ARCHÍV Színházi zene: aláhúz és kiemel

Bocsárdi Magor

B.M.: – Bár most már több mint 40 előadásnak írtam zenét, még mindig nem érzem magam színházi zeneszerzőnek, hanem valakinek, aki néha ír zenéket is. Nem tanultam zeneszerzést, bár egy pár évet jártam a zeneakadémiára, hegedű szakra, másfél évet színháztudományok szakra, végül film-fotó-médián elvégeztem a rendezői szakot. Közben elvétve már dolgoztam zenészként előadásokban. De úgy igazán először zeneszerzőként Botos Bálint hívott Gyergyószentmiklósra a Figurához, a Vadság című előadásba. Abban az előadásban színészként is debütáltam. Izgalmas mély víz volt ez minden téren. Aztán fokozatosan beindult a zeneszerzés, rá egy évre már nagyjából tele volt a naptáram. 

– Számotokra mi a zene? És mi a feladata a színházi zenének? 

B.Cs.: – Számomra legtöbb esetben kifejezőeszköz, de van, hogy éppen valami ellenálhatatlanul magával ragadó erő, vagy bonyolultan kommunikáló matematikai egyenletek sora, és igen, sokszor utálatos és sértő is tud lenni. Sohasem tudok közömbös maradni a hangok iránt. Szívesebben használom az alkalmazott zene kifejezést, hiszen a szerző egy színpadi szituáció vagy a színészi játék atmoszférájának megteremtése érdekében alkalmaz hangokat, zörejeket, esetenként akár zenét is. Egyébként minden zenét, ami a színházban hangzik el, színházinak kellene neveznünk, és ez nem minden esetben állja meg a helyét.

Boros Csaba

B.M.: – A zene szerintem az egyik leghatékonyabb eszköz a befelé-, a felfelé- vagy az összehangolódásra. Talán az egyetlen olyan művészeti ág, mely az agyat kiiktatva teljesen az ösztöneinkre tud hatni, ezért nincs sem nyelvi, sem kulturális akadálya a befogadásának. Ez a tulajdonsága a színház- és filmzenében fokozottan hangsúlyos, mert folyamatosan, sokszor alig észrevehetően vezeti érzelmileg a nézőket. Ezt úgy kell tegye, hogy közben ne dominálja az adott jelenetet, hanem egy kiegészítő rétegként aláhúzzon vagy kiemeljen belőle egy érzést, gondolatot.

– A zeneszerzés kreatív munka, azonban egy színházi előadás alkotói folyamata kereteket szab… Ez hogyan hat rátok?

B.Cs.: – Szeretem a kereteket, a formakeresést, a színészek bizonytalanságát, a határidőt, mindent, ami a színházi alkotófolyamatot jelenti. Engem a szövegen és a rendezői koncepción túl a folyamat hangulata, az alkotás nehézkessége, vagy éppen elviselhetetlensége inspirál. Szeretem hallgatni, hogy mi az, amin vitatkoznak a színészek, de azt is, amikor valami miatt egy pillanatig csend lesz a teremben, amikor a szöveg hangsúlyai kezdik megtalálni a helyüket. Ezek mind hatással vannak rám.

B.M.: – Vegyesen. Gyakran rám tör az érzés, hogy szeretnék magamnak is zenét írni, csak úgy, szabadon, de igazából keretek közt mindig könnyebb alkotni, mert van egy téma, amihez képest kell zenét írni. Ez inspiráló is tud lenni. Plusz ugye ott a határidő, ami rákényszerít arra, hogy kipréseld magadból a zenéket. Nem tudom már ki mondta, hogy a legjobb inspirációforrás a határidő közeledte – de ezzel egyetértek.

– Hogyan komponáltok? Hogyan történik az alkotási folyamat? 

B.Cs.: – Különböző motívumokat keresek már az olvasópróba után, aztán azokat fejlesztem, amelyek leginkább harmonizálnak a színészek szövegmondásával. Nagyjából ugyanannyit vagyok a próbákon is, mint egyedül a hangszereimmel. Mindkét fázis nagyon fontos.

B.M.: – Ez változó. Van, hogy elolvasom a darabot, átbeszéljük a rendezővel, és előre készítek valami vázlatokat. És van, hogy megnézem az adott jelenet próbáit, és abból jön egy benyomás. Mindig próbálom megtalálni a szöveghez – a rendezői utasítások mellett – a saját viszonyomat is. Próbálom hallgatni, hogy a szöveg érzetéből milyen hangok, hangulatok törnek rám.  

– Csapatmunka vagy inkább magányos alkotás?

B.Cs.: – Mindkettő. Nem tudom, létezik-e egyáltalán olyan alkotás, ami magányban születik, hisz az ember állandóan keresi az impulzusokat, másképpen nem tudná lemérni, hogy az alkotása milyen hatást vált ki. Én, ha magányosan alkotok, akkor is ott vagyok a színházi szituációban, és a hangokra próbálok figyelni, amelyek a szövegek előterében, hátterében, között, alatt, felett játszadoznak, téblábolnak, sírnak vagy nevetnek, kinek ahogy tetszik.

B.M.: – Néha eléggé magányos tud lenni, mert persze a csapattal együtt kell majd megszólaljon, de az alkotási folyamat legtöbbször próbán kívül, egyedül zajlik valahol... Sokszor érzem is, hogy milyen jó lenne ezt is a többiekkel együtt csinálni, mondjuk, mint egy koreográfiát.

– Mitől lesz jó egy színházi zene? 

B.M.: – Szerintem akkor jó egy színházi zene, ha az előadás szövetével úgy tud egyszerre szuszogni, hogy közben hordoz magában egy plusz réteget is a látottakhoz képest. Nem szabad öncélú legyen, sokszor az a jó, hogyha észre se veszi a néző, hanem csak sodródik az előadással anélkül, hogy tudatosulna benne, hogy éppen bejött egy zene.

B.Cs.: – Most akkor áruljam el a titkos összetevőket? Fogalmam sincs, mitől lesz jó. Sohasem gondolkodtam ezen. Ha tudnám, biztosan nem árulnám el, megtartanám magamnak a titkot, és azon derülnék, hogy ki milyen megfejtéssel áll elő. 

– Gondolom rengeteg műfajban kell alkotni. Ez nehézség vagy kihívás?

B.M.: – Hát egyszerre mind a kettő, izgalmas dolog, és nem engedi, hogy elkényelmesedj egy adott stílusban. Szerintem mindenkinek vannak zsánerei, amelyek könnyen mennek, mások pedig nehezen. Épp ezért izgalmas, amikor valami teljesen más területen kell mozogni, mint ami a komfortzónán belül van.

B.Cs.: – A legnagyobb – ha nem az egyetlen – kihívás a jó ízlés. Mert az képes arra is, hogy egy wagneri modorban megírt dallamot társítson a balkán pop műfajával. Kérdés, hogy ez kinek jó? A sok műfajban való gondolkodás megtanít arra is, hogy ne tegyek különbséget zene és zene között. Engem lenyűgöz az, hogy Bach h-moll miséjét ugyanúgy a zene gyűjtőfogalma alá soroljuk, mint a Baby Shark Dance-t. Ami aggodalomra ad okot az az, hogy az utóbbi nézettsége messze meghaladja bármelyik „jó ízléssel megírt” zeneműét.

– Miért szereted ezt a munkát?

B.M.: – Talán azért, mert rákényszerít, hogy alkossak, hogy keressek, találkozzak, akkor is, hogyha éppen nincs kedvem, vagy éppen visszavonulnék a kényelmembe. És persze még egy csomó mindenért szeretem…

B.Cs.: – Van néhány olyan emlékem, amikor a próbafolyamat közben odajönnek hozzám a színészek, és megköszönik a zenét. Elmondják, hogy a pályafutásuk alatt egyszer sem kerültek olyan helyzetbe, hogy egy adott dallamnál küzdeniük kellett volna a sírással, mert olyan emlékeket hívott elő belőlük, amiről azt hitték, már elfelejtették, majd ezt az érzést felhasználva formálják tovább a szerepüket. Nézők keresnek meg azzal, hogy meg szeretnék tanulni az egyik előadásban hallott zongoradarabomat. Ezekért a pillanatokért hálás vagyok.

Fotók: Bocsárdi Magor és Boros Csaba archívuma

korábban írtuk

Mészely Ilka: Nálunk az alkotás hozzátartozott a mindennapokhoz

Gyakran a hosszabbik úton sétáltunk haza délután, s közben mindenről beszélgettünk, néhányszor magukhoz is meghívott: csupa melegség volt náluk, igazi alkotó család otthona. Ilka aztán elköltözött Magyarországra – hiányzott a színes, jellegzetes „ilkás” világa, amelyet most számtalan munkájában a nagyközönség is megtapasztalhat. (Cikkünk a Nőileg magazin 2022. márciusi lapszámában jelent meg).