Konyhatündérképző – háztartási tippek, trükkök

Csökkenthetjük mi magunk is a hűtő energiafogyasztását? Hát persze! A szuvidálás pedig nem szitokszó, hanem egy újszerű gasztronómiai kifejezés, amellyel itthon is egyre gyakrabban találkozni. Azt meg már tudjuk, hogy só nélkül ízetlen az élet, de hogy a háztartásban is mi mindenre jó? Megmutatjuk.

A kevesebb több

(…) Nem fér hozzá kétség, hogy a hűtő az egyik legnagyobb áramzabáló a lakásban (lásd még: energiapersely.hu) Ha túl hideg vagy akár fagyos, amit kiveszünk, tekerjük lennebb a hűtés fokát. Minél kevesebb hűtést kérünk tőle, annál kevesebb energiát fogyaszt. Ebben a tekintetben nagyon hasznos az is, ha leolvasztjuk a hűtőt legalább évente egyszer. Ha bejegesedik, akár 30 százalékkal is több energiát fogyaszthat. Ehhez egyszerűen kiürítjük, kikapcsoljuk, kihúzzuk a konnektorból, és hagyjuk, hogy a felgyűlt jégdarabok leolvadjanak. Gyorsíthatjuk a folyamatot, ha a hűtő aljára, egy deszkára forró vizet helyezünk, és rácsukjuk az ajtót pár percig. Álljunk készenlétben a feltörlőronggyal! A hűtő kitörléséhez egy kis ecetet is használhatunk fertőtlenítés céljával. Ne felejtsük el kiporszívózni a hűtő mögött (néha alatt) található hűtőtekercset sem, hiszen minél koszosabb és porosabb, annál több energiát használ.

Mi köze a gasztronómiának az űrutazáshoz?

A sous vide (ejtsd: szuvid) eljárás ötlete a NASA-tól származik: a hőálló, légmentesen lezárt műanyag zacskókat először az űrhajósok használták, 1970-ben viszont már nemcsak az űrben, hanem a Földön is hódított a technológia. (…) Ha ilyet látunk az étlapon, akkor lényegében magában párolt, rendkívül zamatos ételre számíthatunk. A szuvidálás manapság azonban már olyannyira elterjedt, hogy otthoni készülékekkel is elkészíthető: elengedhetetlen hozzá a vákuumozó gép, illetve egy speciális, vízfürdős főzőedény. Sok hűhó semmiért, mondhatjuk. Valóban, költséges, időigényes főzési módszer ez. Gasztronautáknak viszont erősen ajánlott!

Hirdetés

Sót! Mindenre is!

A hozzáférhető és olcsó alapanyagnak számtalan felhasználási módja van. Íme néhány: Az új fogkefét első használata előtt állítsuk 24 órára sós vízbe, majd öblítsük le. A műveletet hetente megismételhetjük, így garantáltan tiszta, kórokozómentes lesz a fogkefe. A fogkefetartó aljába, ha darabos sót szórunk, akkor nem poshad meg benne a víz, nem feketedik be a fogkefék alja. Ha a hamufolton nem segít semmi, akkor azt is érdemes sóval megszórni és néhány órát állni hagyni, majd lekefélni. A benedvesített sót terítsük szét a szőnyegen, hagyjuk állni legalább fél órát, majd porszívózzuk fel. 

Kiemelt kép: Shutterstock

A cikk nyomtatott változata a Nőileg 2020. januári lapszámában jelent meg. Keresse az újságárusoknál.