Nem volt nehéz megörökölni a böjti- és a húsvéti szokásokat

Hóbortos az időjárás, így áprilisban. Csontig hatoló szél kavarja a szakadó havat odakint, legbelül pedig a tavasz melengető napsugaraira vágyunk. Egyre közeleg a húsvét, a böjt időszaka azonban nem járt még le, ez az időjárás pedig akaratlanul is azt az érzést kelti, mintha a természet is a feltámadás napját várná a tavaszi újjászületéssel. De bennünk mi hozza el az újjászületést?

A tavasz már a küszöbön, bár egyelőre csak a naptár szerint… Az időjárás miatt előszeretettel morgunk nap mint nap: mert hideg van, mert nem volt hó, amikor annak lett volna az ideje, mert idén úgy néz ki, hogy a Mikulás hozza a húsvéti tojást… Néhány évvel ezelőtt, amikor még Angliában éltünk, húsvét közeledtével javában nyíltak már a nárciszok az út mentén, igazi tavasz volt, ahogy „illik” április elején. Itthon akkor is szeszélyesen köszöntött be az április, hóval, széllel, zivatarral. 

A közelgő ünnepre hangolódtunk, – ahogy itthon is tettük volna – az ember ugye ne adja fel önmagát és szokásait, bárhol is legyen a világban.

Gyerekként nem volt nehéz megörökölni a böjti- és a húsvéti szokásokat, hozzátartoztak a család- és a faluközösség életéhez. Szóval, ahogy itthon is lenni szokott, mértékletes voltam a böjtben, húsvét előtt pedig tojást festettünk, tavaszi virágot tettem a vázába, sőt, még töltött bárányt is készítettünk – itthonról kapott bárányhúsból. Húsvét napján ünneplőbe öltöztünk, úgy fogyasztottuk el a menüt, amit itthon is szoktunk. Kint igazi tavasz volt, mégis erős hiányérzet gyötört. 

A külföldön töltött húsvét a tavaszi napsütés és minden próbálkozásom ellenére sem volt az igazi, mert hiányzott belőle a templom, a közös ima. 

Vallásos családban nőttem fel, s noha sosem köteleztek templomba járásra, és nem korlátoztak semmiben a vallás előírásai miatt, úgy nevelkedtem, hogy az életem természetes része volt mindez. Nem tagadom, ahol laktunk Angliában, volt templom is, mise is. De nem az anyanyelvemen, nem a mi szokásainknak megfelelően… Nem úgy... Az itthoni kis templomban nem egyszerűen húsvéti mise van, hanem emlékek, ismerős arcok, hagyományok, amelyek végig kísérték az életemet és formáltak. 

Nálunkfelé a keresztény ember életében a húsvétnak nagyon fontos lelki üzenete van, csak rajtunk múlik, hogy megértjük-e, megéljük-e? 

Ezt megélni – számomra – a vidékünkön fennmaradt népi hagyományok is segítenek. A távolban töltött húsvét döbbentett rá, hogy az én életemben a hagyomány és a keresztény lelkület szorosan összefonódott. Az évek hosszú során fennmaradt tradíciók – a nagyheti templomba járás, a bűnbánat és a húsvétvasárnapi eledelszentelés – amellett, hogy szoros kötődést jelentenek a gyökereimhez, elmélyítették bennem az ünnep lényegét is, ezt sehol máshol nem tudtam úgy megélni, mint itthon. 

Néhány évvel ezelőtt csodás tavaszban köszöntött ránk a húsvét Angliában, a lelkemben mégis zimankós volt a hangulat. S noha itthon most „esik s havaz”  különös nyugalom van a lelkemben, mert tudom: így lesz tavasz. Bennem is.

Kiemelt kép illusztráció: Shutterstock

korábban írtuk

Újjászületés
Újjászületés

Amint a napokban azon merengtem, hogy mit is tud hozni nekem az idei újjászületés, megfordítottam a kérdést: vajon mit teszek én annak érdekében, hogy készen álljak az újjászületésre, a szentséges feltámadásra? Tisztaságot, igen, tisztaságot kell varázsoljak, szépen, lassan, kintről befelé, magam körül. Hol kezdjem?