ARCHÍV Ne „ijedj meg” a kortárs művészettől!

„Noha szeretünk mindent érteni, egy színházi előadásban inkább érzékeljük a jelentéseket. A színház a lelkünkre hat. Jó esetben nem úgy jövünk ki egy előadásról, mint ahogy bementünk. Gondoljunk egy (kortárs) táncszínházi előadásra: fontos a tánctudás technikai része, de még lényegesebb, hogy milyen életérzést, hangulatot közvetít – amikor nem egy az egyben egy adott történetet akar elmesélni” – magyarázza Péter Beáta író, újságíró és drámaíró, aki éveken át tevékenykedett a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művészeti titkáraként, de ma már talán „kellő” távolságból tudja látni a világot jelentő deszkákat.

Minél több színházi formanyelvet ismerünk meg, annál gazdagabbak, nyitottabbak leszünk az újra, és még inkább be tudjuk fogadni a számunkra elsőre érthetetlennek tűnő előadást – teszi hozzá Bea. „A távol-keleti színház szimbólumrendszerét sem ismerjük, netán érthetetlen is számunkra, mivel más színházi kultúrán nevelkedtünk, de attól még élmény tud lenni.

Hogy ezt milyen eszközökkel teszi, természetesen változó. A néző pedig a látottakat a saját fantáziájával egészíti ki. Elsőre nehéz az újszerűvel mit kezdeni, hiszen ilyenkor nem áll rendelkezésünkre az előzetes tudás, tapasztalás, emlékezet. De a nyitottság segít ilyenkor” – véli a csíkszeredai drámaíró.

A színház, akárcsak az élet, állandó változásban van

„Természetes, ha valaki nem tud értelmezni egy számára újszerű előadást, olyant, ami eltér az addig általa nézettektől, eltér attól a színházi tradíciótól, játéknyelvtől, amelyet addig látott, megszokott. De az is előfordul, hogy öncélú az előadás, persze. Az, hogy az alkotók sem tisztázták magukban, hogy mit szeretnének. Nem mérték fel, hogy az adott társadalom, a közönség mennyire beszél közös nyelvet, megvan-e a közös tudás, tud-e azonosulni a látottakkal.

Ugyanakkor ezért is fontos a színházi nevelés, és az, hogy már gyermekkorban ismerkedjünk a színházzal. De a legfontosabb, hogy kíváncsian, nyitott lélekkel üljünk be egy előadásra, és gondoljunk arra, ez a csoda, ami a színház, az előadás, itt és most, velünk és általunk jön létre” – összegzi meglátásait Péter Bea.

Hagyd, hogy megérintsen a zene

„Ha valaki teljesen laikusként kezd érdeklődni a szimfonikus zene iránt, felmerülhet benne néhány kérdés, hogy vajon, fogom-e bírni, tudom-e, mikor kell tapsolni, de ezek nem olyan problémák, amelyeket ne lehetne orvosolni. Mert ha valami, akkor a zene valóban a lélekre hat, tehát nem kell feltétlenül intellektuálisan jelen lenni” – nyugtatja meg az aggodalmaskodókat Bodurián Ágota, a Székelyföldi Filharmónia művészeti titkára. Egyszerűen hagyni kell, hogy a zene megérintse az embert. Ugyanakkor Ágota mindenkit bátorít a komolyzenei koncerteken való részvételre, mert véleménye szerint megnyugvást, feltöltődést nyújthat.

„Azonban ha valaki soha korábban semmilyen kapcsolatba nem került a komolyzenével, akkor nem a 20-21. századi modern zeneszerzőkkel kell kezdeni, vagy nem a Wagner-operákkal, mert azok terjedelmükben is, komplexitásukban is picit talán több türelmet követelnek. De

Hogyha nem gondoljuk túl az egészet, hanem egyszerűen csak beülünk egy koncertre, legyen bármi a repertoáron, akkor biztos, hogy valamilyen módon megérinti a lelket” – mondja. A Székelyföldi Filharmóniánál kifejezetten törekszenek arra, hogy minden koncert műsorában legyenek olyan művek is, amelyek közérthetőek a kezdő komolyzene-fogyasztók számára is.

De mikor tapsolhatunk?

„A szólista vagy a karmester abban a pillanatban, amikor egy végponthoz/záráshoz ér, érezhető a gesztikulációjából, abból, ahogyan kilélegzik abban a pillanatban, hogy ott valami lejárt, véget ért. A »laikus« hallgató az első koncerten még lehet, hogy nem realizálja, azonban ott van a sok száz többi ember, aki rég jár koncertre, és nagyon jól tudja, mikor kell tapsolni – ez is nyújthat egyfajta kapaszkodót. De a műsorfüzet is segítség lehet, amiben konkrétan megjelenik, hogy melyik műnek hány tétele van.

mindemellett a műsorfüzetben leírás is található az adott műről, szerzőről, és nagyon gyakran kiderül az is, hogy a mű tételei között van-e megállás vagy egymásból fejlődnek ki. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy irányt mutassunk, segítsünk, különösen most, mert a klasszikus zene valóban rétegkultúrává vált, az elit kultúrájává, de én nem érzem azt, hogy ez így lenne jól. Nyitott lélekkel kell beülni a hangversenyekre, ez az elsődleges, mert örömet akarunk szerezni a zene által, lehetőleg minőségi formában, de nem várjuk el senkitől, hogy muzikológiai eszmefuttatásokat végezzen közben. Csak élvezzük a zenét!” – bátorít Ágota.

„Használati útmutató” a kortárs képzőművészethez

„A művészek egészen a 18. század közepéig-végéig csak nagyon ritkán merészkedtek túl a bibliai vagy a hősöket dicsőítő témakörök határain, ezzel szemben, ha egy modern múzeumban vagy kortárs galériában járunk, akkor akaratlanul is zavarba ejtenek a látszólag érthetetlen 20–21. századi modern műtárgyak” – kezd a kortárs képzőművészet befogadását segítő „gyorstalpalójába” Kovács Árpád oroszhegyi művészettörténész. „A sokak által csak »krikszkraksz«-ként definiált képek látványa általában zavart kelt bennünk, aminek elsődleges oka a megértés, a befogadás nehézsége. Éppen ezért,

Az új találmány elterjedésével ugyanis egyesek úgy gondolták, „a festészet meghalt”, mert olyan eszköz került az ember kezébe, mellyel a valóság oly pontos ábrázolása érhető el, amire az emberi kéz soha nem lesz képes. Éppen ezért a képzőművészek a valóságábrázolást már nem tartották igazi kihívásnak.

Amiért nem értünk valamit, nem biztos, hogy rossz is

„Ha egy absztrakt kép előtt állva azt feltételezzük, hogy a festő csak azért nyúlt az absztrakt formákhoz, mert egy épkézláb portrét, vagy tájat sem tudott volna megrajzolni, akkor tévedünk. Csupán ezt a kifejezési formát választotta.

Nagyon fontos, hogy tudunk-e saját emlékeket, élményeket hozzáfűzni a műalkotáshoz? Észrevesszük-e, ha rólunk, a nézőről szól, és nem csak arról az alakról, aki meg van festve?” – ad néhány kapaszkodót Árpád.

Gondolkodásra serkent

„Ha eltűnik a sztori a regényből, ha »krikszkraksz« van a képen, sok műélvező érzi magát elveszettnek. Ezért fontos feltenni azt a kérdést, kell-e egyáltalán magyarázni az absztrakt művészetet? A leggyakoribb kijelentések a kortárssal, főleg az absztrakt művészettel kapcsolatban azok, hogy »ilyet én is tudok festeni«, »a hároméves kisfiam szebbet festett volna ennél« stb.

ugyanakkor a kortárs képzőművészet megfejtéséhez nincs konkrét recept” – mondja Árpád. A kortárs művészet célja ugyanis, hogy gondolkodásra serkentsen, mégpedig úgy, hogy többféle, sőt akár végtelen értelmezési lehetőséget hagyjon nyitva a közönsége számára – nyugtatja meg a laikusokat a művészettörténész.

korábban írtuk

Molnos András Csaba: A vívódásnak van létjogosultsága

Határozott, markáns vonások – erős állkapocs, mélyen ülő szemek, tekintélyt parancsoló kisugárzásával mintha egy letűnt kor harcosa térne vissza. Molnos András Csaba, Macsi a temesvári magyar színház meghatározó alakja.