Szégyen, undor, szorongás: csak néhány azok közül, amit a pornónézés okoz a gyerekekben

Olvasom, hogy a dán iskolákban az év 6. hete az ún. Szex hét (Sex week). Úgy tűnik, tőlünk északabbra nem kerülik a szexre utaló kifejezéseket a tanórákon. Ellenkezőleg, kihasználva, hogy a dán seks (hat) kifejezés hangzásában nagyon közel áll a szex szócskához, immár 14 éve ez a mindenkit érintő tematika kerül februárban az iskolai programok fókuszába. Egy teljes hétig háttérbe szorul a maradékos osztás, a mitokondrium felépítése, vagy a napóleoni háborúk hatása, és az egész ország az az évi témára figyel.

Idén például a konszenzus van a fókuszban, vagyis a beleegyezésre, a határok betartására és az egymás iránti tiszteletre helyezik a hangsúlyt. Ahol legalább ötven éve foglalkoznak módszeresen a szexuális edukációval, ott kicsit többet jelent ez, mint azzal bohóckodni, hogyan kell egy banánra ráhúzni a gumióvszert.

Dániában 616 éves korig, tehát tíz éven keresztül jogosultak a tanulók az életkoruknak megfelelő szexuális oktatásra, nem véletlen, hogy az országban alacsony mind a szexuális úton terjedő betegségek, mind pedig a tinédzserkori terhességek aránya. A dán tizenévesek mégis sztrájkoltak idén a 6. héten. Nem tartják logikusnak ugyanis, hogy a szexuális nevelésük befejeződjön, még mielőtt a többségük elveszítené a szüzességét. Ez esetükben a 1617 éves kor. Elgondolkodtam azon, hogy

vajon mi mikor fogunk eljutni oda, hogy kamaszaink gátlás nélkül megfogalmazzanak egy olyan petíciót, amelynek címében szerepel a szüzesség kifejezés.

Nálunk inkább az jellemző, hogy egy diák úgy szerez érettségi bizonyítványt, hogy az iskolában soha senki nem beszélt neki testről, lélekről, szexről. Nálunk még arról folyik a diskurzus, hogy ki beszélhet egyáltalán erről? S miközben a bizonytalan, tehetetlen, túlterhelt felnőttek a gyermekkor védelmére hivatkozva titkolóznak, terelnek, hallgatnak és tabusítanak, a tízévesek két másodperc alatt beírják a keresőbe azt, hogy szex és pornó. Néha még be sem kell írják, elég, ha csak óvatlanul rákattintanak a villogó linkre.

Szinte nincs olyan hét, hogy ne hívna fel egy kétségbeesett/felháborodott szülő vagy pedagógus, hogy elemi osztályos gyermekek pornót néztek, mi a teendő.

Néhány szülő, az előzményeket visszanézve szembesül azzal, hogy gyermekét hónapok óta mi tartja lázban. Az erőteljes, közeli, altesti képekhez képest nem csoda, ha unalmas a szorzótábla.

Ha már megtörtént a baj, fontos, hogy nyugodtan, őszintén, érdeklődéssel forduljunk a gyermek felé. Minden bizonnyal össze van zavarodva, fél, esetleg undort érez, ezért nagyon fontos, hogy megbízzon bennünk és beszélhessen arról, hogy mit látott és ez őt hogyan érintette. De mindenekelőtt éreznie kell, hogy nem haragszunk rá. Ami történt, nem az ő hibája.

Nem a gyerekek tehetnek arról, hogy egy kattintásnyira kerültek a felnőtt világ eme aspektusától.

Többek között ezért is lenne fontos már kisgyermekkortól a megfelelő érzelmi-szexuális nevelés. Hogy ne az arcukba tolt pornó legyen az első élményük a szexről. Mert amikor egy tízéves beírja a keresőbe, hogy pornó, nem tudja, mire számíthat. Sokan magukra maradnak a sokkoló, traumatizáló képekkel. Mivel nem beszélnek róla – csak egymás közt – elhiszik, hogy ilyen a szex. És nem is csodálkoznak azon, hogy a felnőttek ezt titkolni akarják.

Sok kiskamasz és kamasz számol be arról, hogy bár bűntudatot érez, miközben nap, mint nap szörföl pornóoldalakon, mégsem tudja abbahagyni a keresést, hiszen ott van a kíváncsiság és az izgalom. És a dopaminlöket – magyarázom én, ami jutalmazó funkciója révén újra és újra arra készteti a fiatalt, hogy visszatérjen az ominózus oldalakra.

Rendkívül tragikusnak érzem, amikor egy 14 éves azt fogalmazza meg éves célkitűzésként, hogy leszokjon a pornóról. Amit évek óta néz.

És tudom, hogy fejletlen homloklebenyi funkciói nem fogják megkönnyíteni, hogy elérje a célját. Mert ez még sok esetben az érett negyveneseknek sem megy.

A bűntudat, a szégyen, az undor, a szorongás csak néhány azok közül az érzések közül, amit átélnek a gyerekek pornónézés közben/után. Van, aki alvászavarokról számol be, van, aki elmagányosodásról.

A gyerekek túl korai pornónak való kitettsége nagy eséllyel maga után vonja testképük torzulását, a saját testtel, funkciókkal való elégedetlenséget, az agresszivitás normalizálását, a korai szexuális viselkedést.

A pornóból nem tanulja meg egy gyermek, hogy mi van a szex előtt férfi és nő között,

hogyan alakítsanak ki intim kapcsolatot, hogyan történik a beleegyezés és hogyan beszéljenek védekezésről, vagy arról, hogy ha valami valamelyiküknek nem jó.

Nemrég Billy Eilish énekesnő beszélt a sajtónak arról, hogy mennyire romboló volt számára az, hogy tinédzser korában évekig pornófüggő volt. Többek közt arról is vallott, hogy a pornó hatására torzult a szexről alkotott felfogása és nem gondolta, hogy nemet is mondhatna olyan dolgokra, amelyek egyértelműen nem voltak jók számára. Évekig rémálmok gyötörték emiatt.

Legyen ő intő példa minden felnőttnek. Manapság a fiatalok jó része nem egymást egyre közelebbről megismerve fedezi fel a szexualitás szépségét és rejtelmeit. A pornóoldalak erős hatást gyakorolnak rájuk már kora serdülőkortól. Ha nem beszélgetünk velük őszintén a szexről, nagy eséllyel a pornóból tanultakat várják el önmaguktól és partnerüktől. Ha pedig így alakul, esélyes, hogy a mentális egészségük bánja. Hát akkor inkább legyünk dánok!

korábban írtuk

Te tudod, hogy mit néz a gyermeked a TikTokon?!
Te tudod, hogy mit néz a gyermeked a TikTokon?!

Egy amerikai tanulmány szerint a tini lányok többsége naponta akár 2 óra 39 percet is eltölt a TikTok „társaságában". A TikTok fejlesztői ugyanis jól ráéreztek arra, hogyan kell addiktívvá tenni a felületet. Úgy találták ki, hogy beszippantson.