Nagyi szemszögéből a világ – Engem ne lékeljenek meg, nem vagyok dinnye

Szervusz, Henikém! Mit hoztál, meggykompótot? Anyád küldte? Tedd csak oda le a kredencre, fiam, mert mióta kikerültem a kórházból, én az ágyból se tudok kikelni. Itt forgolódok elé s hátra egész álló nap. A tyúkokat is Erzsiék etetik.
Hirdetés

Tudom, hogy meg akartatok látogatni, de hát látod, mi van ez a vírus miatt. Immár két éve nem engednek be látogatókat a kórházba. Az emberek küldözgetik a csomagot a kapustól, s az szerencsétlen, mint egy postás, futkorászik fel s alá a pakkokkal. A kapusszoba eleje úgy néz ki, mintha az Angyal oda vitte volna a fél falu ajándékait. Kár is róla beszélni. Hallod-e, angyalom? Be kéne hozzál vaegy szál fát a színből. Ne óbégass itt nekem, szépen megmondta a doktor úr, hogy nem szabad emeljek.

Úgy kezdődött, miután az ünnepek lejártak, egyik éjjel az epém rázendített.

Először csak forgolódtam az ágyban, gondoltam, na, Margit, igen bevettél a tőtelékes káposztából. Elég az hozzá, hogy egy félóra se kellett, s nekem már úgy fájt a hasam, azt hittem, megkukulok. Mióta apádat megszültem, ekkora fájdalmam nem volt. Beszedtem egy-két orvosságot, s annyit enyhült, hogy reggelig kibírjam. Aztán hívtam apádat. Hallani se akart róla, hogy a háziorvoshoz menjünk itt a faluban, vitt egyből a sürgősségire. Ott le kellett vetkőzzek a doktor úr előtt.

Jaj, fiam, én úgy restelltem magam! Mióta Márton nagyapád meghalt, senki előtt nem csóréskodtam.

Az sokat nem teketóriázott, hamar kiderítette, hogy az epémmel van a baj. Azt mondta, ne ijedjek meg, mert valami mikroszkóppal vagy sztetoszkóppal műtenek, s pikk-pakk túl leszek rajta. Csak három lyukat vágnak reám. Mondtam, engem ne lékeljenek meg, nem vagyok görögdinnye, inkább csinálják meg rendesen, ahogy régebb szokták. Az embert, ha felvágják, legalább tudja, hogy a munka rendesen el van végezve, van látszatja. Egy kicsit, ha nem figyelek oda, már megliggatnak, mint egy rostát. S ezzel a három likkal a hasamon honnan tudjam, hogy tényleg kivették, amit kellett? Hogy is fért ki azokon? Fene se érti.

Először úgy féltem a kórházba bekerülni, mint a tűztől. Mondtam magamban, na, Margit, ha eddig nem volt bajod, akkor most lesz. Valamit úgy is kapnak.

Na, de az orvos rendes, jóravaló ember volt, látszott rajta, hogy tényleg meg akar gyógyítani. Egy szent perc alatt akkora kalamajka lett körülöttem, jöttek más doktorok, felcserek, s ahajt úgy sürögtek-forogtak, hogy a csoda ölt meg. Ilyen figyelemben nem volt részem menyasszony korom óta.

Képzeld el, Henikém, el se altattak. Én nem tudom, milyen tudomány ez! Ott beszélgettek mindenfélét. Az egyik meséli, mit főzött tegnap, a másik latinul magyaráz. Én tudok latinul valamennyit, mert annak idején a templomban mindent latinul mondtunk. Hegyeztem is a fülemet, hátha rájövök, miről beszélnek, de azokból a szavakból egy kukkot se értettem.

Mostanában olyanokat csinálnak az orvosok, fiam, hogy az embernek az esze megáll. Miket hallottam én ott, amíg a kórházban voltam!

Az egyiknek a szeméről leműtenek valamit, de úgy, hogy igazából hozzá se érnek, a másiknak valami elviszi a lábát, helyette olyan műlábat tesznek, hogy még futni s biciklizni is tud. Hát ekkorát fejlődött a világ? Ott a sebészeten is, ami van, fiam, az tiszta mészárszék: ezt vágják ki, azt toldják hozzá, itt elnyesik, ott megkötik. Mondtam is: jó, hogy nem én kell ezt csináljam. Egyszer sokat tanulhatnak ezek, fiam! Én régebb úgy féltem a doktoroktól, mint ördög a szenteltvíztől. De a kórházban láttam, hogy ők se a Holdról pottyantak ide…

Hirdetés

Ha az ember kifog valami jófajta szobatársakat, hamar eltelik az idő. Volt egy fehérnép a Gyimesekből, abból egyvégtében folyt a hülyeség. A kórteremben, akik komolyabban meg voltak operálva, már rimánkodtak, hogy fejezze be a bolondozást, mert nekik erőst fáj a hasuk a kacagástól. Állandóan valami viccet mesélt, vagy kommentálta, ami ott lefolyt. Mert az se hétköznapi! 

Ágytál, katéter, az egyiknek ez a baja, a másik… Az ember már a saját nyomorúságán kacag. 

Mit fejezzek be? Jaj, ne légy olyan finnyás, angyalom, te se úgy születtél, hogy egy skatulyából előhúztak. S az étel! Na, az is megér egy misét. Reggel hoznak egy egérfarknyi margarint s szalámit. Van, hogy odarittyentenek egy kanál marmaládét is. Délben a levesbe egy szikra sót se tettek, a murokdarabkákat pedig nagyítóval kellett keresni. Nagy nehezen magamba diktáltam, hogy lötyögjön valami a gyomromban. Örvendek, hogy immár itthon vagyok, a saját ágyamban.

Né, látod-e, rakásban áll a sok elpakolnivaló a komódon, de nincsen erőm hozzá. Ott hadd üljön! Egy-két napot még heverészek, ahogy meghagyta a doktor. Nem raknád el, Henikém? Látom én, nem akarásnak nyögés a vége. Na, mész is? Miért teszed fel a maszkot? Odakinn nem kell, mondta a TV. Hogyhogy melyik? Hát a Duna.

Kiemelt képünk illusztráció: Shutterstock

Nagyi szemszögéből a világ – Már semmi se jó, ami egyszerű?

Hirdetés