Vidéki kislány Kiskarácsony, nagykarácsony – stresszkarácsony?

Kevés kivétellel rendhagyóra sikeredtek vidéki karácsonyaink: vagy az ajándékok nem érkeztek meg, vagy az étel nem készült el időben, de egyik évben az utolsó percen vásárolt három méteres fa is alig fért be az ajtón (arról nem is beszélve, hogy díszünk csak felére volt elegendő). Mégis az erdő alatti lak legfurcsább karácsonya a legelső volt: október közepén tartottuk.

Jó előre készülnek a Nőilegnél a lapszámok, így gyakorta máciusban már májusra vagy október elején decemberre tervezünk. Így történt, hogy a lányokkal kitaláltuk: az első Nőileg-karácsonyt tartsuk nálunk, s a mi kis bulinkat az ünnepi lapszámban mutassuk is be az olvasóknak. Igen ám, de hogy minden időben elkészüljön, október közepére kellett kitűznünk a karácsonyi vacsora időpontját: ferdén is néztek az ismerősök, amikor izgatottan terveztem a karácsonyi menüt az ősz derekán. 

Folyamatában…

Merthogy ez volt a csel: olyan menüvel kellett elkápráztatnom a lányokat meg két bátor férfi kollégánkat, amely mind ízeiben, mind kinézetében üti a mércét, hogy bekerülhessen a lapba is. Aki ismer, tudja, hogy bár nem idegen számomra a főzés (sőt, kifejezetten élvezem), túl magas elvárásokat támasztok magammal szemben. Házilag készítem a marcipánt a karácsonyi bonbonhoz, hogy a Kolozsárról Szentgyörgyig tartó úton majd szépen megolvassza mindet a Corona melege, croissant sütök az egyetemi albérletben, ahol akkora a konyhánk, hogy csak behúzott könyökkel lehet megfordulni, egészben sült pulykát ígérek a nagytata kilencvenedik születésnapjára, holott nem tudom, hogy a nyolc kilós szárnyas egyáltalán befér-e a sütőbe, vagy kétemeletes ombré-tortát készülök sütni a fiam születésnapjára, de órákig nincsen áram, így végül végigbőgöm az egész eseményt. 

Szóval: összeállítottam a háromfogásos vacsora menüsorát tizenkét személyre, majd az esemény reggelén (!) elindultam bevásárolni:

különös péntek volt ez, négy darab sertésbélszínért két és fél órát jártam körbe a városban. A bőgés már akkor folytogatott, amikor hazaértünk: késésben voltam, és ötletem sem volt, hogy hol keressem például az asztaldíszítésnek szánt karácsonyi gömböket. 

Ilyenkor rettenetesbe kapcsolok: úgy érzem, irtó hatékonyan tevékenykedem, de a vége mindig az lesz, hogy megszámlálhatatlan helyen vágom el, égetem meg, forrázom le  magam, közben meg káromkodom, mint egy kocsis. Párom már megtanulta: ilyenkor jobb hagyni dühöngeni a bestiát. 

Ilyenek voltunk

A dinner-partyk végére a stressztől rendszerint olyannyira összeszűkül a gyomrom, hogy enni egy falatot sem bírok: nem volt ez másként azon a rendhagyó karácsonyon sem, így végül – noha külön-külön megkóstoltam az elemeket – nem ettem meg a saját főztömet. Ellenben a belső és külső remegésem bőségesen kezeltem vörösborral, így az este végére nemcsak pirospozsgás, de kellően laza is lettem (amint az eseményen készült fotókon látszik is.)

Megy ez neked, gondoltam, mindenki jóllakott és elégedett, ha nem is ízlett a kaja, legalább szégyellik elmondani.
Hirdetés

Szuper, íme a konyhatündérek, háziasszonyok gyöngye! 

Ekkor szólt ki a mosdóból a tördelő-fotósok gyöngye: baj van, ugyanis a diadalmenetem közben Mihály Lacinkat elöntötte a lefolyóból visszagurgulázó szennylé….

Azóta több karácsonyi vacsorát és sok családi, baráti összejövetelt tartottunk: büszkén jelenthetem ki, hogy egyre jobb vagyok ebben. Idén már egyáltalán nem sírtam!

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Friss lapszámunkat alább kérheted: