Rajongója vagyok Antal Nimród 2003-as Kontrolljának, úgyhogy egyetlen hibát sem tudok felróni ennek a filmnek. Először véletlenül láttam a tévében, és egyből magával ragadott a jegyellenőrök keserédes világa a maga mágikus állataival és azok megszelídítésével. Budapesti orkok és tündék küzdenek egymás ellen, vér tapad a jegyekhez és bérletekhez, a feloldozást pedig egy lány hozza macijelmezben. Vagy klasszikus krimiként is értelmezhetjük – van egy gyilkos, aki peronon álló utasokat lök a metró elé. Esetleg vígjátékként, hisz benne van Badár Sándor, akit azóta standuposként is jegyez a világ, ott van külön-külön a Jancsó-filmek Kapája és Pepéje, illetve szinte mindenki a magyar vígjáték-moziverzumból a Valami Amerika óta.
Úgy tűnik, hogy mi, emberi fajként, mindig bizalmatlanok vagyunk, amikor valaki kér tőlünk valamit. Minimum gyanús nekünk, amikor a politikusok a szavazatunkat, az egyház a szívünket, az Alienek a mellkasunkat akarják. Többek között ebben is látom a forgatókönyvet is jegyző Antal zsenialitását, hogy sikerült ezeket a társadalom szélére kitaszított szereplőket szerethető karakterekké alakítania. És azon veszed észre magad, hogy nekik szurkolsz, mint mikor azon az egy estén a magyar fociválogatott elhitette veled, hogy az éjjel nem érhet véget. Annyi különbséggel, hogy a metróellenőrök világában ez tényleg igaz.
Egy ilyen újranézés után egy-két napig garantáltan te is mosolyogni fogsz az ellenőrökre, össze is zavarja ez őket rendesen, mit mosolyog ez itt, így múlik el a világ dicsősége, mi jöhet még, vegánok fognak mosolyogni hentesekre? Kedves utas, kérem, egy kis „Kontroll”!
Írta: Bálint Ferenc humorista, Szomszédnéni Produkciós Iroda
korábban írtuk
Kubanek László: Az a fajta vagyok, aki nem adja fel
Nem tetszetősségre törekszik, nem szép vagy dekoratív képeket fest Kubanek László: a székelyudvarhelyi alkotó tíz év szünet után tért vissza újabb tárlattal, amely merőben más, mint a korábbi alkotásai.
