A nő életének kényes tartozéka. Mérleg

Egy nő életében nem ez a legnagyobb gondolkodnivaló általában. De néha sokkal fontosabb tud lenni, mint azt szeretnénk.

Gyakran állt mérlegre. Ha tehette volna, napi többször is, de nem volt nekik otthon taposómérlegük, így bármikor vendégségbe mentek, megkereste a mérleget, és nagyon figyelt. Olvasta, hogy mennyit szabadna híznia a terhesség alatt, és egyre elkeserítőbb volt látni, hogy a mérleg nem tudja tartani az ütemet. Elszaladt, sokat mutatott, és még hol a vége?! A könyvek szerint meghatározott normálishoz képest a duplájánál is több ment rá, a végén alig tudott menni, sétálni, dagadtak a lábai. Csak azt remélte, hogy az az irdatlan sok kiló rajta víz.  Valamennyit nyom a gyerek és a méhlepény is – saccperkábé egy-másfél kiló lehet, de a többi?!

A vége felé már nem állt mérlegre, amikor tehette, akkor sem. Már a háziorvos is mondta, hogy ez sok lesz, a nőgyógyász különösebben nem formált erről véleményt, de azért ő is látta a tükröt. És beszéltek a ruhái is. Java részén már túladott.

Ahogy érezte asszonyosodni magát, úgy ülepedett le benne, hogy ennyi volt: ő már örökre rejtegetni fogja gömbölyű testét.

Amikor megszülte az első fiát, sziporkázó déli napfényben, és amikor már este saját lábon ki tudott menni a mosdóba, akkor érezte, hogy itt valami gyorsan fog történni. A testében, úgy érti. A hasa puha volt, szokatlan e kilenc hónap után, a mérete ugyan sokat nem változott, mégis olyan más volt. A kórházból gyorsan kiengedték, jólesett végre utcai ruhát vennie. Meglepve tapasztalta, hogy kezdenek nagyok lenni rá a nadrágok.

Ahogy az álmatlan éjszakák kóválygó nappalokba fordultak, ahogy a mellei minősége átváltott nőiességből anyasággá, úgy olvadtak szét azok a kilók, amelyeket valahogy mégiscsak megtanult magához ölelni.

„Könnyebb elengedni, mint megszelídülten súlyosnak lenni” – gondolta magában jó széles mosollyal. Nagyon élvezte a fogyást.

A gyerek nem volt különösebben hasfájós, szerinte és a férje szerint is teljesen normális gyerek volt. Kellett ringatni, ha sírt, szoptatni, testközelségre volt szüksége éjjel is, meg nappal is. A ringatás, hordozás és szoptatás fehér éjszakái és fehér nappalai gyorsan faragták a lelkét s a lelkével együtt a testét.

Hirdetés

A mérleg olyant mutatott, amit felnőtt nő korában csak szeretett volna. Most is méregette magát többször, ahol adandó alkalom volt rá. És mindegyik mérleg olyanokat mutatott, amitől el is felejtette azokat a kényszerű fehér éjszakákat.

Tudta jól, hogy a testének igazi súlyát már nem a mérleg mutatja, hanem az izmai őrzik, a lelke tárolja, az agya sejtjeibe zárta, és azt is tudja, hogy nem víz az, hanem egyszerűen csak az élet.

Az ő saját élete.

Azóta sem szerzett be otthonra taposómérleget.

Kiemelt kép: Shutterstock

A cikk nyomtatott változata a Nőileg magazin 2020. januári lapszámában jelent meg.