Hogyan maradhat az ember ép eszénél ennyi szörnyűség láttán? – Christy Lefteri: Az aleppói méhész ARCHÍV

Sokféleképpen szoktunk viszonyulni a menekültekhez, van, aki dühösen elutasítja még a gondolatát is annak, hogy a környezetében találkozzon velük, van, aki befogadja az otthonába, van, aki segítséget nyújt valamilyen formában, és van, aki őket okolja minden bajért. Van, aki irtózik tőlük, és vannak azon kevesek, akik megpróbálnak belehelyezkedni a helyzetükbe, és igazán megérteni őket.

Megérteni azt, hogy milyen lehet végignézni, ahogy elpusztítják az országot, amelyben élsz, a várost, ahol iskolába jártál, ahol dolgozol, a házat, ami az otthont jelenti számodra. Megélni azt, hogy megölik a szeretteidet, a családodat, barátaidat, kollégáidat, és túlélni a borzalmakat, túlélni az erőszakot, a fájdalmat, a pusztítást. Azt hiszem, hogy sajnos kevesebben vannak azok, akik ezt igazán megpróbálják megérteni. Ez a könyv segíthet ebben. Az írónő hiteles forrásból merített a regény megírásakor, ugyanis több hónapot dolgozott egy athéni menekülttáborban, ahol első kézből hallotta, látta, tapasztalta, hogy milyen állapotban érkeznek-, és milyenbe kerülnek a szír polgárháborúból menekülő nők, férfiak és gyermekek. Erről szól ez a könyv, egy Aleppóból menekülő házaspárról, akik elképzelhetetlen borzalmakon mennek keresztül, míg végül eljutnak Angliába. 

Núri méhészként dolgozik, a felesége, Áfra, festő. Egy szép helyen élnek a kisfiukkal, Számival, és mindenük a család. Nagyon gyorsan veszítenek el mindent, és kevésen múlik, hogy az életük megmarad.

A saját házuk romjaiban húzódnak meg, próbálják átvészelni a háborút, de nem maradhatnak, mert a férfiakat vagy besorozzák a lázadók, vagy megölik, így is-úgy is gyorsan eléri őket a vég. Elindulnak hát Török- és Görögországon át Anglia felé, és közben számos borzalmas dolgot látnak és élnek át. 

Hogyan maradhat az ember ép eszénél ennyi szörnyűség láttán? Hogyan lehet átvészelni a menekülttáborokat, ahol gyakran a szabad ég alatt kell tengetniük a napjaikat, tisztálkodási lehetőség nélkül, nélkülözve, ázva-fázva? Kilátástalannak tűnő helyzetekbe kerülnek, belesodródnak olyan szituációkba, amelyek az alvilági élet bugyrait mutatják meg, és nem elég, hogy el kell hagyniuk az otthonukat, sehol sincsenek biztonságban. Miután egy gumicsónakkal átkelnek a tengeren, életüket kockáztatva megérkeznek Görögországba, végül Athénban kötnek ki, ahol egy parkban egy takarón élnek az emberek, vagy a fák alatt húzódnak meg. Az éj sötét leple alatt az alvilág figurái gyermekeket rabolnak el vagy rontanak meg, kábítószereznek és gyilkolnak. Mindezt szemtanúk előtt, akik félelmükben tehetetlenek, és csak túl akarnak élni.

Olvassák értő szándékkal és nyitott szívvel, hogy milyen viszontagságokon kell keresztülmenniük ezeknek az embereknek, mert a téma ma is aktuális.

Cikkünk a Nőileg magazin 2022. szeptemberi lapszámában jelent meg. 

Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock

korábban írtuk

Egy férfi, aki megosztja velünk a gondolatait, de az érzelmeit már kevésbé – Barnás Ferenc: Életünk végéig
Egy férfi, aki megosztja velünk a gondolatait, de az érzelmeit már kevésbé – Barnás Ferenc: Életünk végéig

Van valami egészen különleges az önéletrajzi elemekkel átszőtt regényekben, valahogy életszerűbbek, és többnyire találunk hozzájuk olyan kapcsolódási pontot, ami a saját életünkhöz köthető. Barnás Ferenc regénye egyszerre emlékeztet Vida Gábor Egy dadogás történetére és Karl Ove Knausgard Halál című művére, ez utóbbira leginkább a pontos, nagyon apró részletekbe menő leírás tekintetében.