik indokolni a rohamot.
Az egyéni élettörténet, azon belül pedig a félelmekkel/szorongásos állapotokkal való megküzdés történetének ismeretében lehet rábukkanni a nagyon személyes okokra – és szétválasztani a jelent a múlttól.
Minél korábbi életszakaszban tapadtak feloldhatatlanként megélt félelmek valamihez, annál nehezebben lehet hozzáférni a pánikoló működésmód gyökeréhez. A legkiszolgáltatottabbak pedig a korai életszakaszunkban vagyunk a félelemkeltő ingerekkel szemben… Ismerjük, milyen fontos életünk kezdetén a biztonságérzet. Ha félelmek, szorongás ural, nincs biztonságérzet. A gyerek teljesen kiszolgáltatott a biztonságteremtés szempontjából, minél kisebb, annál inkább. Tudjuk, nincs tökéletes védelem, tökéletes szülői viszonyulás, és azt is tudjuk, hogy a jó nem A TÖKÉLETES, hanem az »elég jó«. Egyáltalán nem szeretném a szülők hibáztatása felé tolni a hangsúlyt, nem erről van szó.
Sokkal nagyobb a nem tudatos, nehezen tudatosítható lélekrészeink szerepe a lelki működésmódjaink kialakulásában, mint ezt feltételezi a közgondolkodás.
Viszont a pszichoterápiának kiváló eszközei vannak már a pánikbetegség gyógyítására. Szóval: semmi pánik, a pánik gyógyítható! – állítja a szakember.
Pszichológus: az elvesztett kontroll visszahozható
A fentiek tükrében is látszik, mennyire fontos az érzések és így a félelmek komolyan vétele – mondhatnánk. „Valóban, ha valaki fél, akkor őt nem lebeszélni kell az érzéséről. Nem jó azt mondani, hogy ez nem számít, ne búsulj, elmúlik. A helyzet bagatellizálása sem hasznos, komolyan kell venni az egyén félelmét – mondja Varró Éva, majd hozzáteszi:
– A bagatellizálás csak látszólag apasztja a félelmet, inkább csak késlelteti a félelmi állapot kirobbanó megjelenését. Később pedig újra meg fog mutatkozni egy olyan helyzetben, ahol érthetetlennek látszik a megjelenése.
Megnyugtatást, biztonságot kell nyújtani a szorongó embernek az oldáshoz, a környezet viszont nem érti, mi történik, és megterhelő lesz még a szerető családtagok számára is az, ha felnőtt embernél résen kell lenni, hogy mikor kell megnyugtatni, és hogyan lehet azt tenni.”
Varró Éva szerint a pánikbetegség túl sokszor marad kezeletlenül, mert egyszerűen hisztiként fogják fel, vagy próbálják kizárólag gyógyszerrel gyógyítani. A pszichológus szerint
tanult viselkedést nem lehet gyógyszerrel „áttanítani”, egész mást „tanul” ebből az egyén: azt, hogy neki semmi köze saját élete alakításához. És a pánik épp a kontrollvesztés élménye.
A kicsúszott kontrollt viszont vissza lehet hozni az egyén kezébe pszichoterápia segítségével.
„Az embereknek egyre kevesebb idejük van a saját kapcsolataik megélésére, fenntartására. Rohanunk, kifutnak a kezünk közül azok a pillanatok, amikor érzelmi támaszra van szüksége akár gyermeknek, akár felnőttnek. Gyorsan teszünk valamit a krízis eloszlatására, de az érzelmek igazi rendbetételéhez idő kell, és egymásra hangolódás” – hangsúlyozza Varró Éva annak fontosságát, hogy igenis, néha meg kell állni, és időt kell szánni egy-egy élethelyzetre.
A pánikbetegséggel foglalkozó cikkek leggyakrabban két terápiát, a kognitív viselkedésterápiát és a csoportos pszichoterápiát említik mint lehetséges módszert a gyógyulásra. Varró Éva szerint nem a módszer a lényeg.
„Nem sorolnék fel irányzatokat vagy hogy milyen módszerek, terápiák vannak a pánikbetegség gyógyítására. Inkább a gyógyulás mechanizmusát tartom fontosnak, ami a terapeuta és a kliens közti kapcsolat biztonságára épül. A kapcsolat hordozza a gyógyulás lehetőségét, nem a terápiás technika.
Nagyon sokan fordulnak például hozzám konkrét kéréssel, hogy hipnózist vagy, mondjuk, kognitív viselkedésterápiát szeretnének valami miatt. Ez nem így működik. Ez olyan, mintha bemennénk az orvoshoz, és kérnénk egy X nevű gyógyszert, de nem engednénk meg, hogy megvizsgáljon, megértse a szakember, hogy mire is kellene a gyógyszer.” A nagy tapasztalatú pszichoterapeuta szerint egy technikát vagy terápiás módszert kérni a gyógyuláshoz azt feltételezi, hogy azt már tapasztalatból is ismeri a szenvedő fél, de még akkor sem biztos, hogy most is az a módszer hozza el a gyógyulást. A terapeutának tudnia kell elmagyarázni, hogy milyen lépést miért választ, lehet közösen dönteni a lépésekről, de a terapeuta felelőssége, hogy milyen módszert kínál.
„A gyógyítás folyamatában az a lényeg, hogy megértsük, mi váltja ki az adott betegnél a pánikot, túl a szemmel látható körülményeken. Ehhez első lépés a heves félelemroham gyors csökkentésének, a nyugodt légzés helyreállításának a megtanulása.
A legtartósabb eredményhez az vezet, ha az egyén végig tudja járni azt az utat, ami visszavezet a betegségének a kiváltóokához, vagyis megtalálja azt a kontextust, ami eredetileg vagy valamikor kiváltotta benne a kezelhetetlen félelmet. Ezután és eközben pedig megtanulja a kivezető utat is, amit felnőtt lélekkel az ember tenni képes a félelmekkel való megküzdésben. Maga a kliens felnőttként meg tudja tanulni, hogy megnyugtassa a benne lakozó ijedt kisgyermeket és fel tudja oldani a szorongást” – avatott be Varró Éva a terápia folyamatába.
Egyforma recept nincs tehát, ahogy a terápia hossza is változó – derült még ki beszélgetésünkből. „Azt, hogy a gyógyulás milyen hosszan tart, betegenként változik, van, akinél éveket, másoknál hónapokat jelent ez, mint ahogyan egyénre szabott az is, hogy kinek milyen terápia alkalmas. A lényeg, hogy a félelemmel szembe kell nézni, nem szabad és nem is lehet elfutni előle, mert ezzel csak növekedik a szorongás és a pánik érzete” – fejti ki a pszichoterapeuta.
Közreműködött: Csatlos Tünde, Pál Bíborka
Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock
korábban írtuk
A tökéletesség online lenyomata – Régi-új ember: a digitális én
Facebook, Instagram, YouTube, ma már számos online fórumon mutathatjuk meg magunkat, tarthatjuk a kapcsolatot ismerőseinkkel, barátainkkal. De nemcsak az jellemez minket, hogy milyen fotót töltünk fel, hanem az is, mit lájkolunk, mihez szólunk hozzá és hogyan. Ma már köztudott, hogy digitális profiljainkat állásinterjú előtt megnézik a munkáltatók, az online térben is információkat gyűjtenek rólunk. Digitális énünk árulkodik rólunk, jó tehát, ha tudjuk, miből épül fel az online identitás. (Cikkünk a Nőil
