A dán-norvég Joachim Trier A világ legrosszabb embere (2021) által megpróbálta megrendezni a hollywoodi romantikus komédiák szókimondó európai változatát, egy tabudöntögető, intellektuális alkotást – és ez részben sikerült is, az eredmény egy néhol vicces, néhol drámai film lett.
A főhős, a Cannes-ban díjazott Renate Reinsve által alakított Julie, az iskola befejezése után folyamatosan keresi az útját, először orvosi egyetemre jár, aztán pszichológusnak tanul, majd fényképész szeretne lenni, később az irodalom érdekli. Harmincéves születésnapján úgy fújja el tortáján a gyertyákat, hogy nincs „rendes” állása, se férje, se gyermeke, még mindig nem tudja, hogy merre tart, mit akar. Első nagy szerelme a képregényrajzoló Aksel (Anders Danielsen Lie) tizenévvel idősebb nála, így bár intellektuális síkon tökéletesen működik a kapcsolatuk, a gyermekvállalás kérdése és a találkozások negyvenes barátaival gyakran konfliktus forrásai. Akselt a fiatal, laza Eivind (Herbert Nordrum) „váltja”, akivel azonban épp az intellektuális beszélgetések hiányoznak.
Persze, joggal mondhatnánk, hogy 2022-ben már megkésett téma, hisz az elmúlt öt-tíz évben már sok alkotás megnyugtatta a nőket, hogy nem muszáj gyermeket vállalni, hogy nincs kőbe vésve, hogy hány évesen kell szülni, hogy felvállalhatják a szexuális vágyaikat, de tulajdonképpen nem árt az ismétlés. Ami ma Londonban vagy épp a film helyszínét adó Oslóban „normális”, Csíkszeredában vagy Jászvásáron lehet csak öt-tíz év múlva lesz megszokott és elfogadott. A világ legrosszabb embere ezzel együtt sem egy feminista film, bár tény, hogy valószínűleg sokaknak ezen irányvonal miatt lopta be magát a szívébe.
Én nem tudtam azonosulni a főhőssel – bár korban közel állunk –, sokszor idegesített az éretlensége, sőt, néha az is felmerült bennem, hogy bezzeg az északi jóléti társadalomban van idő önmagad keresgélni, de nálunk a többségnek nem adatik meg ez a luxus.
hanem egyszerűen az életről, nemek, generációk közötti különbségekről, a gyermekkortól fogva cipelt nehézségekről, akadályokról, bánatról, örömről szól, hanem arról, hogy minden ad valamit, valamerre tovább visz. Néha klisés a film, néha hatásvadász, de Renate Reinsve játéka és a remek operatőri munka ellensúlyozza ezeket. Megér egy filmezős estét.
Bizonyára sokaknak ismerősen cseng a Rádió GaGa hullámhosszán Csizmadia Attila hangja, azt viszont talán kevesebben tudják róla, hogy szenvedélyes utazó: amikor csak teheti, világot lát, új kultúrákkal és emberekkel ismerkedik.korábban írtuk
Csizmadia Attila Japánban: Kirúgtam a komfortzónám ajtaját
