Annyira jó, amikor olyan könyvvel találkozunk, ami mentálisan helyrerak, mert már az első sorok után azonnal elkezdünk hálásak lenni a mindennapi kenyérért, a fedélért a fejünk felett, a családunkért, amely támogat, és úgy egyáltalán, az életünkért, ami valószínűleg viszonylag biztonságos és nyugodt (hiszen van időnk és lehetőségünk olvasni).
Az Üvegkert ilyen mű,
Kisinyovban a kommunizmus vége felé, nem volt könnyű az élete az átlagembernek, akik pedig a szegénységbe születtek, szinte esélyük sem volt egy boldog életre, ugyanis túlságosan lekötötte őket a túlélés.
Tamara Pavlovna kitörni készült ebből az áldatlan állapotból, üveggyűjtögetőként segítségre volt szüksége, így vette ki az árvaházból a hét éves Lasztocskát, akit szinte azonnal munkára is fogott. Az árva kislány ugyanannyira istenítette újdonsült anyukáját, mint amennyire félt tőle. Tamara Pavlovna szigorúsága nem tűrt ellentmondást, és a moldávul beszélő Lasztocskának kénytelen-kelletlen meg kellett tanulnia oroszul. Sok egyebet is meg kellett tanulnia a kegyetlen világban, mint például gusztustalan üvegeket mosni forró vízben, szót érteni a szomszédokkal, az iskolában boldogulni, később pedig el kellett viselnie az abúzust, az erőszakot, de főként megpróbálni együtt élni a gondolattal, hogy a szülei elhagyták. Sok ez egyetlen leánynak, aki középiskolás korában szinte egyedül nőtt fel, mert Tamara Pavlovna csempészésbe fogott, és folyton magára hagyta őt. Az kiderül a történetből, hogy felnőttként Romániába költözött, és orvos lett belőle, de az,
Ez a, tulajdonképpen levélként is értelmezhető elbeszélés, amiben a mesélő Lasztocska a szüleihez szól, ékes példája a kötődés nélkül felnőtt ember élettörténetének, akit eldobtak, kihasználtak, egész életére kiható sebeket okozva ezáltal. Ez nem egy vidám történet, viszont olyan világba kalauzol, amit jó, ha nem felejtünk el, már csak azért sem, mert a földön tart. Néha ilyen is kell. Néha jó, ha nem egy kellemes, rózsaszín csillámpónis történetbe csöppenünk, hanem valami nagyon valódiba. Még, ha nem is a miénk, tudnunk kell, hogy vannak ilyen sorsok manapság is, körülöttünk is. A regény stílusa különleges, könnyen olvasható a nehéz téma ellenére is. Őszinte és nyers, nem szépít, nem áltat. Olvassák nyitott szívvel, gazdagabbak lesznek ezzel a történettel!
korábban írtuk
Tóth Gödri Iringó: Másnak csak piac, nekem az utazások csúcsa
Van, aki a kilátókat keresi egy idegen városban, más híres vendéglőket vagy a legszebb strandot, én előbb-utóbb biztosan a piacon kötök ki. Van, ahol a piac a legolcsóbb hely, és van, ahol a legdrágább. Én csak élvezem a zsongást.
