A Tokos Zenekar zenésze, a Kolozsvári Magyar Opera művésze, kétgyermekes családapa. Mosolygós, stílusos, és remek beszélgetőtárs. A sepsiszentgyörgyi születésű Gergely Eleket faggattuk munkáról, magánéletről, férfiakról, nőkről, na meg a jó pálinkáról.
Nem lehetett könnyű az alkotók dolga, hisz ahogy a főszereplő is mondja, az ellenőröket mindenki utálja. Miért is? Mindössze annyi a bűnük, hogy kérik a jegyünket.
Aki gyakran lóg a közösségi oldalakon, minden bizonnyal „összefutott” már Lizike, azaz György Hajnalka „megmondós” videóival. A csíkszeredai digitális tartalomkészítőnek mindenről megvan a véleménye, és ezt ízes tájszólással elő is adja.
Évek óta temet tücsköt-bogarat, meglátása szerint minden mesterség kihalóban van. A Se kép, se hang. Elheverőművészet című tárlatot, valamint Sírversek. Katasztrófalköltészet címmel megjelent kötetét már tíz erdélyi és magyarországi településen bemutatta, verseit helyenként kaláccsal és pálinkával kínálja, mégsem fogadja sehol gyászos hangulat. Dósa Zoltán pszichológus és kutató, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézet székelyudvarhelyi tagozatigazgatója szabadidejében s
Mit változtatnál meg a múltadban? Mit csinálnál, ha bármit megtehetnél? – nem minden nap feszegetjük ezeket a kérdéseket, ugye? Pedig a válaszokból annyi minden kiderülhet egy emberről. Nem sokkal ezelőtt indított villáminterjú sorozatunkban tíz hasonló kérdést teszünk fel szűkebb és tágabb közösségekben ismert közéleti szereplőknek, nőknek és férfiaknak.
Stílusos szemüveg, elegáns ing, de laza, azonnal barátságos hangnem. A humorát nem tudja – nem lehet és nem is kell! – véka alá rejteni, mindent érez, amit mond: a szavai könnyedek, de a súlyuk is megvan. A szatmárnémetiből származó Tapasztó Orsi kolozsvári tanulmányai után került Budapestre. Fizikus, korábban a Magyar Tudományos Akadémia kutatója volt, nemrégiben vált papíron és lélekben is édesanyává, és a hatalmas népszerűségnek örvendő @nemakarokbeleszólni Instagram-oldal egyik működtetője. Internete
A CODA című film váratlan meglepetésként ért a tél végi szürkeségben. Az Oscar-esélyes filmek listáját böngészve lettem figyelmes Sian Heder dráma-komédia műfaji megjelöléssel illetett 2021-es alkotására, melynek – be kell, hogy valljam – kezdetben a címét sem értettem. A CODA az angol child of deaf adults, azaz a siket szülők gyermeke kifejezés rövidítése, és egy összetett „világot” takar. A film ebbe enged betekintést humorral, egy csipetnyi iróniával és éppen kellően adagolt érzelmességgel.
Amikor a gyermekünk másképp viselkedik, mint ahogy azt várnánk, arra összpontosítunk, hogy hogyan változtassuk meg a viselkedését. Külső kontrollal közelítünk felé. De vajon ez a célravezető?
A kommunikáció doktora, szóvivő, sőt, egyetemi oktató is, és nem mellesleg, a Nőileg főszerkesztője is volt: Zörgő Noémi elfoglalt, így aztán az igazi feltöltődés számára az, amikor családjával lehet vidéki házukban.
A két lányomnak sokszor sikerül elérnie, hogy hét-nyolcszor kinyissam a szemem reggelig. Vécére menni, hátat vakargatni, pár óránként cicizni, helyet cserélni, helyet keresni magamnak a két, keresztben fekvő gyermek között, puszit osztogatni.
Családi életünk fenekestül felfordulni látszik. Minden rendben van, minden rendben van – mantrázom –, hisz mindezek a változások a mi vállalásaink. Alapjaink szilárdak. Mégis kétségbeesett, indulatait uralni képtelen gyermekké degradálódom.
Állok a konyhában, kezemben a szűrő. Valami elpattan. Harminc éve vagyunk barátok. Néha még azt is kimondtuk egymásnak, amit magunk előtt is tagadtunk. Most meg csak a köztünk lévő távolság tart vissza attól, hogy egymás torkának essünk...
Három és fél éve vannak gyermekeink, és máris sikerült egyszer eljutni a tengerre. Azaz nyaraltunk egy akalommal. Vagyis nyargaltunk: fel-alá a parton egy másfél évessel, négyhónapos terhesen. Nyilván, naponta alakultak ki érdekes helyzetek.
Az első randinkon azt mondja, szép vagyok. Félrenézek, mintha nem is hallanám, mit mond. Túl vagyok már sok-sok bántáson ahhoz, hogy óvatos legyek. Mélybarna szemeit tekintetembe fúrja, és úgy mondja: Tényleg szép vagy! Zokogni kezdek.
Fogaink közt hersenő görögdinnye. Forró csemegekukorica, sóval. A távolról is érezhető, sülő vineta illata. Sült paprika – tűzpiros „árdéj” – foghegynyi fokhagymával. Nyárillata van a készülő lecsónak…
„Nagy segítség lenne, ha segítenétek összegyűjteni az építőkockákat!” – mondtam egy este, észre sem véve, hogy duplán nyomatékosítom a segítségkérést. P. lazán vissza is dobja a labdát: „és ha te segítenél összegyűjteni, az nekünk lenne segítség”.
A nyári vakáció második hete van, nekem már volt egy kisebb összeomlásom: nem tudom, hogyan bírom szeptemberig. Kisgyermekkel is lehet csodás a nyár, sőt. Azért néha hiányzik, hogy nyugodtan olvassak az árnyékban egy-két órát, vagy elmenjek egy koncertre.
Természetszeretet, szabadságvágy, bátorság, önazonosság – néhány jelző, ami eszembe jut a csíkszeredai születésű, Sepsikőröspatakon élő Tamás Kincsőről. Kétgyermekes anya, háromkötetes prózaíró és gyógyszerész.
Készülőben a vihar. A nappali kánikula melege még ott settenkedik a lakásban. Az udvaron végig-végigseprő szél feszültséget keltve hatol be a nyitott ablakon. Mint egy erőteljesen visszatartott lélegzet, melyet egyedül az eső képes felszabadítani.
Az erdélyi táncházmozgalom egyik zászlóvivője Orendi István, az Erdélyi Táncháztalálkozó újjáélesztője. Ezúttal ő válaszolt a Proust-féle kérdéssorra.
Nekem nem adnak repetát, mert rólam nem hiányzik, vagy minden alkalmat megragadnak, hogy sopánkodva elmondják, le kell fogyni, vagy éppen csak hangosan megkérnek a nagy asztaltársaság előtt, hogy én inkább ne egyek kenyeret.
Terhességmegszakítás – ez áll az ajtóra függesztett kis táblán, bent az öt ágyból három foglalt. Enyém lesz a középső, egy alvó és egy nagyon türelmetlen roma fiatalasszony között.
Tényleg semmink sincs, csak a történeteink. A tanultakat tovább csepegtetni a gyermekeknek. Szenvedéllyel dolgozni, énekelni, mesélni és mesélni, önazonosan élni. Talán csak ezt lehet. Hogy bár a morzsája tovább éljen a régi világ (érték)rendjének.
Bár télen gyakrabban száraz, cserepes az ajkaink bőre, az ajakápolásra nem csak a hideg évszakban érdemes figyelni. Ezúttal erről, de a rúzs választásról is szó lesz a Kencében.
A monokróm öltözködés az egyik legegyszerűbb, mégis leglátványosabb stílusfogás: amikor tetőtől talpig egy szín – vagy annak árnyalatai – jelennek meg a szettben. Az eredmény? Optikailag magasabb, karcsúbb sziluett és letisztult, elegáns összhatás.
Immár tizedik éve zajlik Sepsiszentgyörgyön a Design Week, amely a térség egyik legjelentősebb kreatívipari eseményeként a szakma, az ipar és a nagyközönség találkozási pontja.
Nem idejétmúlt a befőzés, nem csak nagymamák foglalkoznak vele – bizonyítja megszólalóink példája is. Olvasóink nem főállású háziasszonyok, mégis igyekeznek munka és háztartás mellett időt szakítani az eltevésre.
Amikor megszületik a gyermekünk, a világ átfordul: az „én” helyét átveszi a „mi”. Hirtelen új szerepek és feladatok kavalkádja hárul ránk, nem csoda, ha a nőiesség valahová a sor végére csúszik.
A mai kisiskolásoknak nehezebben megy az elcsendesülés, az elmélyülés – talán ez a legszembetűnőbb különbség a mai és a korábbi generációk között, véli Szabó Zsuzsa tanító, aki A pszichológus konyhája legújabb epizódjának meghívottja volt.
Bizonyára sokaknak ismerősen cseng a Rádió GaGa hullámhosszán Csizmadia Attila hangja, azt viszont talán kevesebben tudják róla, hogy szenvedélyes utazó: amikor csak teheti, világot lát, új kultúrákkal és emberekkel ismerkedik.
Egy házsor, kis kerti kapukon átjárható rokonlátogatási lehetőségekkel – ebben a megtartó falusi környezetben nőtt fel Köllő Miklós gyergyócsomafalvi műépítész, így, amikor családot alapított, számára is egyértelmű volt, hogy hazaköltözzön.
A gyűjtögetés nem csak a testünknek, de a lelkünknek is jót tesz, vallja Dakó Viola kertészmérnök, a vadnövények kiváló ismerője.